A vasárnapi Telihold tisztító energiája még a mai napon is érezhető volt, DE!
JÓ HÍR, hogy a Luca-nap magával hozza a remélt, a vágyott nyugalmat. VÉGRE!
Most miután megváltunk a régitől, meggyászoltuk azt, jöhet a felszabadulás és az új energiában való teremtés.
"Égjen ki a régi, és szülessen meg az ÚJ!"
Sok hiedelem kapcsolódik a Luca-naphoz, de a legfontosabb, hogy a következő 12 napban megkezdődik az ezévi energiákból való felszabadulás és ezzel együtt az új energiák integrálása az életünkbe, azaz előkészítjük a következő évet magunknak.
Most nagyon is érvényesül a következő: "Te már nem vagy az, aki tegnap voltál!"
Természetesen ezt úgy értelmezve, hogy minden "tegnapi" nyomasztó, terhes, aggodalmas, nyugtalan érzéstől ma már mentes vagy, hisz épp "tegnap" szabadultál meg és fel alóla.
Hiszed vagy sem? Tudsz-e eszerint élni?
Az elméleti tudás most ér át a szívbe...
Azaz az a teremtés, amit fejben eltervezünk, elképzelünk, tudunk átér a szívtérbe, megtanulunk érezni ebben az új energiában: Milyen ÉRZÉSben mindaz, amelyre oly rég vágyunk?!.
Mert ugye, gyakran gondoljuk, hogy mi már ezt tudjuk, értjük, szeretnénk is, látjuk is, el is képzeljük, sőt már el is engedtük, éljük, de mégsincs jelen az életünkben...
MIÉRT?
Mert a szívtérnek fogalma sincs arról az érzésről, amire vágyik, amiért dolgozik... Az ego pedig felveszi a védelmi szerepet, mert félt téged az ismeretlentől, az esetleges újabb fájdalomtól...
Mi a megoldás?
Megnyugtatni az elmét azáltal, hogy a szívnek megmutatjuk az érzést, amire vágyik.
Mert a szívtérnek fogalma sincs arról az érzésről, amire vágyik, amiért dolgozik... Az ego pedig felveszi a védelmi szerepet, mert félt téged az ismeretlentől, az esetleges újabb fájdalomtól...
Mi a megoldás?
Megnyugtatni az elmét azáltal, hogy a szívnek megmutatjuk az érzést, amire vágyik.
A TEREMTÉS KULCSA TEHÁT A SZÍVBEN VAN!
Ha szív ismeri az érzést, már az egonak sincs oka védekezni, óvni, félteni... és szépen együttműködik velünk a teremtésben ő is.
Szív és Elme együtt teremt!
Szív és Elme együtt teremt!
Ég már benned a lelkesedés tűze? Hajt már a lángja? Érzed már magadban?
Hangolódjunk rá erre az energiára és így fogadjuk a következő 12 napot!
TEREMTSÜNK meg mindazt, amire vágytunk a SZÍVBEN IS.
HOGYAN?
Csukd be a szemeid, hosszú légzések, érezd, hogy elnyugszik mindened, majd ezután időzz a képben, abban, amire vágysz. Fürödj meg az érzésében.
Milyen érzés az, amikor benne vagy, amikor éled? Ne vágd rá kérlek, hogy jó!
MILYEN ÉRZÉS?
Érezz!
Ne a szavakat keresd, hanem az érzéseket! Menj bele a részletekbe! Milyen érzés átélni, mikor ott vagy a szerelmeddel, milyen érzés, mikor fogod a kezét? Milyen érzés, mikor összebújva néztek meg egy filmet? Milyen érzés???????
Meghittség. (Milyen a meghittség érzése? Érezd át! Milyen érzés? Ha nincs meg, kérd az érzést, mutassa meg magát, majd várj, hogy megjelenjen benned. Türelem. Lehet egy meleg fuvallat a testedben, a szívedben, de megjelenhet benned egy kép is, amiről beugrik az érzés...)
Bizalom. (Milyen a bizalom érzése? Érezd át! Milyen érzés?)
Feltétlen szeretet. (Milyen érzés a feltétlen szeretet érzése? Érezd át! Milyen érzés?)
Összetartozás. (Milyen érzés az összetartozás érzése? Érezd át! Milyen érzés?)
Szerelem. (Milyen érzés a szerelem érzése? Érezd át! Milyen érzés?)
Vágy. (Milyen érzés a vágy érzése? Érezd át! Milyen érzés?)
Milyen érzés, mikor egymáshoz érve beszélgettek? Milyen érzés a szemébe nézni? Milyen érzés az ujjának érintése?
Ha mindeközben feljön bármilyen rossz érzés... azzal sincs semmi baj! Nyugalom. Felismerted, tehát tenni is tudsz azonnal a gyógyulásáért.
Kérd a tisztulását a feltétlen szeretet által: "Gyógyuljon a szeretet által minden részemben minden szinten".
Majd menj tovább, érezz bele a részletekbe, az érzésekbe, melyik milyen érzés!
Milyen érzés érezni az illatát, a bőrét?
Ismertesd meg magaddal a vágyott dolog érzéseit, koncentrálj a milyen érzésre!
EZEKBEN AZ ÚJ MINŐSÉGŰ ÉRZÉSEKBEN ültesd el a MAGot Luca-napján magadban! Aztán éltesd minden nap! Gondolj rá, érezz bele - újra és újra! Könnyedén és légiesen! Lágyan és áramolva!
Ha szeretnél ezekben még több segítséget: segítek látni, rálátni önmagadra, megérteni, felszabadulni, érezni, cselekedni... és eszközöket is mutatok a "hogyan segítsek önmagamon"-ra.
Keress meg bátran, jelentkezz be e-mailen: csermelinda3@gmail.com, face üzenetben vagy telefonon: +06304248268
További információk és segítségek:
Luca-napján figyeld a facebook oldalt: egy újabb videós segítség fog érkezni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése