Nem tudom, hogy tudod mindannyiszor feltépni a sebet. Mert eltemetem mindig, begyógyítom és mégis őrzöm. Aztán úgy tűnik fel újra az érzés, mintha csak tegnap lett volna. Újra emlékszik lelkem. Vívódik és értetlenkedik. Miért nem ismertél fel? Csak adtam, de nem kértem? Mert nem tudtam elfogadni, mert nem mertem kérni. Aztán, ahogy jött az érzés, úgy megy is. Átégetett újra és helyére lép a várakozás. Az újabb gyógyulás. Pillanatok műve és már újra heges... és megyek tovább...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése