Feltétlen Szívmag Szeretet

Ott állunk egymással szemben és fényszálainkkal kapcsolódunk egymáshoz. Elválaszthatatlanok vagyunk, össze vagyunk kötve lelkünk minden egy rezgésével. A kezedet a szívemre rakod, és én behunyom a szemeimet. Hagyom, hogy a fényed gyógyítsa a szívemet. 

Képeket látok, életeket, arcokat, fájdalmakat és szakadásokat látok... De látok, mást is. Nem. Ezek érzések. Érzek mást is. A szeretetet, a boldogságot és az örömöt is. Hangos kacagások és örömteli beszélgetések. Huncut egymásra találások és édes csókok...

Hallom, ahogy a lelkemben szólalsz meg: "Ne a fájdalomra emlékezz, ne az fájjon, hogy elmúlt, hogy már nincsen. Emlékezz a szépre, a kacagásra és a szeretetre. Örülj annak, hogy megélted, hogy érezted, hogy érzel. Tekints rá erőként, buzdításként, hogy érezd, igenis létezik ez a szeretet. Ne csak reményt adjon! Adjon annál sokkal többet... Erősítse meg a hitedet, a kitartásodat, az elszántságodat. Egyszerűen csak bízz az érzésben. Ne az arcban, az érzésben."

Majd egy simítást érzek a szívem felett, és enyhül az emlék, a fájdalom... "Nyisd ki kérlek a szemeid. Mondd ki, hogy szeretsz. Ne félj kimondani, ne szégyelld. Nem az számít - én mit érzek, az számít, benned mi van. Ha szeretsz, add oda, gondolkodás nélkül. A szeretet nem szégyellnivaló dolog. Mondd ki, add oda - bármikor bárkinek, anélkül, hogy választ várnál rá. A legcsodálatosabb érzés születik meg benned minden ilyen pillanatban - a feltétlen szívmag szeretet."

Kedves! (Könyvrészlet)

Kedves!

Váratlan jöttél és hirtelen mindent betöltöttél bennem, ami üres volt. Mintha visszakaptam magamat, mintha visszakaptam volna valamit, amit elvesztettem és ami nélkül nem működtem teljesen.

Nem olyan voltál, mint képzeltem. Magasabb, szélesebb vállú és fiatalabb. De eltűnt minden régi kép, csak azt éreztem ugyanaz vagy, mint én, hogy nem kell többé játszanom, magam lehetek melletted. Minden nevetésed maga volt az élet. Mintha eddig az igazi öröm sem létezett volna. Boldog lettem.

Gyönyörűnek és nőnek éreztem magamat. Vibráltam és sugároztam. Mintha a belső lángom újra úgy égett  volna, hogy az kint és bent is világít, vezet másokat is.

Minden ölelésed egy hazatalálás volt. Minden csókod egy lélek simogatás volt. Minden szeretkezés egy boldog magamba fogadás és hazaérkezés volt.

Mégis gyötört valami belül. Mintha minden pillanatban elveszhetne minden. Féltem, hogy felébredek és eltűnik minden, felkelek és már nem leszel mellettem.

Rengeteget dolgoztam magamon. Nem akartam elrontani. Nem akartalak elveszíteni.

Sokat mondogattam, féltem, hogy megteremtem. Tudtam milyen hatalma van a gondolatnak. Ugyanakkor bízni próbáltam a sorsban. Ha mi összetartozunk, nem ronthatom el.

Minden pillantásod és szavad az egekbe emelt. Érinteni akartalak, hogy eltűnjön a belső feszültség. Úgy éreztem, ha összeérünk, ott valami csoda történik.

Olyankor olyan nyugalom és béke volt bennem.

Biztonságban vagyok, szeretetben vagyok. A királynője vagyok.

Aztán elkezdett gyötörni a kétség. Jó ez a nyugalom? Te is érzed, amit én? Te is félsz? Elég jó vagyok Neked? Keresel mást?

És mikor a leginkább közel voltál... Mikor igazán azt éreztem, itt az anyagban is valósággá lettünk...

Jött egy próba. És én megfagytam. Dermedt lett a szívem és kizártalak belőle. Éreztem a mosolyod, éreztem az érintésed, fogadni akartam, érezni akartam, de már nem én voltam, az már a fájdalom volt.

És már a régi fájdalom èlt bennem. Hiába tetem bármit. Ő volt az erősebb. Nem vagy már a részem. Leválasztottalak. Egyszer már választottál másképp. Elhagytál... és én emlékszem rá.

És most elvesztettél újra. Fogtad a kezemet. Szépeket súgtál a fülembe. Öleltél, simítottál, én pedig belül sírtam a régi fájdalommal a lelkemben.

Sírtam belül, de sosem voltál közelebb hozzám, mint most, és sosem voltál távolabb sem. Nem értettem mi történik velem-bennem. Meg vagyok szakadva.

Löklek el, és az egyik Felem tiltakozik. Próbálja felülírni, de képtelen. Erősebb a fájdalom. Erősebb.

Tudom, hogy érzed, tudom, hogy látod mi zajlik bennem. Tudom, hogy mindig is èreztél, és mit nem akarom, hogy ezt tedd. Fátyolt húzok, majd én megküzdök vele. Megteszem. Miattuk.

Átfut rajtam, hogy mit művelek, hiszen két hete ismerlek. Hiába érzem, hogy ismerlek, még sincs így. Nem így ismerlek, ahogy most vagy, sokkal mélyebben. De ahhoz nincsenek szavak. Azok bent maradnak. Benned és bennem is. Nem jönnek. Nem tudnak.

Már minden mindegy. Elveszítettelek.  Érzem. Nő bennem a távolság. Rideg vagyok és hideg. Megint meghaltam belül.

Szorít a torkom. Jönnének a szavak, de képtelen vagyok kimondani. Újra ölelsz, kérdezel, de nem megy. Nem tudom mondani. Erre nincsenek szavaim. Megfagytak azok is bennem.

Ott fekszel mellettem. Közel vagy. Mégsem tudlak megérinteni. Csak nézlek. El akarom felejteni a tegnapi érzést. El akarom nyomni, tudomásul sem venni a létezését.

Rám nézel és azt mondod ezt így nem csináljuk. Mintha tudnád. Hogyne tudnád. Szállj ki a fejemből! De kérlek a lelkemből ne. Ne menj el. Hallom magamban.

Mintha újra kislány lennék. Nem tudok megszólalni. Szégyellem magamat és bűntudatom van.

Talán ha jól mondom el, akkor nem érzi majd. Nem lesz semmi baj. Itt marad. Nem megy el. Biztatom belül magamat.

Nézem a tekintetét és érzem, hogy valami most megváltozott. Próbálnám visszacsinálni, de már nem tudom. A kétségek közt aludtam el, ès a kétségek megnőttek, kiterjedtek, és most már ők uralnak mindent.

Az első szavakat visszafojtom. Számomra is ijesztőek. Szeretlek, és olyan nehéz kimondanom. Fontos vagy, javítom ki magam hangban.

Kimondom a szavakat, de már olyan lényegtelenek is lettek. A félsz elrontotta. Már érzi. Nem is tudom mit. Elvesztettem magamból. Nem érzem. Nem érzek mást csak a dermedt szívemet és fájó lelkemet.

Ahogy néz. Olyan üres lett. Nem látok bele. Távol van. Hívom vissza, de már nem jön.

Elrontottam. Újra elvesztettem. Próbálom foltozgatni. Visszazökkenni. Olvasztani. Gyógyítani magamat. Ha én olvadok, majd ő is. Nem múlhat el. Nem mehet el.

Mindent megteszek. Bármit. Elveszítem inkább magamat. Csak maradjon. Alámegyek, megalázkodom, bármit megteszek, hogy újra a régi legyen.

De nem megy. Érzem a jeget. Most már rajtad. Körbefonta szívedet. Elzártad magadat előlem. Csókolom, simogatom a lelkedet, de már nem olyan. Megdermedt, ahogy az enyém is.

Kapálodzom, kiáltok Neked, de már túl messze vagy. Nem akarsz? Nem kellek eléggé, hogy te is küzdj? Lemondasz rólunk, mert nem minden perc öröm? Nem akarod velem megoldani? Miért nem érzem, mi van benned? Ha menned kell, miért nem engedsz el?

Döntök én. Elengedlek. Szeretlek annyira, hogy elengedlek. Szeretem magamat annyira, hogy ezt nem teszem magammal. Ez lassú halál. Ha meg kell halni, legyen gyors.

Sikerül. Üres lettem. Közömbös. De jó ez? Jézustól kérdem, mi ez az üresség? Azzal, hogy elengeded, nem üres lettél, hanem visszaereszkedtél a szeretetbe. Ez a szeretet. Ez az üresség? Hogy kell ezt érezni? Tudom egyáltalán mi a szeretet?

És ezzel párhuzamosan éledezik bennem a remény is. Elengedtem. Most már maradhat. Nincs görcs. Nincs szárnyszegés. Repüljön újra. Repülők én is. De tudom visszaszállunk egymáshoz...

De az anyagban nem múlik az érzés. Távol van. Elfordult és jeges még mindig. Kételkedik és egyre távolabb lök.

Gyötrődöm. Várok. Szeretettel. Reménnyel. A szeretet türelmes és felolvaszt bármit. Fájdalmat, félelmet, mindent. Várok. Vigyázok a szavakra, figyelek az érzésekre. Csak a szeretet érezze.

De nem megy. Nem kapok semmit. Csak a jeget, a közönyt. Hisztizek és beolvasok. Küzdök. A legvégsőkig. Kapok egy üzenetet álmomban: Bízz, Szeretlek! Itt a bizonyosság. Itt a válasz minden kételyemre. Isten szeret. Általad. Veled. Engem.

Majd újra ott vagyok, hogy elengedem. Megint máshogy, de elégedem. Választok. Döntők. Nem tud kilépni a fájdalomból. Így nem. Máshogy kell. Nekem is máshogy kell. Az a két hét kell. Az az igazi. Az volt az igazi.

Az örömöt és a boldogságot választom újra. Itt már szomorú vagyok. Elveszett az öröm belőlem. Elveszett az élet belőlem. De nekem élnem kell!

Egy kád vizet látok. Anyu fekszik benne. Mellette egy nagyon kicsi kis teremtmény. Olyan fejletlen, mintha még csak egy magzat volna. Ő teljesen a víz alatt. Anyu alszik. Nem fogod fel, hogy így meghal? Kérdem anyutól. Ki kell onnan venni. Majd belenyúlok és kiveszem. El van kékülve. Olyan mintha halott lenne, de én tudom, hogy él. Szépen kisimul karokban. Eltűnik a kék színe. Élettel teli lesz újra. Újjászületett. Újraszülettem.

Köszönöm Neked! Valami most megváltozott. Máshogy kell, mint eddig. Nem működik úgy, ahogy eddig. Hálás vagyok, hogy ez megtörtént. Bele kellett halnom, hogy megszülethessek Én MAGam. Mindig szeretettel fogok gondolni rád!

Elengedem most az összes fájdalmat a szívemből, a lelkemből, a szellememből és a testemből.

Kegyelmet, Fényt és Szeretet kérek minden részembe. Az isteni szeretet áramoljon sejtjeimbe. Hozzon békét, szeretetet, nyugalmat, áldást most belém.

Szeresd a Lelked templomát - Avagy szeresd a testedet!

Az Önelfogadás nagy vesszőparipája Mindannyiunknak. 

Szeresd magadat, úgy ahogy vagy!

Gondolom, Te is sokat hallod ezt, és tisztában is vagy már vele, hogy ez az egyik legfontosabb (ha nem a legfontosabb dolog), amin nagyon sokat kell dolgoznunk az évek során.

El kell fogadnunk Minden Részünket, és bizony annak vannak fény és árny oldalai is. A testünknek is. De miért büntetjük Őt azzal, hogy bántjuk? 

Igen, bántjuk azzal, hogy kritizáljuk, hogy máshoz hasonlítjuk, hogy mérgezzük az ételekkel és nem adunk neki elég mozgást.

Ép testben, ép lélek!

Igaz, és bölcs mondás. 

A tudatosság bizonyos fokán, mikor  lelkünket és a gondolatainkat folyamatosan tisztítjuk... Akkor a testünket miért nem tiszteljük és szeretjük? Elismered Te a testedet? Teszel érte? Óvod és elismered csodálatosságát?

Mennyire figyelsz a tested jelzéseire? Ha felfázol, ha köhögsz, náthás vagy, ha fáj a derekad, ha fáj a térded stb, megvizsgálod mit üzen Neked?

Mert bizony a TEST EGY TÖKÉLETES JELZŐRENDSZERE A LELKÜNKNEK.

Csukd be most szemedet és kezdj el figyelni a testedre. Lásd magadat, úgy ahogy vagy. Simítsd végig és érintsd meg. Szeresd. Tiszteld a lelked templomát. Csodálatos. Érted van. Miattad van. Érintsd végig mindened, azon részeiden időzz tovább, amiket kritizálsz és bírálsz. Kérj tőle bocsánatot. Mondd el neki, hogy szereted és tiszteled őt. Majd az egész testedet borítsd be egy gyógyító fényszínnel. Hagyd, hogy az a szín jelenjem meg, ami most Téged tisztít és feltölt. 

Ha elég bátor vagy, nyitott szemmel, akár tükör előtt is megcsinálhatod mindezt. Hogy lásd szemmel is a Te Csodálatos Testedet, úgy ahogy van.

És ne felejtesd el, hogy a tested szereti, ha tőrödnek vele. Szereti a masszázst, a mozgás bármely formáját, a vitaminokat, az egészséges ételeket, a zöldséget és a gyümölcsöket, a folyadékot. Ajándékozd meg magadat ezekkel! 

És ha ezekre tudatosabban figyelsz, a lelked még jobban szeret majd benned lakni...

Mit tükrözünk ki magunkból?

Miért hisszük azt, hogy a létünk nehéz? Hogy nehéz pénzt keresni, hogy nem költhetünk a szórakozásunkra és hogy nem élvezhetjük az életünket? 

Miért nem tudunk játszani nevetve és mosolyogva az életet - élvezve a lét könnyedségét?

Mikor értjük meg, hogy amíg belül harc dúl az elfogadásért, addig harc lesz kívül is? 

Nem elfogadni kell az életet, játszani. 

Mint a gyerekek, akik hisznek még a Csodákban és a Mesékben...

MINDEN AZT TÜKRÖZI VISSZA, AMI BENNÜNK VAN. 

Figyeld meg egy napig magadat? Min van a fókuszod? 

- A problémán, hogy be kell fizetned a csekket? Aggódsz rajta, ezzel egy csomó más negatív dolgot és behúzol és az egész napod olyan lesz. Olyan emberek és helyzetek jönnek, akik ezt tükrözik. Hiszen ezen van a fókuszod, csak ezt tudod vonzani és észrevenni is.

- Mikor jókedved van, mikor lelkes vagy és mosolyogsz egész nap. Mi történik? Pozitív dolgok jönnek és rengeteg olyan ember és helyzet jön be, ami még emeli a hangulatodat és a lelkedet. Miért? Mert a fókuszod ezúttal a jó dolgokon van.

Ha ilyen egyszerű a vonzás, ha így tükrözi a belső világodat a külső, akkor mi van ha a kapcsolataid is így működnek? 

Ha pontosan olyan tükröt mutat a partnered, ami benned van? 

Mikor hisszük el, hogy mindent, de mindent - MI TEREMTÜNK meg?

Teremts egy olyan belső világot, amelyben boldogság és öröm van. 

Hogyan?

Fogalmazd meg magadnak minden reggel, hogy mi tenne téged MA BOLDOGGÁ! 

Mondd el Istennek minden nap, hogy mit szeretnél, mit tegyen ma, hogy boldog légy!

Mikor behúzna a negatív örvény, tedd fel magadnak újra a kérdéseket: Mi tenne ma boldoggá? Minek örülnék ma, ha mi történne velem?

Te döntöd el, mire gondolsz! Figyeld magadat!

Aztán indulj neki és hagyd, hogy meglásd a lehetőségeket ma is!

Újjászületés a Napfordulón

Ülök a fájdalmam peremén. Azon gondolkodom ugorjak-e. Behunyom a szemem és próbálom a szívemet nyugtatni. "Ez is elmúlik. Hidd el. Ezt is túléljük." Közben mocorog "E". "Elfáradtál. Annyiszor fájt már és mindig azt hitted már jobban nem fog... És nézd meg megint miben vagy?" Fájnak ezek a szavak. Igen. Megint fáj. Megint közel engedtem magamhoz és megint ugyanoda kerültem. Megéri ez? "Szerinted van az a boldogság, amire vágysz? Létezik egyáltalán? Akkor miért nem kaptad most meg? Mit rontasz el mindig?" Egyre jobban szorítom a szemeim. Marnak ezek a szavak. "Csend legyen!!!!" -kiáltom. "Hagyjál! Hadd érezzek! Hadd vérezzen ki belőlem már ez a fájdalom. Nem érted? Hagyjál!" 

Behunyom a szemeim és felidézem azokat a pillanatokat, amikre most nagyon vágyom újra. Amiket megkaptam, és most nincsenek már meg. Próbálom felidézni és újra sütkérezni benne. Azok a szavak, azok az érzések és érintések elértek a szívemig. Látom magamat. Zavarban vagyok. Nem tudok mit kezdeni ennyi jóval. Látom, ahogy a kis szívem kapuját olvasztja a sok szeretet. Látom milyen lassan és nehezen megy. Érzem a félelemet, a bizonytalanságot, a kételyeket is, amik megzavarják a tiszta áramlást. 

"Mennyi fájdalom van még bennem? Mikor tudom engedni? Én már akarom, szeretném. Én már boldog akarok lenni. Nem akarom, hogy itt legyenek ezek a fékek. Nem akarom. De nem tudom mit tegyek még? Mit csinálok rosszul, Istenem?"

Ekkor érzem, hogy arcomra fény ereszkedik, kinyitom a szemem és Isten áll előttem. Fehér fény, fehér köntösben. Gyönyörű Fény. Nem tudok megszólalni, csak némán nézem Őt, Ő pedig mosolyogva néz vissza. Annyi szeretet sugárzik fényéből, hogy érzem máris tölt fel a szeretete.

"Szólítottál, Kedves. Itt vagyok. Rég szóltál hozzám. Már nagyon vártam." - és mosolyog. Próbálok megszólalni, de nem tudok. Érthetetlen hangok jönnek belőlem. "Azt kérdezed mit csinálsz rosszul? Sosem csináltál semmit sem rosszul. Láttam, hogy rengetegszer ítélted meg magadat. Ha tudnád, hányszor bántottad magadat? Láttam mind. Sőt éreztem is, és Veled együtt fájt. De tudtam, ezeket Te választottad, Te szeretnéd megélni, hogy tudj fejlődni, hogy egyre tisztább legyél. Hogy megtanulhatod újra, mi a szeretet valójában. Ehhez hagynom kellett, hogy sokszor nagyon fájjon. És Te sokszor hitted, hogy elhagytalak, hogy már nem szeretlek. És hiába súgtam, nem hallattad. Csak a fájdalmon keresztül éreztél. Ha annyira fájt, hogy majd belehaltál, azt nem hagyhattam, akkor mindig küldtem valakit, aki egy-egy szóval megsegített Téged. Mindig Ott voltam. Minden pillanatban. Tartottam a kis lelkedet és mindig mondtam, hogy tarts ki, már nincs messze a cél. És Te mindig továbbmentél. Mindig felálltál. Mindig tanultál belőle. Olyan ügyes voltál. Olyan büszke vagyok Rád, Kedves." 

Nem bírtam tovább. Zokogtam és iszonyat fájt a létezésem összes sejtje. "Ez annyira fáj Istenem. Én nem tudom mi ez, hogy miként szabadulhatok meg belőle. Mit kell tennem? Annyira szeretnék boldog lenni. Élvezni a pillanatokat. De annyi minden fáj. Mintha benne ragadtam volna, pedig én annyi mindent próbáltam, annyit dolgoztam vele. Nem tudom még mit tehetnék. Olyan, mintha újra kellene kezdenem. Mintha el kellene felejtenem mindent, és teljesen máshogy érezni, élni. De nem tudom hogyan tegyem mindezt. Hogyan rakjam le ezeket? Hogyan?"

Megsimítja arcomat, ujjaival letörli könnyeimet. "Hinned kell bennem újra. Bennem  a Szeretetben. Őt küldtem Neked, az Ő szavai, érintései az Én Isteni Szeretetem volt. Megmutattam, hogy létezik mindaz, amire már elkezdtél emlékezni. De te megijedtél, féltél és hitetlenkedtél. Nem tudtad élni a Csodát, a Szeretetet és a Figyelmet. Nem tudtad érezni a fájdalmon át. És igen, ez így nem működik tovább. Át kell lépned a lelked fájdalmain, újjá kell születned, hogy érezhesd a Csodát, ami Benned is él, ami ott van valakiben, aki Neked tudja adni újra. Csakis Te mentheted meg magadat. Azzal a szeretettel, ami benned van. De amíg félsz, amíg fáj, addig nem szeretsz, addig nem érzel a lelkeden át." 

"De én szeretnék. Nagyon-nagyon szeretnék." 

"Akkor lépj ki. Dönts, válassz most! Érezz a szereteten át Mindent. Minden eseményt, embert, helyzetet, szituációt, emléket. Ne a fájdalmon át, a szereteten át! Csakis a szeretet ment meg. Gyógyítsd a szeretettel a szívedet. Gyógyítsd a MAGodat! Mentsd meg a szívedet." 

Majd a kezét a szívemre teszi, és mintha egy másik dimenzióba kerülnék. Mintha felhők felett lebegnénk, előttem egy kád. Anyukám ül benne. Alszik. Megpillantok mellette egy nagyon pici csecsemőt. Nem is, egy magzatot. Nagyon kicsi. Ellepi a víz. "Megfullad!!! Istenem, megfullad. Anyu, nem látod?" - kiabálom. Körülnézek, Istent sem látom. Magam vagyok. Ekkor mintha Isten érintése megjelenne a szívemen. "Itt vagyok Veled. Nem vagy egyedül." "Mit tegyek, Istenem? Fuldoklik az a magzat." "Csak figyelj a szívedre? Mit súg?" Abban a pillanatban minden kételkedés nélkül a kádba nyúlok és kiveszem a magzatot. Kékes lila. Mintha nem lélegezne. Mintha nem is élne. De ahogy fogom, érzem, hogy él. Érzem a lelkemben. És mintha változna a kezemben. Szépül a bőre, eltűnik a kékje és már nagyobbacska is. Megmentettem.

Hirtelen visszaránt a föld. Kinyitom a szemem, megérintem a szívem. Eltűnt a fájdalom. Nyugalom van. Béke. Szeretet. "Nem fáj!" - kiáltom örömömben. Elmúlt a nyomás. Csodálatos érzés. Felemelem karjaim. Simítom a karjaim, az arcom. Istenem, de gyönyörű. Ez az én testem. Annyira szeretem. Hogy nem szerettem eddig? "Mert a fájdalmon át érezted őt is." - szólal meg a hang. 

Ismerős hang. Isten az. "Isten szól hozzám" - suttogom. "Igen, itt vagyok a szíved alatt, a MAGodban. Bármikor szólhatsz hozzám. És Te is hozzám. Ha tiszta a szíved, és a szíveden át, a szereteten át szólsz hozzám, ahogy most is, akkor hallasz engem."

"Mi történt most Istenem? Olyan más vagyok. Olyan finom, lágy, amit érzek. Megfoghatatlan. Olyan jó." 

"Újjászülettél. Belenyúltál a kádba és kivetted MAGadat. Úgy döntöttél elég volt a fájdalomból. Már haldokolt a lelked. Elfáradt. De Te megmentetted MAGadat. Szeretlek! Büszke vagyok Rád!"

A Telihold és Napforduló energiák hatása MOST!

A mostani napok csodálatos lehetőségeket hordoznak ismét. A Telihold és a Napforduló rendkívüli hatással vannak életünkre.

Új évkör kezdődik, így most már nem halogathatjuk tovább a változást. Ami nem működött eddig, azt el kell tudni engedni és máshogy, másként, más látásmóddal, más tettekkel kell folytatni.

Ideje, hogy a toporgást felváltsa a mozgás. Azon korlátoktól, hitrendszerektől szabadulhatunk meg, amelyek jó mélyen beivódtak és már részünkként éljük meg őket.

Ha ott a görcs és a félelem, ha nem hiszünk a Gondviselésben, akkor hogyan is teremhetnénk meg mindazt, ami a miénk?

Honnan is tudjuk mi a miénk, mi a szándékunk, a célunk - AZ IGAZI - ha a régi minták, megkövült rendszereink szerint teremtünk?

Figyeljünk a gondolatainkra, mert beteljesednek! 

Nemcsak a régi hitrendszerek, de a külső világ is megzavar minket a tiszta áramlásunkban. Ne foglalkozzunk most mással. csak a saját belső világunkkal. Azon dolgozzunk és abban fejlődjünk. Ne hassanak ránk azok, akik a tudatosság alacsonyabb rezgéseit használják. Nyugodtan mondjuk ki, mikor azt érezzük, hogy "hatnak" ránk: "Ez az Én sorsom, az pedig a Tiéd!" Nem kell másét megoldani, oldd meg a sajátod és mire végzel, a másé is megoldódik.

Mondd ki ezeket a mondatokat kérlek!

MINDENRE KÉPES VAGYOK!

ÉRTÉKES VAGYOK!

MINDEN SIKERÜL!

MEGÉRDEMLEM A JÓT!

SZERETHETŐ VAGYOK!

Ha kell, akkor írj egy teljesen új tervet, fogalmazz meg új célokat. Teremts tudatosan! Ami nem működik, engedd el. Könnyedén és játszva. 

Hunyd le szemeidet és lásd Önmagadat egy réten, feküdj el a fűben. Érezd a napot a bőrödön, érezd a földet magad alatt, érezd a levegőt arcodon. Fogadd be most segítségüket és erejüket, érezd, ahogy beengeded őket magadba. Majd hunyd le szemeidet és érezd az ereidben az életet. Figyelj a légzésedre és engedd, hogy felvedd a saját tempódat. Érezd, ahogy a szeretet és a fény áramlik végig benned, a testedben, a lelkedben és a szellemedben. Majd engedd el mindazt, ami most ott foglalkoztat téged. Mintha kiszállna belőled minden, ami volt és fogva tartott. Felszáll, elviszi a szél, befogadja az ég és elfogadja a föld. Majd egy új energia érkezik hozzád. Érzed a széllel, a nappal és a földdel érkezik most hozzád. Átereszted a bőrödön, és eljut a sejtjeidig. Eláraszt Téged és feltölt az új energia. Képek, érzések jelennek meg benned. Minden új és valóságos. Csakis az öröm és a boldogság az, ami benned van. Ott vannak előtted az új életed képei, és könnyedén fogadod be őket teredbe. Befogadod szellemedbe, lelkedbe és testedbe. Ettől a pillanattól kezdve ez aktiválódik. A Fény és a Szeretet kíséri utadat. 

Túl sokat gondolkodunk...

Még mindig túl sokat gondolkozunk. Elemezzük azokat a helyzeteket, amiket nem kellene. Előre gondolkodunk róla, és máris van egy képünk róla. 

És mikor ott vagyunk benne, ráeszmélünk, ez nem az, aminek, akinek én képzeltem...

És mi történik?

Csalódunk. 

De miben?

A másikban?

Dehogy. 

Abban a gondolatban, képben, amelyet mi alkottunk meg, anélkül, hogy egyáltalán átéltük volna.

Mi lenne, ha úgy élnénk, hogy jön egy-egy szituáció, helyzet, ember, akkor mi abba belemegyünk, megéljük és megfigyeljük magunkat, a másikat benne - Minden előzetes ítélet, minősítés nélkül. 

Lehet, hogy meglepetés lesz a vége és ráadásul kellemes?

Miért nem adunk esélyt saját magunknak? Az érzéseinknek, a szívünknek, a lelkünknek?

Miért kell mindent azonnal megértenünk és tudnunk?

Ki akar érteni, ha nem az egonk, az elménk?

A szívünk, a lelkünk biztos Önmagában, biztonságban érzi magát, nem kell neki bizonyíték, mindez az elme játéka.

Nem a gondolkodást kell abbahagyni, hisz az lehetetlen.

Hanem tanuljunk meg együttműködni vele!  Ne engedjük, hogy uraljon minket!

Legyen a Szívünk az Útmutató - a Lélekvezető.

Próbáljuk ki! 

Ne elemezzük, hanem menjünk bele, éljük meg.

Így adunk esélyt arra, hogy felfedezzük a helyzet, az ember - Igazi tanítását. 

Ha előre elképzeljük, lehetőséget sem adunk arra, hogy az jöjjön, ami akar, aminek kell. 

Lehet, hogy így egészen mást kapunk és ez az, amire valóban szükségünk is van. Lehet egész más értelme lesz így az egésznek, mint azt mi gondoltuk. És lehet így áll össze az Egész...

Légy a Szíved szerint Ember, bármely helyzetben. 

És lehetséges, hogy ezzel egy új Szívvilág fog kinyílni Benned - Neked!

Mit érzel, kipróbálnád így élni az életed?

Légy magad! Maradj az, aki vagy, és úgy szeressenek!

Ne menj magad alá a szeretetért. 

Ne alázd meg magad, 

és ne veszítsd el magadat a másikért.

Egy kapcsolatban add magadat, mindeneddel együtt. 

Ne szégyelld ki vagy. 

Ne ítéld el magadat. 

Ne akarj valaki lenni, akit szeretnek.

Légy magad, és úgy szeressenek.

Tudd ki vagy Te, mit szeretnél, és cselekedj is általa.

Olvadj össze vele, váljatok Eggyé, de ne vessz el miatta.

Tálald meg általa magadat!

És maradj is az, aki vagy!

Légy mindig Önmagad!

Aki Neked van rendelve, ott marad! Melletted.

Amit az Ég elrendelt, Te azt el nem ronthatod.

És ez így van!

Az Élet azt dobja...

Mikor fájdalomban vagy, nehéz átlátni mindazt, ami történik veled.

Még mentségeket is találsz, miért van igazad és az okokat is tudni véled, miért is fáj.

Csakhogy mindennek van egy gyökér oka. Ami most fáj, már csak egy kivetülés, egy jelzés, egy segélykiáltás a lelkedtől, hogy gyógyíts meg.

Mit történik?

Dühöngsz, marcangolod a helyzetet, a másikat. Majd elemzed mindezt, és a fájdalom által el is jutsz egy következtetésig.

Arra jutsz, hogy igenis jogod van ezt érezni, kiadni, megélni és zúzni a környezetedet, mert neked fáj.

Mi történik valójában?

Fut egy program. Egy régi sérelem programja. Amely úgy tud gyógyulni, ha az adott személy lelke felvállalja, hogy segít neked felismerni programjaidat.

Hogyan teszi?

Megteremti azon helyzetet, szituációt, amely előhozza belőled a program àltal generált érzést. Fèlrèrtés ne essék, nem feltétlenül a helyzet ugyanaz, mint az első tapasztalás, hanem az energia, az érzés lesz ugyanaz.

Mi a megoldás?

Meg kell találni az érzés gyökerét. Fel kell ismerni, felhozni a tudatba és feloldani.

Hogyan?

Különböző energetikai módszerekkel. Kineziológiával, regressziós utazással, Mátrix rendszerrel stb.

Ki kell oldani a mentális-gondolati térből és a szív teréből, hogy visszaálljon a Lélek egyensúlya.

Miért szükséges ez?

Mert a Lélek emlékszik és gyógyulni akar. Megteremti mindaddig, újra és újra a helyzeteket, behozza azon embereket, akik képesek ezt megtenni értünk.

És igen, sokszor felejtjük el, hogy csak az képes ekkora fájdalmat okozni nekünk, aki Igazán Szeret minket, nem fizikai értelemben, Lélekben.

És azt hiszem egyetértesz, ha azt mondom, ez a Valódi Szeretet.

Köszönet tehát minden Léleknek, aki ezt bevállalja. Sokszor Ők azok, akiket Mi is nagyon szeretünk, így lesz még nagyobb a fájdalmunk...

De higgyük el, ezek azok, amik ki tudnak minket rántani a lélek fájdalomörvényéből, hogy aztán már ezek nélkül, tisztábban tudjuk élni, megélni Önmagunk és Mások Szeretetét.

Ha ezeket a sorokat olvasva úgy érzed, segíthetek Neked az oldásban, a felismerésben, kérlek keress meg: csermelinda3@gmail.com, 0630 42 48 268

Ölelés. Melinda

A Hit kulcsa - MAGunkban

Hinni.

Egyszerű szónak tűnik. 

Hiszünk sok mindenben. Sorsban. Teremtésben. Nagyiban. Apánkban.

Sokakban. Másokban.

Jártál már úgy, hogy annyira hiszel valakiben, hogy kérdés nélkül megteszed azt, amit átgondolva vagy már megtörténve badarságnak találsz?

Mégis megtetted. Mert hittél neki. Tudod honnan? Szívből, minden gondolkodás nélkül.

De vajon miért nem hiszünk ennyire önMAGunkban - 

a saját Szívünknek?

Miért nem bízunk benne, hogy Mindez bennünk van?

Miért hisszük, hogy a hit és a bizalom rajtunk kívül van?

Hol vesztettük el az Önmagunkba vetett hitet és szeretetet?

Hol felejtettük el, hogy milyen értékesek vagyunk?

Mikor leszünk képesek újra kétségek nélkül hinni ÖnMagunkban?

MAGUNKBAN. A SZÍVÜNKBEN. A SZERETETBEN.

Nem kint.

BENT - MAGunkban.

Tedd meg ma - MAGadért!

Lehet, hogy már túlságosan sokat fájt, sokszor. 

Épp elégszer hitted, hogy most már jobb lesz, és aztán mégis jött valami...

De figyeld meg magadat. Nézz vissza magadra most egy másik szemmel. 

Ítélkezés, minősítés, fájdalom, szánalom nélkül.

Kit látsz?

Látod honnan indultál? Hogy mik és kik formáltak ilyenné?

Megbocsátottál és elengedtél Mindent és Mindenkit?

Elfogadtad mindazt úgy, ahogy volt?

Látod, hogy haladtál lépésről lépésre? 

Érted, hogy ennek így kellett lennie?

Hogy mindez pontosan kiszámolt, kidolgozott és megélt pillanatok összessége azért, hogy most tovább tudj haladni?

Figyelj rám, kérlek.

Elfáradtál. Sok volt. Nehéz volt. 

Sok mindent hallasz, aztán meg sok mindent megélsz.

Kapaszkodsz, görcsölsz, aztán már el is engedsz mindent.

Csak múljon el.

Ne tedd ezt!

Fordítsd ki a világot a négy sarkából. De tudod mit? 

Fordítsd ki a saját életedet! Tekints rá másként.

Félelmek nélkül. Gátak nélkül. Akadályok nélkül.

Ha ezek nem lennének, hogy élnél?

Hogy élnél ma? Ezen a napon!

Nem tegnap és nem holnap. MA!

Tudod, mi a legfontosabb? 

Hogy felismerd, miben vagy!

De sokszor ezt Te nem is láthatod azon a szemüvegen keresztül, amit hordasz. 

Hát vedd le, és nézd meg mit látsz!

Ha nem jó, változtass! 

Tudd meg ki vagy!

És gyűjts erőt újra.

Folytasd!

Szeresd magad annyira, hogy adsz Magadnak!

Mit? Hogyan?

Szeresd magad annyira, hogy vannak határaid, hogy vannak vágyaid, hogy tiszteled magadat, hogy nem alázod meg magadat, hogy Te vagy az első Magadnak...

Tegyél olyan dolgokat, amik Neked jók! Játssz az élettel! Ne várj tovább!

Minden nap csak egyszer történik meg veled. Ez a nap is egy ilyen nap! 

Hamarosan elmúlik... És Te tettél ma már valamit Magadért?

Egy Igazi Kapcsolódás

Egy IGAZI KAPCSOLÓDÁS arról szól, hogy mindketten adunk egymásnak.

Állandó kölcsönösségben segítjük egymást, mindenfajta elvárás nélkül. 

Valamiben az egyik húzza fel a másikat, valamiben a másik húzza fel az egyiket.

Egy kapcsolódásban sosem megyünk Önmagunk alá, 

mert nem kell megalázkodnunk, elveszítenünk, 

feladni Önmagunkat a másikért.

A szeretet sosem kér ilyet. 

A SZERETET - boldogság és szabadság - harmónia és egység.

Minden, ami nem az, az egy szeretetsérülés, egy lenyomat, amely most gyógyulni hívatott.

Egy igazi kapcsolódás arról szól, hogy figyeljünk MAGunkat abban a tükörben, amit  a másik mutat nekünk.

És igen, az igazi szeretetkapcsolódás is hoz elő feladatokat - mindig dolgozni kell BENNE önMAGunkon. 

Csak itt már EGYÜTT fejlődünk - ÖNMAGunkért EGYmásért. 

NYUGALMATés OTTHONT adunk a másiknak 

- SAJÁT LELKÜNKBEN.