6 éves voltam. Nem tudtam, mi történik. Csak a fájdalmat éreztem, a hangos sikolyokat, a sírást hallottam. Nem tudtam, mi történik, csak a félelem és a fájdalom érzése jött át. Nem tehettem mást, mint a lehető legjobb kislánnyá válni, hogy anyának könnyebb legyen, hogy anyának ne fájjon többé...
Mikor eltelt már egy kis idő, édesanyám megkérdezte: "Beszéljünk róla?" Én csak annyit válaszoltam: "Ne! Ne beszéljünk róla. Ez fájdalmas."
Igen, megtanulunk nem beszélni arról, ami fáj. Nehéz kimondani, és talán attól is félünk, hogy újra és újra át kell élni a fájdalmát, hogy miközben elmeséljük éltetjük, megerősítjük azt a rosszat. Halljuk azt is, hogy ne panaszkodjunk, hogy ne álljunk negatívan hozzá a dolgokhoz, épp ezért inkább nem mondjuk ki, nem beszélünk, nem kommunikálunk...
Az eredmény pedig... befordulunk. Azt érezzük egyedül vagyunk a fájdalommal, azt érezzük nem ért meg minket senki és egyre mélyebb a fájdalom.
Sokszor hallottuk már azt is, hogy sokaknak nem kellene más, csakhogy jól kibeszélhessék magukat... Van benne igazság, kell a felismerés és a megértés, de ennél mégis több kell...
Alapjaiban kell változtatnunk azokon a nézeteinken, amiket hallottunk minderről. Kitörölnünk azt a hitrendszert, miszerint ha csendben maradok, akkor kevésbé fog fájni. Ha nem beszélek róla, akkor nincs is elvet.
Minden ott van bennünk, mindenre kihat, akkor is, ha azt jól elrejtjük magunk elől. Működik bennünk, aktív, csak csendben öl...
A megoldás, hogy elkezdünk beszélgetni ezekről, elkezdjük őket felhozni, elkezdünk emlékezni rá, megtanítjuk a lelkünkkel, hogy attól, hogy beszélünk róla, nem lesz erősebb nálunk az a fájdalom, nem fog megölni, csak felismerjük, és megértjük a mostani hatását életünkre.
Tanulunk belőle, fejlődünk általa, meggyógyítjuk ezen részeinket és úgy döntünk, vállaljuk a múltat, elfogadjuk, de már képesek vagyunk nélküle élni, lerakva mindazt a rosszat, amit képvisel számunkra.
És tudod, mi a panaszkodás valójában? Egy céltalan lövöldözés a negatív érzésekkel... mikor nem teszel érte, hogy jobb legyen és nem a megoldást keresed, hanem a sajnálatot, mások megértését, a felmentést a tehetetlenségedre.
'Minden részem gyógyuljon, ahol tehetetlen voltam, ahol egyedül maradtam a fájdalmammal, ahol bezárkoztam és falakat húztam, ahol megrekedt a fájdalom bennem, ahol megrekedt a szó bennem, ahol azt tanították, hogy egyedül kell megoldanom mindent, hogy csak magamra számíthatok, hogy ha kimondom, az fáj, hogy meg kell tanulnom visszafognom magamat mások reakciója miatt, ahol megtanultam fegyelmezni az érzéseimet, aho féltem az érzéseimtől és kimondani azokat, ahol mások reakciójától tettem függővé saját érzéseimet, mint genetikai szinten, mint az időm vonalán, mind a kollektívben és a családomban.
Kilégzem, elengedem minden szinten. Légzés. Légzés. Légzés. (Felszívod az orrodon hosszan, megtartod egy pillanatig, majd orron ki. Ismételd meg többször.)
Majd behívom azokat a pozitív energiákat, ahol jelen vannak a kölcsönös bizalmi kapcsolódások az életemben, ahol a tiszta szándékú kommunikáció van jelen az életemben és a kapcsolódásaimban, ahol könnyedén és szeretettel áramlik ki belőlem minden szó, ahol az őszinte szívbéli kommunikációáramlás van jelen az életemben. MOST!
Légzés. Légzés. Légzés.
Érezd, hogy végigáramlik rajtad minden szinten. Sejtjeiden, szellemeden, lelkeden, érzéseidben, testedben.
Majd áramoltasd ezt az energiát a következő napokban. Gondolj rá, érezd át, lélegezd át napjában többször. Használd a kommunikációdban az új energiát.'
Áldás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése