2017. október 27., péntek

Összhangban a belső világommal


Úgy éreztem, hogy a döntés már megszületett bennem, mégis kellett valaki, aki megerősít a döntésemben, aki azt mondja: Jó döntést hoztál, így lesz a jó!"

Így esett meg, hogy 2008-ban egy jósnál kötöttem ki. A spiritualitás ugyan már pislákolt bennem, de közöm nem volt még a mélyebb értelmezéséhez, hát még a megéléséhez...

A döntésem az volt, hogy vége a hosszú kapcsolatomnak, újrakezdem. 

És amit ott hallottam, teljesen szembement az érzéseimmel, teljesen más volt, mint, amire számítottam. Egyszerűen rosszul voltam a hallottaktól. A zsigereimben éreztem a tiltakozást, minden sejtem harsányan üvöltött bennem - nem nem nem. 

"Nem engedhetem meg, hogy egy másik személy döntsön az életemről.
Nem élhetek egy olyan életet, amelyet más lát nekem jónak.
Egyedül én vagyok a felelős a döntéseimért.  
Nem adhatom ki az irányítást a kezemből. 
Azt kell tennem, ami megnyugvást hoz.
Hinnem kell abban, amit érzek."

És ma már azt is tudom, hogy nincsenek jó és rossz döntések, mindegyik csak egy döntés a sok közül. Mindegyik által fejlődés van, mindegyik megnyit egy újabb lehetőséget, egy újabb utat, egy másik utat, egy jobb utat. 

Nem kell görcsölnöm a döntéseim helyességén, mert csak a jó érzések után megyek.

Mindig van ott egy hang, egy érzés, egy sugallat, ami segít, ami tudja... Csak meg kell nyugodnom és engedni, hogy észrevetesse magát. És az az, amire hallgatnom kell. 

A főbb pontok megvannak, de az, hogy oda hogyan jutok el, az rajtam múlik, azon, hogy összhangban vagyok-e és cselekeszem-e a belső világommal. 


2017. október 26., csütörtök

Engedd, hogy szeressen...



'"ENGEDD, HOGY SZERESSEN. Engedd, hogy begyógyítsa sebeid." Potyogtak a könnyeim e szavak hallatán. "Én próbálom. Próbálom, apa, de nem megy. Nem tudom, hogyan kell. Nem tudom, hogy kell engedni, hogy szeressen." És mélységes fájdalom szúrt a szívembe. Kezeimet odakaptam és szorítottam, szorítottam... mintha ezzel a nyomással a fájdalmat is megszüntethetném. Csak sírtam és közben éreztem, ahogy édesapám lelke simogat, tart engem. Engedtem, hogy a könnyeimmel kifolyjon a fájdalom. Az is, mikor őt veszítettem el 6 évesen...'

Évek múltán, most még jobban értem, érzem ezen meditációm, oldásom hatását az életemre. Szorgalmasan nyitottam a szívemet, de közben nem tudtam, hogyan engedjem be a szeretetet máson keresztül, a szerelmen keresztül szívembe. Nem tudtam, nem mertem, elfelejtettem...

"Ha bezárod magadat, mert ki akarod zárni a fájdalmat, a csalódást, kizárod a szeretetet is."

Sok-sok csalódás és fájdalom rakodott rá. Rengeteg réteg, melyet lépésről lépésre tisztítottam, értettem meg és engedtem tova békével.

Mikor most a párom szemében látom a csodálatot, a szeretetet, a feltételek nélküli elfogadást, érzem, látom, hogy miként vagyunk képesek egymást szeretni.

Most már tudom fogadni...

És ekkor eszembe jut az, ahogy sokszor magamról gondolkoztam, ahogy magamat minősítettem, ahogy ítélkeztem egy-egy érzésemről, gondolatomról, részemről, testemről... És szégyellem magamat miatta. Mert igenis úgy kell szeretnem magamat, minden részememet, gondolatomat és érzésemet, mint ahogy egy anya szereti feltételek nélkül gyermekét vagy ahogy egy szerelmes ember szereti a másikat - csupa megértéssel, elfogadással, áhítattal.

Ilyenkor ismerem fel magamban apám szavait újra: "ENGEDD, hogy szeressen, hogy begyógyítsa sebeid, hogy az ő lelkén, szeretetén át lásd és szeresd te is önmagadat."

Így most, mikor azon kapon magamat, hogy épp magam ellen vagyok, akár csak morgolódom vagy hisztizek, hagyom, hogy kifolyjon, hagyok rá időt magamnak, majd a szeretet által gyógyítom. Megértést tanusítok önmagam felé, úgy kezelem ezt a részemet, mint egy gyermeket, akit most nyugtatni és szeretni kell.

MERT MINDEN RÉSZÜNK, legyen az a testünk, a lelkünk vagy a szellemünk - MEGÉRTÉSRE ÉS SZERETETRE VÁGYIK.

2017. október 24., kedd

AZ IGAZ NŐ és AZ IGAZ FÉRFI




A Férfi és Női szerepek rég ki vannak osztva. Kinek mit és hogyan szabad, hogyan kell. Tanultunk róla sok mindent. Láttuk, magunkba is szívtuk...

"Én pedig élek a jogommal és olyan nő (férfi) leszek, aki Igaz Nő Igaz Férfi mellett.

Én nem versenyzek a férfival (nővel), nem akarok erősebb lenni és nem akarom legyőzni.

Én csak szeretni akarom és hagyni, hogy ő is viszont szeressen. 

Igaz társként, egyenlő félként, ahol mindenki azt rakja bele a kapcsolatba, ami neki van, amit a másik tökéletesen elfogad és szeret." 

Ők azok az IGAZ NŐK és FÉRFIAK, akik emelik egymást, akik ösztönzik egymást a még több szeretetre. 

ŐK azok, akik megváltoztathatják a világot és utat mutathatnak az IGAZ SZERETETHEZ.

Ha Te is ilyen IGAZ NŐ ÉS FÉRFI szeretnél lenni kapcsolódásodban, akkor csatlakozz az energiához szándékoddal, ami ezáltal tisztulni fog Benned és körülötted. 

Mély levegő, felszív, kifúj, felszív, kifúj, felszív, kifúj. Megtörtént! Áldás!




2017. október 10., kedd

2017.10.10. üzenete: Az légy, aki vagy... és érezd jól magad! Avagy írd újra az életed!



Tisztulj meg most a 10.10.10. energiájában!

Az Egyes év az Igaz Önmagadba való átlépés energiája,  a 10, sőt a háromszoros 10, ennek a sokszoros energiája. A régi elfogadása, de nem az önmagadba való fogadása, hanem a végleges lerakásának az ideje, az Önmagodra való ébredés ideje, az Életed újragondolásának és újraírásának az időszaka. 

Az légy, aki vagy energiája. 

A boldogság nem bűn és nem rossz, nem irigyelni  és félni kell tőle, hanem magadnak is kérni és befogadni azt!

Tehetsz és csinálhatsz mindent máshogy, mint a régiek, mint régen! Az írott és íratlan szabályok is felülírhatóak, ha azok a félelemkeltés és az önmegtagadás energiáját sugallják! Semmit sem kényszeríthetnek rád a régiből, ha Te nem akarod,  ha az számodra és mások számára is fájdalommal jár.

Az, aki valóban szeret, nem kényszerít senkire semmit, nem tesz rosszat sem önmaga, sem mások számára! 

A Szeretet elfogad, elfogad és elfogad. Ítélkezés és minősítés nélkül. 

Vesd le azt, amit magadra raktál, amit mások rád raktak. Légy csakis Önmagad! Bűntudat és szégyen nélkül, lelkiismeretfurdalás nélkül.

Légy jó magadhoz! Légy Te az első helyen Önmagad számára. Az tud igazán nagyot adni mások számára, aki önmagát is szereti, becsüli és tiszteli. Tedd meg most!

Bocsáss meg Magadnak, amiért eddig nem voltál Önmagad, amiért önként lemondtál mások kedvéért Önmagad szeretéséről, ahol megtanítottak félni Önmagadtól.

Csatlakozz le arról az energiáról, ahol azt mondják, önző dolog önmagadat szeretni, ahol azt mondják, az élet tele van lemondásokkal, ahol azt mondják, az élet szörnyű, elviselhetetlenül nehéz, a rosszat el kell tűrni, ahol azt mondják, be kell állnod a sorba azért, hogy elfogadjanak, hogy szeressenek, ahol nem lehetsz Önmagad.

Képzeld el Önmagadat Önmagaddal szemben és mondd el neki, hogy sajnálod. Sajnálod, hogy lemondtál róla, hogy nem voltál itt, hogy nem figyeltél rá, hogy nem hallottad őt, hogy nem hallgattad meg, de most már itt vagy, most már hallod, most már látod és szereted, úgy, ahogy van. Mondd ki neki: Sajnálom, bocsáss meg, szeretlek! Öleld meg!


Áldás és tisztulás!









2017. október 9., hétfő

Téged is ijesztget a zöld szemű szörny?



Emlékszem, amikor egy ismerősöm megfogta a tenyerem, megnézte, majd azt mondta: "Huhh neked is nagyon erős a féltékenységi vonalad, ezt tönkre fogja tenni a kapcsolatodat. Erre különösen figyelj majd."

Millió gondolat cikázott át rajtam. Párkapcsolatok, ahol ezeket meg is éltem, rettenetes érzések, képek, pillanatok... Szégyen a viselkedésem miatt... Dejó, hogy nincs kapcsolatom, gondoltam. Ezeket még mind rendbe kell raknom.

Kemény szavak, mögöttük bizonyára rengeteg fájdalom, tapasztalat, csalódás...

A világban, a sorsban, a Teremtőben, másokban, magunkban...

Nem voltunk elég jók, kevesek voltunk, nem kellettünk, nem figyeltek ránk, nem voltunk elég fontosak, nem voltunk érdemesek a szeretetre, kihasználtak, manipuláltak, átvertek, használtak stb. minket.

A féltékenység gyógyításánál önmagunk elfogadását kell először megnézni, hol éreztem azt, hogy küzdenem kell a szeretetért, a figyelemért, hol éreztem, hogy akármit csinálok, én kevés vagyok, kevesebb vagyok, mint más, hogy nekem úgysem sikerül, hogy engem elhagynak, elutasítanak, hol éreztem azt, hogy én nem kellek eléggé, hogy értem nem küzdenek...

Mikor nekem a féltékenységet gyógyították, megmutattak egy nagyon egyszerű, hétköznapi szituációt. A párommal egy újságot néztünk, amiben egy fehérneműs hirdetés volt, a párom rámutatott, hogy ebbe a boltba menjünk be... Az én reakcióm a következő volt: befeszültem a kép láttán, hogy miért pont arra a képre mutatott rá. Nem vagyok elég jó neki? Kevés vagyok hozzá? Majd a következő pillanatban jött a felismerés, miben vagyok benne. Hangosan nevetni kezdtem. Persze ő nem értette. Elmondtam neki, hogy képzelje, én féltékeny vagyok erre a nőre itt a képen. Összehasonlítottam magamat vele és alul maradtam. Ő is hangosan nevetett velem és szeretettel elkezdte magyarázni, hogy én így vagyok tökéletes, hogy ő épp ilyen nőre vágyott mindig, hogy megtestesült az álma... 

És elkezdtek hozzá jönni az információk mestereimtől. "Ne nyomd el a féltékenységedet, nem attól leszel jól és leszel tökéletes spirituális lény, ha semmilyen ehhez hasonló érzés nem lesz benned. A feéadatod, hogy felismerd, miben vagy benne, majd vess végett neki akár egy nevetéssel, ne húzzon be az örvény, mondd ki a másiknak, a szavak gyógyítanak, érzéseket is. Engedd, hogy gyógyítson a Férfi, engedd, hogy úgy szeressen, ahogy még senki itt a Földön. Hadd gyógyítsa be a sebeidet. Engedd meg, engedd be. Légy ember, érezz! Érezd a féltékenységet, majd tudd nevetve a helyén kezelni. Hadd érezze ő is, hogy szereted, hogy ilyen sokat száímt Ő neked." Majd elindultunk a boltba megvenni azt a fehérneműt, és mit tesz Isten, egy plakáton lévő férfira ő lett féltékeny. Hangosan hahotáztunk, kifiguráztuk magunkat és minden rendben volt. 

Tehát nem attól vagy tökéletes és kész, mikor már semmilyen ilyen érzés nincs benned, akkor vagy kész, ha ezt is elfogadod, de gyógyítod és nyugalommal a helyén kezeled. Ekkor megérkeztél...

'Mindenhol, ahol kevésnek éreztem magamat, mindenhol, ahol megaláztak engem, mindenhol, ahol küzdenem kellett a szeretetért, mindenhol, ahol versenyeztem a szeretetért, mindenhol, ahol a harcban alulmaradtam, mindenhol, ahol csalódtam a szeretetben magam és mások által, ahol játszmáztam a kapcsoldásaimban, ahol manipuláltam és ahol engem manipuláltak, ahol átvertek, ahol átvertem, ahol bosszús voltam, ahol visszavágtam, ahol lelkiismeretfurdalásom volt benne, ahol szégyelltem magamat magam vagy mások előtt, ahol becsapva éreztem magamat, ahol ezek bent szorultak, ahol ezek megsemmisítettek, ahol a semmivé lettem, azok most minden szinten gyógyuljanak, a tudatallatiból is, genetikai szinten, időm vonalán bárhol, családban, kollektív szinten. Most!

Behívom azt az energiát, ahol a szereteten alapon fejlődöm és tanulok, ahol a kapcsolódásaimban a kölcsönös bizalom van jelen, ahol a tiszta szándék bennem és benne is jelen van, ahol az őszinte érzelmi kommunikáció áramlik. Már bennem van, már jelen van az életemben. Most!'

Ennek fényében gondold át a negatívnak ítélt érzéseidet, nézd meg a saját érzéseid és szándékaid, amit másokról gondolsz, az benned rendben van-e... És eképp cselekedj, beszélj, dolgozz magadon tovább. 

Jó munkát!

Áldás!

2017. október 7., szombat

A fekete szín árnyalatai avagy a fekete szín másként



Mit jelent számodra a fekete szín?

Mit tartanak róla mások? Mit hallottál róla?

Mit gondolsz, érzel a fekete színről?

Mit érzel akkor, mikor fekete ruhát veszel fel?

Ha jót, örvendezz Drága Lélek, össze vagy kötve a Földdel, ideje felismerned, megvalósítanod a léted itt és most!

Ha negatív érzéseid vannak a feket színnel, olvasd tovább...

Sok minden kering a kollektívben és a lelkekben a fekete színről, a hatásairól, arról, hogy mit jelképez. De!

Ha minden semleges, semmi sem jó és semmi sem rossz, ha mi töltjük fel azt gondolatokkal, érzésekkel, elképzelésekkel, akkor a fekete szín félelemkeltésre, ijeszgetésre van használva, csupa negatív dologra, hogy félelemben tartson minket? Szeretnénk mi bármitől is félni? 

Én a gyógyítás során a fájdalmat, a megrekedést sosem feketével látom, füstszínnel... 

Az este, az éjszaka is sötét, mégis tele van csodával, hiszen ott a hold és ott vannak a csillagok... Az éj sötétje tele van fénnyel.

Tudod, mit? Ha Te is azt érzed, hogy megérett benned ez a változásra, akkor mostantól a fekete szín legyen számodra jó érzés, legyen a föld színe, legyen az élet színe!



Hiszen a föld életeti a növényeket, ad nekünk táplálékot...

A Földanyácska a Föld - a Fekete és tele van jósággal, szeretettel, fénnyel és kedvességgel...

Mi volna, ha innentől a fekete szín az összeköttetésünket, az összefonódásunkat jelentené VELE, a Földdel, az Élettel? 

Mi lenne, ha szeretnénk az életet, a Földet, az anyagot, még akkor, mikor itt vagyunk, ahogy itt vagyunk?!... 

Mi van, ha a feket e, vagyis a Föld, Földanyácska elnyeli a rosszat belőled, átalakítja és gyógyítja azt, majd összekapcsol a megtiszított Föld energiával, a megtisztított ÖnMAGaddal?

Ez milyen érzés számodra? Jöhet?

'Mindenhol, ahol a fekete színt a sötét oldalhoz társítottam, mindenhol ahol a gonoszt jelképezte, a rosszat, a félelmet, a halált, mind genetikai szinten, mint családi, kollektív és saját idővonalon, az most tisztul bennem és körülöttem. 

Behívom azt az energiát, ahol a szeretet és a fény van jelen minden gondolatomban, érzésemben a színek felé. Fogadom az áldását és a fényét mindennek. Szeretm a Földet, az anyagot, a földi létem. Szeretek a Földön élni. Szeretek ember lenni. Biztonságban vagyok a Fény és a Szeretet által. Összekapcsolódom Földanyával, a létem minden pillanatában egy vagyok vele. Szeretem és táplálom őt. MOST!

Képzeld el most, hogy Földanyácska homlokon csókol. Érezd a belőle áradó szeretetet és fényt. Érezd a Föld szeretését, táplálását, támogatását és védelmét. Biztonságban vagy!

A következő napokban szemléld az életedet ezzel az energiával és szeretettel. Szeresd, ahogy egy újabb szép napra ébredsz, szeresd a napot, szeresd az éjszakát, szeresd az embereket, a dolgokat, amik körbe vesznek, mutasd meg másoknak is, hogy rajtad keresztül, miként szeret Földanyácska mindent, ami az ÉLETben, a Földön jelen van.

Áldás!


2017. október 5., csütörtök

A ki nem mondott szavak (érzések, fájdalmak) hosszú távon megölik a lelket és a kapcsolatokat... A jól kimondott szavak pedig gyógyítanak és összefűznek minket.


6 éves voltam. Nem tudtam, mi történik. Csak a fájdalmat éreztem, a hangos sikolyokat, a sírást hallottam. Nem tudtam, mi történik, csak a félelem és a fájdalom érzése jött át. Nem tehettem mást, mint a lehető legjobb kislánnyá válni, hogy anyának könnyebb legyen, hogy anyának ne fájjon többé...

Mikor eltelt már egy kis idő, édesanyám megkérdezte: "Beszéljünk róla?" Én csak annyit válaszoltam: "Ne! Ne beszéljünk róla. Ez fájdalmas."

Igen, megtanulunk nem beszélni arról, ami fáj. Nehéz kimondani, és talán attól is félünk, hogy újra és újra át kell élni a fájdalmát, hogy miközben elmeséljük éltetjük, megerősítjük azt a rosszat. Halljuk azt is, hogy ne panaszkodjunk, hogy ne álljunk negatívan hozzá a dolgokhoz, épp ezért inkább nem mondjuk ki, nem beszélünk, nem kommunikálunk...

Az eredmény pedig... befordulunk. Azt érezzük egyedül vagyunk a fájdalommal, azt érezzük nem ért meg minket senki és egyre mélyebb a fájdalom. 

Sokszor hallottuk már azt is, hogy sokaknak nem kellene más, csakhogy jól kibeszélhessék magukat... Van benne igazság, kell a felismerés és a megértés, de ennél mégis több kell...

Alapjaiban kell változtatnunk azokon a nézeteinken, amiket hallottunk minderről. Kitörölnünk azt a hitrendszert, miszerint ha csendben maradok, akkor kevésbé fog fájni. Ha nem beszélek róla, akkor nincs is elvet. 

Minden ott van bennünk, mindenre kihat, akkor is, ha azt jól elrejtjük magunk elől. Működik bennünk, aktív, csak csendben öl...

A megoldás, hogy elkezdünk beszélgetni ezekről, elkezdjük őket felhozni, elkezdünk emlékezni rá, megtanítjuk a lelkünkkel, hogy attól, hogy beszélünk róla, nem lesz erősebb nálunk az a fájdalom, nem fog megölni, csak felismerjük,  és megértjük a mostani hatását életünkre. 

Tanulunk belőle, fejlődünk általa, meggyógyítjuk ezen részeinket és úgy döntünk, vállaljuk a múltat, elfogadjuk, de már képesek vagyunk nélküle élni, lerakva mindazt a rosszat, amit képvisel számunkra.

És tudod, mi a panaszkodás valójában? Egy céltalan lövöldözés a negatív érzésekkel... mikor nem teszel érte, hogy jobb legyen és nem a megoldást keresed, hanem a sajnálatot, mások megértését, a felmentést a tehetetlenségedre.

'Minden részem gyógyuljon, ahol tehetetlen voltam, ahol egyedül maradtam a fájdalmammal, ahol bezárkoztam és falakat húztam, ahol megrekedt a fájdalom bennem, ahol megrekedt a szó bennem, ahol azt tanították, hogy egyedül kell megoldanom mindent, hogy csak magamra számíthatok, hogy ha kimondom, az fáj, hogy meg kell tanulnom visszafognom magamat mások reakciója miatt, ahol megtanultam fegyelmezni az érzéseimet, aho féltem az érzéseimtől és kimondani azokat, ahol mások reakciójától tettem függővé saját érzéseimet, mint genetikai szinten, mint az időm vonalán, mind a kollektívben és a családomban. 

Kilégzem, elengedem minden szinten. Légzés. Légzés. Légzés. (Felszívod az orrodon hosszan, megtartod egy pillanatig, majd orron ki. Ismételd meg többször.)

Majd behívom azokat a pozitív energiákat, ahol jelen vannak a kölcsönös bizalmi kapcsolódások az életemben, ahol a tiszta szándékú kommunikáció van jelen az életemben és a kapcsolódásaimban, ahol könnyedén és szeretettel áramlik ki belőlem minden szó, ahol az őszinte szívbéli kommunikációáramlás van jelen az életemben. MOST!

Légzés. Légzés. Légzés. 

Érezd, hogy végigáramlik rajtad minden szinten. Sejtjeiden, szellemeden, lelkeden, érzéseidben, testedben. 

Majd áramoltasd ezt az energiát a következő napokban. Gondolj rá, érezd át, lélegezd át napjában többször. Használd a kommunikációdban az új energiát.'

Áldás!



2017. október 4., szerda

Oktober 5. Telihold üzenete: Ismerd fel lelked sebeit, gyógyulj belőle és lépj a tettek mezejére!


A mostani Telihold is megmozgatja azokat a húrokat bennünk, amik még gyógyulásra, átalakulásra várnak.

Ebben az energiában most az a feladatod, hogy megfigyeld ki, mit vált ki belőled. Hol szakad el a cérna, miben érzed nehéznek az életedet. Ott a Te feladatod, az amiben gyógyulnod és változtatnod kell.

Mivel a Telihold idején a kollektív is "megőrül", fontos, hogy most még inkább odafigyelj magadra. Csatlakozz le napjában többször a kollektív energiáról, és a körülötted lévők energiájáról.

"Én én vagyok. Te te vagy." - mantrázd nyugodtan. 

Attól, hogy más megbolondul, Neked nem kell! És továbbra sincs okod félni, hiszen - Fény vagy! Szeretet vagy! 

Mantrázd ezt is: "Fény vagyok! Szeretet vagyok!" 

Érezd e szavak erejét minden részedben!

Miután pedig megvannak a saját felismeréseid, hogy miben kell gyógyulnod, fejlődnöd és változtatnod, most a Telihold idején, meg is teheted az első lépéseket. 

Gyújts egy gyertyát, kérd be segítőidet és egyenletes légzés mellett, tedd bele mind a Telihold Fényébe, kérj rá gyógyító Fényt, Szeretetet, Megbocsátást, majd könnyedén lélegezd ki, engedd el minden szinten. Köszönd meg, adj hálát! És menj áldással az új energiával a tettek mezejére.

Áldás!

Október 5-én, csütörtökön 21 órakor a facebook oldalamon  https://www.facebook.com/UtazasALelkemKorul/ élő adásban együtt is dolgozhatunk a Telihold energiájában. Lépj be ebben az időpontban az oldalra és csatlakozz hozzánk. Szeretettel várunk! 


2017. október 3., kedd

Az irigység energiája is segíthet neked... Hogyan? Olvasd el!


Az irigységről azt tartjuk, hogy az rossz, hogy az bűn. Pedig akár használhatjuk is útmutatóként...

Mikor az unokahúgom életét irigyeltem, férjjel, gyerekekkel, jó anyagi körülményekkel... Az első reakcióm az volt, hogy szégyellem a gondolataimat és milyen vagyok már, hogy irigykedem a saját szerettemre?

Aztán jött a segítség. Megtanítottak arra, hogy  miként alakítsam át ezt a személetet, ezt az energiát...

Lássam most úgy, hogy ez az az energia, tehát az irigység energiája, mely megmutataja nekem azt, hogy az a valami nekem is kell, hogy az a valami bennem is ott van, hiszen vágyom rá... csak még akadályok vannak bennem, hogy az létrejöjjön... Tehát nem kell mást tennem, mint tisztítani minden ehhez kapcsolódó lenyomatot, befogadni a vágyat, ahogy az a lehető legobb számomra és mások számára, és áramolni az új energiában, hogy rám találjon az anyagban is...

A felismerés tehát az, hogy én is szeretnék párkapcsolatot, gyermeket és anyagi biztonságot. Ez pedig csudajó, hiszen megvan a vágy...

Ha Te is szeretnéd, hogy minden, ami elválaszt attól, hogy megteremtődjön az, amire vágysz, akkor csatlakozz ehhez a tisztításhoz és olvass tovább...

'Mindenhol, ahol nem éreztem magamat elég jónak, mindehol, ahol kevésnek éreztem magamat, ahhoz, hogy megkapjam a szeretetet, hogy befogadjam azt, mindenhol, ahol azt hallottam a kollektívben, a szüleimtől, hogy az irigység az rossz, az bűn,  mindenhol, ahol nem tudtam a jüt befogadni, áramoltatni, mindenhol, ahol megakadtam magamban, msáokban, ahol elvesztettem a bizalmat magam és másokban, a Teremtőben, a jóban, a jó megvalósulásában, mindenhol, ahol átéltem, hogy rám irigykednek, vagy én irigykedem másra, mindehol, ahol szégyelltem magamat érte, mindenhol, ahol bántottam magamat érte, TISZTULJON - minden szinten, minden térben, minden időben, genetikai vonalon, az életem vonalán, a kollektívben és a családom vonalán - MOST. 

Menjen mindenhova a fény, a szeretet és a megbocsátás. Minden félben, minden szinten.

Majd kitárom jó nagyra a szívem kapuját, kinyitom minden részemet a jó, a szeretet energiájának. Jöjj be! Most!

Majd társíts hozzá képeket, érzéseket, hogy ez már jelen van, "ezek már MOST az enyémek". Töltsön el az érzés. 

Gondolj rá többször a következő napokban ezzel az érzéssel és képpel. Energetizáld, tedd magadévá. Majd cselekedj ennek a fényében!"

Áldás!



2017. október 1., vasárnap

Helló OKTÓBER! KÁLI üzenete: A régit el kell engedni, hogy jöhessen az új!


Káli az Anyatermészet megtestesítője, aki természetes viharaival és tüzeivel elűzi a régit, hogy termékennyé tegye a talajt az új termés és az új élet számára. 

A Szövetségesed, ha kéred Őt (KÉRLEK KÁLI...). 

Segít Neked, hogy le tudd zárni a régit: a régi gondolkodást, a régi hitrendszereket, a régi rossz szokásokat, a rossz érzéseket, a félelmeket, az aggodalmakat és helyébe hozza az új szemléletmódot, az új gondolkodást, az új szokásokat, a békés érzéseket és gondolatokat, a nyugalmat.

Hidd el a változások mind a javadra válnak, légy derűlátó mind gondolataidban, mind érzéseidben, ami most veszteségnek tűnik, az valójában egy boldog és új kezdete valami másnak. Engedd el a múltat, hogy tovább tudj lépni és jöhessen az új.

Mozogj együtt az Univerzum energiáival. 

Áramolj Táncolj vele és benne. Tapasztalod az élet hullámzását, az energia mozgását, tudd, hogy történik és tudd, hogy elmúlik... Fogadd el ezt annak bizonyítékaként, hogy élsz, hogy ember vagy, hogy valódi, érzelmekkel teli emberi lény vagy.

Változol, ahogy a természet is változik. Fejlődsz,  növekszel, ahogy azt a természet is teszi. Ne félj változni! Ne félj nőni és színesedni! Sokkal több vagy annál, amit most gondolsz magadról!

Hozdd ki a legtöbbet abból, ami most történik VELED! Légy bátor és merész!

Engedd el a régit, hogy jöhessen az ÚJ!

Áldás és Fény Benned!