2017. december 12., kedd

Nyugalom! A Luca-nap magával hozza a felszabadító energiákat...




A vasárnapi Telihold tisztító energiája még a mai napon is érezhető volt, DE! 

JÓ HÍR, hogy a Luca-nap magával hozza a remélt, a vágyott nyugalmat. VÉGRE!

Most miután megváltunk a régitől, meggyászoltuk azt, jöhet a felszabadulás és az új energiában való teremtés. 



"Égjen ki a régi, és szülessen meg az ÚJ!"

Sok hiedelem kapcsolódik a Luca-naphoz, de a legfontosabb, hogy a következő 12 napban megkezdődik az ezévi energiákból való felszabadulás és ezzel együtt az új energiák integrálása az életünkbe, azaz előkészítjük a következő évet magunknak. 

Most nagyon is érvényesül a következő: "Te már nem vagy az, aki tegnap voltál!" 

Természetesen ezt úgy értelmezve, hogy minden "tegnapi" nyomasztó, terhes, aggodalmas, nyugtalan érzéstől ma már mentes vagy, hisz épp "tegnap" szabadultál meg és fel alóla.

Hiszed vagy sem? Tudsz-e eszerint élni?

Az elméleti tudás most ér át a szívbe... 

Azaz az a teremtés, amit fejben eltervezünk, elképzelünk, tudunk átér a szívtérbe, megtanulunk érezni ebben az új energiában: Milyen ÉRZÉSben mindaz, amelyre oly rég vágyunk?!. 

Mert ugye, gyakran gondoljuk, hogy mi már ezt tudjuk, értjük, szeretnénk is, látjuk is, el is képzeljük, sőt már el is engedtük, éljük, de mégsincs jelen az életünkben... 

MIÉRT? 

Mert a szívtérnek fogalma sincs arról az érzésről, amire vágyik, amiért dolgozik... Az ego pedig felveszi a védelmi szerepet, mert félt téged az ismeretlentől, az esetleges újabb fájdalomtól...

Mi a megoldás? 

Megnyugtatni az elmét azáltal, hogy a szívnek megmutatjuk az érzést, amire vágyik.

A TEREMTÉS KULCSA TEHÁT A SZÍVBEN VAN!

Ha  szív ismeri az érzést, már az egonak sincs oka védekezni, óvni, félteni... és  szépen együttműködik velünk a teremtésben ő is. 

Szív és Elme együtt teremt!

Ég már benned a lelkesedés tűze? Hajt már a lángja? Érzed már magadban?

Hangolódjunk rá erre az energiára és így fogadjuk a következő 12 napot!

TEREMTSÜNK meg mindazt, amire vágytunk a SZÍVBEN IS. 

HOGYAN?

Csukd be a szemeid, hosszú légzések, érezd, hogy elnyugszik mindened, majd ezután időzz a képben,  abban, amire vágysz. Fürödj meg az érzésében. 

Milyen érzés az, amikor benne vagy, amikor éled? Ne vágd rá kérlek, hogy jó! 

MILYEN ÉRZÉS? 

Érezz! 

Ne a szavakat keresd, hanem az érzéseket! Menj bele a részletekbe! Milyen érzés átélni, mikor ott vagy a szerelmeddel, milyen érzés, mikor fogod a kezét? Milyen érzés, mikor összebújva néztek meg egy filmet? Milyen érzés???????

Meghittség. (Milyen a meghittség érzése? Érezd át! Milyen érzés? Ha nincs meg, kérd az érzést, mutassa meg magát, majd várj, hogy megjelenjen benned. Türelem. Lehet egy meleg fuvallat a testedben, a szívedben, de megjelenhet benned egy kép is, amiről beugrik az érzés...) 

Bizalom. (Milyen a bizalom érzése? Érezd át! Milyen érzés?)

Feltétlen szeretet. (Milyen érzés a feltétlen szeretet érzése? Érezd át! Milyen érzés?)

Összetartozás. (Milyen érzés az összetartozás érzése? Érezd át! Milyen érzés?)

Szerelem. (Milyen érzés a szerelem érzése? Érezd át! Milyen érzés?)

Vágy. (Milyen érzés a vágy érzése? Érezd át! Milyen érzés?)

Milyen érzés, mikor egymáshoz érve beszélgettek? Milyen érzés a szemébe nézni? Milyen érzés az ujjának érintése? 

Ha mindeközben feljön bármilyen rossz érzés... azzal sincs semmi baj! Nyugalom. Felismerted, tehát tenni is tudsz azonnal a gyógyulásáért. 

Kérd a tisztulását a feltétlen szeretet által: "Gyógyuljon a szeretet által minden részemben minden szinten". 

Majd menj tovább, érezz bele a részletekbe, az érzésekbe, melyik milyen érzés!

Milyen érzés érezni az illatát, a bőrét? 

Ismertesd meg magaddal a vágyott dolog érzéseit, koncentrálj a milyen érzésre! 

EZEKBEN AZ ÚJ MINŐSÉGŰ ÉRZÉSEKBEN ültesd el a MAGot Luca-napján magadban! Aztán éltesd minden nap! Gondolj rá, érezz bele - újra és újra! Könnyedén és légiesen! Lágyan és áramolva!

Ha szeretnél ezekben még több segítséget: segítek látni, rálátni önmagadra, megérteni, felszabadulni, érezni, cselekedni... és eszközöket is mutatok a "hogyan segítsek önmagamon"-ra. 

Keress meg bátran, jelentkezz be e-mailen: csermelinda3@gmail.com, face üzenetben vagy telefonon: +06304248268

További információk és segítségek:


Luca-napján figyeld a facebook oldalt: egy újabb videós segítség fog érkezni!

2017. december 5., kedd

A Boldog Csodavárás!




A HIT az, amely megvilágítja az utat, akkor is, ha nem látod azt! 

A HIT maga a túlralátás, amely olyan, mint a szél, nem látod, de érzed, látod, tapasztalod.

Töltsd meg most újra a HIT energiájával 
a szívedet és az elmédet is.

Jöjjön a remény energiája, a csoda és a varázslat energiája. 

Ezzel egy időben gyógyuljon Mindenhol, ahol elvesztetted a reményt, a csodát, a varázslatot életedben - magaddal, másokkal és a világgal kapcsolatban!

Tisztuljon a kétségbeesés és a reménytelenség energiája is!

Hívd hozzá Szűz Mária segítségét!

Lélegezd ki, engedd el könnyedén.

Majd ebben az új energiában érezd és tartsd magadban, válj általa erősebbé - Te és a világ is!

Higgy a jóban, a jóra jóra jönben, a csodában és a varázslatban! 

Érezed, ahogy áramlik Benned és körülötted!


Boldog Mikulást és Boldog Csodavárást!

(Használd a következő 20 napban mantraként: "Hiszek a jóban, a jóra jóra jönben, a csodában és a varázslatban!")

További információk és segítségek:

https://www.facebook.com/UtazasALelkemKorul/
http://csermelinda.blogspot.hu/


2017. december 1., péntek

Az érzelmes december: az elfojott érzelmek felnyitása, a megfagyott érzelmek (szívek) felolvasztása



A decemberi hónap az elfojtott érzelmek felszínre hozásáról, a megfagyott szívterek felolvasztásáról, a MAGunk elől is elrejtett fájdalmak felhozásáról szól. 

Ez a hónap most segíti az érzelmeink megélését, a tiszta szívbéli kommunikáció tanulását is a fizikai anyagban! 

Tanuld meg kimondani azt, amit érzel! Mindig a lehető legjobb szándékkal és szeretettel! Találd meg a másikhoz a hangot, találd meg azt, ahogy ő be tudja azt fogadni, ami kikívánkozik belőled! 

A fájdalomról is beszélhetsz, anélkül, hogy félnél a következményektől , anélkül, hogy szégyenkeznél az érzéseid miatt. 

A lényeg a hogyanban rejlik! Sosem a bántás energiájával teszed és mondod, hanem a szeretet energiájával, a megengedés és a elfogadás energiájával.

Most pedig mindent, amit nem tudtál kimondani szüleidnek, nagyszüleidnek, szeretteidnek, szerelmeidnek, azt tedd meg most! 

Mindenhol, ahol érzelmileg megfagytál, befagytál, nem tudtál másképp reagálni csak az érzelmek befagyasztásával, az most olvadjon fel a szeretet és a megbocsátás energiájával. 

Hogyan?

Hunyd be a szemeidet és képzeld el azt magaddal szemben, aki most az eszedbe jut. Mondd el neki, mi volt, mi van benned róla, arról az eseményről.  Idézd fel, milyen érzéseid voltak a szituációban. Mondd el neki a fájdalmaidat, öntsd ki most így a szívedet neki! 

Add ki a dühödet, a mérgedet, a sértettségedet, bármit, ami jön! 

Legyél most az, aki megéli ebéli érzéseit is! 

Ha kell, kiabálj, ha kell, sírj, csak add ki magadból!!!! Érezd ezzel egy időben, ahogy engedsz fel, ahogy enyhül a nyomás benned...

Ha nehezen megy, kérd segítőidet, hogy segítsenek! Kérj rá szeretetet, könyörületet és irgalmat ezekre a befagyott, elfojtott érzésekre.

Aztán pedig bocsáss meg Önmagadnak és neki is! Oldozd fel magadat és őt is a fájdalom alól, a múlt alól, a sérelmek alól. 

Öleld meg, fogd meg a kezét és érezd a szeretet megbocsátó erejét bennetek és köztetek. Érezd, ahogy leolvadnak körülötted a falak és érezd, ahogy áramlik a szeretet benned és körülötted. Érezd a felszabadulást! 

Lélegezz mélyeket, érezd ezt a felszabadító érzést! Érzed, hogy könnyebb vagy, hogy áramlik a szeretet benned. Érezd a csakráidban is a tisztulást, érezd, ahogy az egész rendszereden végigmegy az új energia, majd mondd ki: "Köszönöm. Hálás vagyok."

Áldás!

Tiszta, szeretetteljes és őszinte érzelmeket kívánok Nektek!

További információ és segítség:


2017. november 30., csütörtök

A nőiesség és a méhtudat gyógyítása



Drága Hölgyek! 

Foglalkozzatok a napokban intenzívebben a női energiákkal!


Mit jelent számodra NŐNEK lenni?

Mi a feladata egy Nőnek?

Mitől Nő egy NŐ?

Milyen gondolatok, érzések jelennek meg benned ezekkel kapcsolatban?

Tisztuljon minden szinten minden térben, genetikailag, generációs vonalon és a kollektív csoporttudatosságban is minden, ami nem a feltétlen szeretetben, békében, harmóniában jelenik meg benned ezekkel kapcsolatban. 

Menjen a megbocsátás önmagadnak, másoknak, mindenkinek, aki szereplője a te tereidnek.
Ezen felül pedig minden nap tudatosítsd magadban a méhed létezését.
Küldd neki minden nap a szeretetet és a megbocsátást! Menjen a te magzatkorodra, mikor te voltál édesanyád méhében és a te méhedre is!

Képzeld el, ahogy tenyereid közt, mint egy fénylabdát tartod a méhedet. Fogod, tartod, szereted, gyógyítod. Tehetsz rá szimbólumot is. Képzeld el, hogy ott van rajta a szimbólum, az élet virága szimbólum tökéletes. (Lásd a képen!) Rá is rajzolhatod igazából a méhed fölé a bőrödre.

Tisztíthatod úgy is, hogy egy csővet engedsz ki méhedből a Földanyába. Menjen ki ott minden olyan lenyomat, ami a nőisességedet, a női mivoltadat bármilyen módon bántotta, megalázta, gyalázta, semmibe vette. Érezd, ahogy Földanya átalakítja ezt az energiát és a megtisztított energia érkezik vissza hozzád Fény és Szeretet formájában.

Tenyereidet lefelé mutatva, háromszöget alkotva tedd a méhedre és gyógyítsd így, illetve el is aludhatsz így! A szándékod legyen mindeközben az, hogy számodra kényelmes tempóban tisztuljon, gyógyuljon, energetizálodjon a méhed és a méhtudatod. Csakis kizárólag a Szeretet és a Fény van jelen benne. Minden más megy a Forrásba és gyógyul. 

A nőiességed gyógyíthatod filmekkel: Ajánlom a Szex és New york című filmeket és a sorozatot is, valamint a Mulan és a Mulan 2. meséket. 

Használhatod a méhmeditációt is: https://www.youtube.com/watch?v=YIiSUewl0LQ&t=11s Tisztuljon a női és férfi energia egyensúlya, harmóniája tereidben, benned és körülötted. Több információ és segítség:

2017. november 29., szerda

Az EGYÜTT, a MI tanulása, megfejlődése... Avagy most is készülünk az Együtt energiájára



Az elmúlt napokban, hétben felerősödtek azon energiák, ahol tudunk dolgozni az anya - apasebekkel, az anyával és apával kapcsolatos megrekedett érzéseinken, a párkapcsolati mintáinkon, a gyermekkori negatív élményeinken. Rengeteg felismerés jön és oldódik fel ebben az időben minden térre kihatóan, egyik pillanatról a másikra megtörténhet a változás. 

Vagyis, amin ma dolgozol, az kihat az összes idődre, az összes lenyomatodra (más életekre, más dimenziókra is). 

Az ok-okozati összefüggések a karma törvénye alól kell felszabadítani a lelkeket.

A törlesztés energiája lejárt, itt az ideje, hogy kiegyenlítődjenek az energiák és a félelmet keltő hitrendszerek kiszakadjanak belölünk - a két fél újra összeolvadjon a megbocsátás tiszta állapotában.

Miután ezek a szálak elszakadnak, a lélek egy új térbe érkezik...

Hogy ne csak lelki térben történjenek meg a változások, szükséges az érzelmi elfojtásokat, a ki nem mondott érzelmeket (szavakat) is a felszínre hozni. 

Őszintén szívből, a szeretettől vezérelve kimondani azt, ami bennünk van. Szégyen, minősítés, elvárás nélkül! 

Az "Ez vagyok én, vállalom szeretettel!" tiszta érzésével. 

Ott, ahol még félsz az érzelmektől, ott félsz az újbóli fájdalomtól is, ugyanakkor pedig a szeretettől is. 

A feladat, hogy a fizikai világban, benne a helyzetben - Ismerd fel a régi mintát, 
de már az újjal cselekedj!

A CÉL pedig: az ÉN "gondolkodás" helyett a MI beengedése. 

Az, ahol már csak az Együtt létezik, de ahol ezzel párhuzamosan mindkét fél emelkedik. Egymás hajtóerői, egymás tökéletes tükrei, ami az egyikben csoda, az a másikban is jelen van, amiben az egyiknek fejlődnie kell, azt a másiknak is. 

Mint egy cipzár - TÖKÉLETES PÁROS! Tökéletes másai egymásnak, ugyanakkor tökéletesen kiegészítik egymást, kitöltik egymás hézagait, ahol az összefonódás után, már nem is számít, hogy hol kezdődik az egyik és hol a másik... Nincs már a félelem és az elvesztem energia jelen!

Fontos, hogy e szerelem nem hasonlít arra földi viszonylatban vett szerelemre, amit eddig tapasztaltunk. Minden, amit a szerelemről hittünk, tapasztaltunk az régi, elavult rendszer. 

Ebben az ÚJ SZERELEMBEN a megnyugvás, a béke, a megérkezés, a harmónia érzése a legerősebb, a legáthatóbb. 

Minden, ami ettől eltér, az vár gyógyulásra és tisztulásra....

Mindenhol, ahol a szerelmet a fájdalommal, a szenvedéssel, a vadsággal, az őrült szenvedéllyel párosítják, az nem szerelem. 

Ez a szerelem másképp vad és szenvedélyes, igaz szeretettel teli szenvedély és igaz szeretettel átítatott vágy... 

Épp ezért minden régi hitrendszerről, rögeszméről le kell válnunk. Minden csoporttudatosságról, ahol "a szerelem a szenvedéssel együtt jár" tudat van, ahol a rögeszmés ragaszkodás van egy-egy emberhez, az nem a feltétlen szeretet iránya. 

"Az elvárások helyett jöjjön az, ami a Teremtő szemszögéből a legjobb számunkra. Minden illúziót, elvárást levetve mutassa meg a Teremtő azt, aki a legjobb számomra, félelem,  aggodalom, címkék és minősítés nélkül! Mutassa meg azt, aki az én legjobb verzióm! Fogadom Őt!"

További információk és segítségek:




2017. november 17., péntek

A delfinek energiája bennünk


A DELFINEK energiája könnyed, játékos, lágy, gyengéd, szelíd, örömittas, boldog. Csupa-csupa szeretet, tele bizalommal és tiszta szándékkal.

Használd ezt az energiát Te is!

Képzeld el őket a vízben, lásd ahogy úsznak, ugrálnak, örömködnek és játszanak. Érezd a könnyed boldogságot. Érezd, ahogy gyógyít Téged. Érezd a víz, az ég, a föld, a levegő energiáját, ahogy a delfinnel együtt áramlik.
Összeérnek, együtt mozognak, együtt áramolnak. Érezd ezt az áramlást Te is. Érezd, ahogy benned vagy, ahogy most már Te vagy a delfin. Érezd a víz érintését, érezd az összes elem érintését. Te és Ők Egy. Minden Egy. Minden szeretet és Egy.
Áramolj benne, érezd!
Ha pedig zenével is éreznéd ezt az energiát, akkor szeretettel ajánlom Neked ezt: https://www.youtube.com/watch?v=yLyjRUBvUcg
További gyakorlatok és segítségek: https://www.facebook.com/UtazasALelkemKorul/ http://csermelinda.blogspot.hu/

2017. november 16., csütörtök

Az Újhold energiájában gyengéden tisztulunk és engedjük be az újat!


A mostani napok nagyon alkalmasak a gyengéd oldásra, elengedésre. A fájdalmak kifolyására, ugyanakkor az új elindítására, beengedésére, megéléséhez.


Az elmúlt hónapban már elkezdődött egy nagyon erős szakrális, szexuális, női és férfi energia tisztulás, a jin jang energia gyógyulása (hogy a feloldódás után, a megbocsátás fényében újra egybeolvadhasson a két energia), ami elég keményre sikerült. A mostani időszakban is folytatódik a gyógyulás, a tisztulás minden téren és időben, de most már sokkal gyengédebben.

Természtesen sorjában jönnek a gyermekkori élmények és minták is, amelyek szépen átíródnak a mostani helyzetekben a megértés energiájával.

Tisztulnak a kollektív energiák is, amelyek tele vannak előítéletekkel, minősítésekkel, a visszavágás-bosszú-bűntetés (karma) energiájával.

A helyére kerülnek a saját öngyógyító, gyógyító energiáink is, megtanulunk újra-jobban bízni és hinni önmagunkban, saját képességeinkben, de a tiszta kapcsolódást másokkal is.

Mit tegyél?

Ismerd fel a fájdalmat, engedd ki a szívteredből is, majd érezd a szeretet, ami gyógyítja. 

Vegyél pár mély lélegzetet. Szívd fel hosszan az orrodon keresztül, pár másodpercig tartsd meg, majd ugyanúgy az orrodon engedd ki az elhasznált levegőt. 

Aztán el is képzelheted a szívtered. Láss egy csővet, ami kivezet a földbe FöldAnyácskához, Ő gyengéden átalakítja, tisztítja az energiát, a fájdalmat, majd visszaérkezik a már gyógyult részed. Egészen addig legyen előtted ez a kép, míg azt nem érzed, hogy jól vagy, hogy megkönnyebbültél.

A SZOMBATI napon 11 és 15 óra között intenzívebb lesz az energia, így ebben az időben próbálj pár percre leülni, pár mély lélegzetet venni, és engedd, hogy a lélgzéssel jöjjenek a gondolatok, az érzések, majd a kilégzésnél érezd, ahogy elengeded. 

Ha megnyugtat, kapcsolj hozzá lágy zenét, de elég csak a figyelmed is. Merengj, rezegj rá az energiára szeretettel, megengedéssel. De jógázhatsz, egy-egy mozdulatban meg is nyugodhatsz, meditáhatsz is, ami jól esik Neked. 

Az egyszerűségben van a megnyugvás. 

Áldásos jó munkát, elengedést és beengedést kíánok Neked!

Melinda

Ha szeretnél velem együtt dolgozni magadon, keress meg a csermelinda3@gmail.com e-mail címen, a 06304248268 telefonszámon vagy a facebook üzenetben. Szeretettel Ölellek.

2017. november 10., péntek

Tízmilliószoros nap - Célozd meg a csillagokat... Aztán, hogy hogyan jutsz el oda???...


A mai nap kiváló alkalom arra, hogy kitűzzük céljainkat és éltessük az érzelmi terünkben azt, majd  az érzéseink által elinduljunk az irányába. 

Hogy merre pontosan? Előre? Jobbra vagy épp balra????!!!!.....

Állj meg egy pillanatra! Haladj most, ma - lépésenként - a következők szerint. 

Ülj le, csukd be a szemeidet, vegyél pár mély lélegzetet... 

És tedd fel magadnak a következő kérdéseket: 

Hol szeretnék lenni egy év múlva? 
(x év múlva?) 
Mit szeretnék csinálni egy év múlva? 
(x év múlva?)
Mit szeretnék érezni egy év múlva? 
(x év múlva?)

Engedd, hogy a gondolatok cikázzanak, menjenek majd jöjjenek újak. Tedd fel a kérdéseket sokszor-sokszor magadnak, addig míg nem érzed a válaszokat, amíg nem látod magad előtt a válaszokat.

Majd a következő kérdés:

Mi a vágyam valójában?

Mély légzések. Csak a jó érzésre figyelj, csak a kérdésre figyelj. Tedd fel magadnak egymás után sokszor és hagyd, ami jön.

Majd a következő:

Milyen dolgokat tennék meg, ha tudnám, hogy semmilyen akadálya nincs annak, hogy megvalósuljanak, ha biztosan tudnám, hogy azok létrejönnek?

Mély levegők, kifújod és hagyod, hogy menjen, majd jöjjön az újabb és újabb gondolat és érzés... Csak a kérdésre figyelj.

Majd, ha úgy érzed:

Írd le (szavak vagy mondatok formájában, a fejedben pedig próbálj képet társítani hozzá) vagy

Rajzold le (egy-egy dolgot, amiről eszedbe jut a vágyad) ezeket, hogy legyen akár így is nyoma a szándékodnak. 

Érezze a lelked, a tested és a szellemed is: "Ez fontos számomra! Én érzem és látom magam benne. Én már benne vagyok. Én már ez vagyok."

Így adhatsz nyomatékot a vágyaidnak, hogy érezze MINDENED: elkötelezted magadat ezeknak a jó és csoda dolgoknak. 

Természetesen, ha az írás vagy a rajz nélkül is érzed az erőt, a döntésed fontosságát, az elszántságot, a kellemes bizsergést a lelkedben, az izgalmat, a szenvedélyt, a lelkesedést a vágyaid iránt, akkor "csak" helyezd ki a szándékot, vagy mondd ki hangosan, illetve akár magadban. 

Minden úgy jó, ahogy te érzed, ahogy neked nyugalmad van benne. Figyelj az érzéseidre, mit súg, neked, miként jó, miként tégy szándéknyilatkozatot!

Majd ha Te leírtad, lerajzoltad magadnak, akkor nevezz ki egy helyet most, ahova berakod vagy elrakod ezt a papírt, legyen az egy ékszeres doboz, egy oltár, egy mappa, egy fiók bármi... Majd kérd a Teremtőt, a segítőidet, akikben te bízol és hiszel, hogy segítsenek ezt megvalósítani mindenki legfőbb javát szolgálva. (Ebben benne van, hogy mindez úgy valósuljon meg, ahogy kell, nem pedig úgy, ahogy te az akaratoddal szeretnéd...)

Ha Te a szándékodat helyezted ki vagy kimondtad, akkor pedig képzeld el, hogy mindaz, ami most ott van benned vágyként, képként, érzésként minderről, azt egy fehér fénygömbe belehelyezed és felküldöd a Teremtőnek, a segítőidnek vagy akikben te hiszel és kéred rá a megvalósulást, a legjobb verziót mindenki legfőbb javát szolgálva. 

Ezek után nincs más dolgod, mit örülni, érezni, éltetni, majd mikor jönnek a lehetőségek, a helyzetek az életed során, figyelni rájuk és megcselekedni. Mert ezek vezetnek el a vágyadhoz!

Megengeded, hogy a Teremtő által most lekapcsoljunk azokról az energiákról, ahol rögeszmésen ragaszkodtál a képeidhez, vágyaidhoz, ahhoz, hogy úgy jöjjenek létre a dolgok, ahogy azt te akarod? Megmutathatja a Teremtő, milyen enélkül? (IGEN)

Tehát, hogy előre, jobbra vagy balra indulsz, az teljesen mindegy, csak csináld és ne felejtsd el az érzést a vágyad felé, de engedd, hogy történjenek a dolgok a maguk rendje szerint. 

Megengeded, hogy így legyen, hogy mindez számodra könnyed úton megvalósuljon? (IGEN)

TARTSD SZEM ELŐTT, BÁRMI, AMIT MOST ELKÉPZELTÉL, MEGVÁGYTÁL MAGADNAK, AZ MILLIÓSZOR JOBB IS LEHET A TE VERZIÓDNÁL. NEM PONT UGYANAZ, HANEM SOKKAL-SOKKAL JOBB. 

BÍZZ A TEREMTŐBEN, A MAGODBAN, A BELSŐ HANGODBAN, A MEGÉRZÉSEIDBEN (NEVEZD BÁRHOGY) JOBBAN TUDJA, MI A JÓ NEKED, MINT TE MAGAD ÉS ODA VEZET.

Áldás legyen ebben és az összes következő napban! 

Betölthetjük a Teremtő szemszögéből mindezt Neked? (IGEN)

Jó teremtést! Áldás benne!







2017. november 5., vasárnap

Jósló vagy oldó álmok?



Gyakran kapunk a mostani időszakban álomban olyan, számunkra fájdalmas képeket, amelyek képesek kibillenteni minket az egyensúlyunkból. 

Fontos tudni a TISZTÍTÓ, OLDÓ álmokról, hogy ezek nem jósló álmok. 

Nem kivetítik, illetve előre vetítik a jövőt, hanem gyógyítanak olyan részeket bennünk, amelyeket már számos életünkben megéltünk. 

A szereplők a mostani életünkből jönnek, hiszen ezt ismeri a tudat, de nem azt jelenti, hogy rájuk vonatkozik az adott érzelmi zűrzavar. Ahelyett, hogy nyugtalankodni kezdünk, legyünk tudatosak és csináljuk a következőket:

1. Amint felébredtünk, tudatosítsuk, hogy ez nem a valóságot tükrözi. "Minden, ami ott volt, ott marad." - mondjuk ki magunknak. 
2. Kérjük, hogy tisztuljon ki belőlünk, minden részünkből, azon fájdalom, negatív érzés, amit az álom keltett bennünk. A megbocsátás és a szeretet erejét kérjük mindenki legfőbb javára való gyógyulást, minden térben és időben (ebben benne a mostani életünk és minden más életünk).
3. Zárjuk le azon kapukat, amelyeket megnyitottunk az álom alatt. Képzeljük el, ahogy becsukjuk a kapukat, azaz azon dimeziókat, életeket, ahol jártunk.
4. Vegyünk pár mély lélegzetet és hagyjuk, hogy kiáramoljanak a negatív érzések, lenyomatok. 
5. Ha ezen túl is rosszul érezzük magunkat, akkor tudatosítjuk magunkkal újra és újra, hogy ami ott volt nem ugyanaz, ami itt van. Kérjük a Teremtőt, hogy mutassa meg, mi a különbség az álom és a valóság között. 


2017. november 4., szombat

Vissza a gyermekkorba!



Gyermekkorunk nagyban meghatározza azt, ahogy az élethez viszonyolunk felnőttkorunkban... 

... Te is érezted úgy gyermekkorodban, hogy örökbe fogadtak, hogy ez biztos nem a te családod? 
Érezted a szüleid aggodalmát és félelmét, érezted úgy, hogy a terhükre vagy? 
Előfordult, hogy összehasonlították képességeidet a testvéreiddel vagy másokkal? 
A testvéreid hogy fogadták a családba jöttödet? Gyakran kaptál levetett holmikat utánuk? 
Nagyszüleid milyen hatással voltak rád? Milyen volt a viszonyod velük?  
Szerettél reggelente óvodába, iskolába menni? 
Milyen volt az első szerelem az iskolában, milyen volt vállalni a társaid előtt? 
Milyen volt először észlelni a nőiességedet, férfiasságodat?
Mi mindent tettél meg azért, hogy mások szeressen, elfogadjanak téged? 
Vannak olyan mondatok, amelyek gyakran hangzottak el a családban és megmaradtak? ...

Gyakori reakciója a léleknek, hogy elrejti a tudatalatti térbe azokat az emlékeket és érzéseket, amelyeket nem képes feldolgozni, amelyekkel képtelen szembenézni. Aztán, ahogy fejlődik és tiszul a lélek, egyre több olyan helyzetet teremt, amelynek az energetikája hasonló az eredeti történethez, így próbálja gyógyítani önmagát.

Tehát nem az a kérdés ki, mit, miért teszi ezt velünk, hanem az, hogy ÉN miért hoztam létre ezt a helyzetet, az érzést? Mit akarok ÉN tanulni belőle?

Fontos, hogy mikor feljön egy-egy érzés, kép a múltból, tudatosítjuk magunkkal, hogy "most most van", és minden, ami ott volt az gyógyuljon minden résztvevőben, fényesedjen a szeretet és a megbocsátás által. Lélegezzük ki, engedjük fel és el. Képzeljük el, hogy gyermekkori énünket öleljük és szeretjük. 
A felismeréseket segít megérteni a  "Vissza a gyerekkorba" 1998-as rajzfilm, amely a filmezz.eu-n is megnézhető. 

2017. október 27., péntek

Összhangban a belső világommal


Úgy éreztem, hogy a döntés már megszületett bennem, mégis kellett valaki, aki megerősít a döntésemben, aki azt mondja: Jó döntést hoztál, így lesz a jó!"

Így esett meg, hogy 2008-ban egy jósnál kötöttem ki. A spiritualitás ugyan már pislákolt bennem, de közöm nem volt még a mélyebb értelmezéséhez, hát még a megéléséhez...

A döntésem az volt, hogy vége a hosszú kapcsolatomnak, újrakezdem. 

És amit ott hallottam, teljesen szembement az érzéseimmel, teljesen más volt, mint, amire számítottam. Egyszerűen rosszul voltam a hallottaktól. A zsigereimben éreztem a tiltakozást, minden sejtem harsányan üvöltött bennem - nem nem nem. 

"Nem engedhetem meg, hogy egy másik személy döntsön az életemről.
Nem élhetek egy olyan életet, amelyet más lát nekem jónak.
Egyedül én vagyok a felelős a döntéseimért.  
Nem adhatom ki az irányítást a kezemből. 
Azt kell tennem, ami megnyugvást hoz.
Hinnem kell abban, amit érzek."

És ma már azt is tudom, hogy nincsenek jó és rossz döntések, mindegyik csak egy döntés a sok közül. Mindegyik által fejlődés van, mindegyik megnyit egy újabb lehetőséget, egy újabb utat, egy másik utat, egy jobb utat. 

Nem kell görcsölnöm a döntéseim helyességén, mert csak a jó érzések után megyek.

Mindig van ott egy hang, egy érzés, egy sugallat, ami segít, ami tudja... Csak meg kell nyugodnom és engedni, hogy észrevetesse magát. És az az, amire hallgatnom kell. 

A főbb pontok megvannak, de az, hogy oda hogyan jutok el, az rajtam múlik, azon, hogy összhangban vagyok-e és cselekeszem-e a belső világommal. 


2017. október 26., csütörtök

Engedd, hogy szeressen...



'"ENGEDD, HOGY SZERESSEN. Engedd, hogy begyógyítsa sebeid." Potyogtak a könnyeim e szavak hallatán. "Én próbálom. Próbálom, apa, de nem megy. Nem tudom, hogyan kell. Nem tudom, hogy kell engedni, hogy szeressen." És mélységes fájdalom szúrt a szívembe. Kezeimet odakaptam és szorítottam, szorítottam... mintha ezzel a nyomással a fájdalmat is megszüntethetném. Csak sírtam és közben éreztem, ahogy édesapám lelke simogat, tart engem. Engedtem, hogy a könnyeimmel kifolyjon a fájdalom. Az is, mikor őt veszítettem el 6 évesen...'

Évek múltán, most még jobban értem, érzem ezen meditációm, oldásom hatását az életemre. Szorgalmasan nyitottam a szívemet, de közben nem tudtam, hogyan engedjem be a szeretetet máson keresztül, a szerelmen keresztül szívembe. Nem tudtam, nem mertem, elfelejtettem...

"Ha bezárod magadat, mert ki akarod zárni a fájdalmat, a csalódást, kizárod a szeretetet is."

Sok-sok csalódás és fájdalom rakodott rá. Rengeteg réteg, melyet lépésről lépésre tisztítottam, értettem meg és engedtem tova békével.

Mikor most a párom szemében látom a csodálatot, a szeretetet, a feltételek nélküli elfogadást, érzem, látom, hogy miként vagyunk képesek egymást szeretni.

Most már tudom fogadni...

És ekkor eszembe jut az, ahogy sokszor magamról gondolkoztam, ahogy magamat minősítettem, ahogy ítélkeztem egy-egy érzésemről, gondolatomról, részemről, testemről... És szégyellem magamat miatta. Mert igenis úgy kell szeretnem magamat, minden részememet, gondolatomat és érzésemet, mint ahogy egy anya szereti feltételek nélkül gyermekét vagy ahogy egy szerelmes ember szereti a másikat - csupa megértéssel, elfogadással, áhítattal.

Ilyenkor ismerem fel magamban apám szavait újra: "ENGEDD, hogy szeressen, hogy begyógyítsa sebeid, hogy az ő lelkén, szeretetén át lásd és szeresd te is önmagadat."

Így most, mikor azon kapon magamat, hogy épp magam ellen vagyok, akár csak morgolódom vagy hisztizek, hagyom, hogy kifolyjon, hagyok rá időt magamnak, majd a szeretet által gyógyítom. Megértést tanusítok önmagam felé, úgy kezelem ezt a részemet, mint egy gyermeket, akit most nyugtatni és szeretni kell.

MERT MINDEN RÉSZÜNK, legyen az a testünk, a lelkünk vagy a szellemünk - MEGÉRTÉSRE ÉS SZERETETRE VÁGYIK.