'"ENGEDD, HOGY SZERESSEN. Engedd, hogy begyógyítsa sebeid." Potyogtak a könnyeim e szavak hallatán. "Én próbálom. Próbálom, apa, de nem megy. Nem tudom, hogyan kell. Nem tudom, hogy kell engedni, hogy szeressen." És mélységes fájdalom szúrt a szívembe. Kezeimet odakaptam és szorítottam, szorítottam... mintha ezzel a nyomással a fájdalmat is megszüntethetném. Csak sírtam és közben éreztem, ahogy édesapám lelke simogat, tart engem. Engedtem, hogy a könnyeimmel kifolyjon a fájdalom. Az is, mikor őt veszítettem el 6 évesen...'
Évek múltán, most még jobban értem, érzem ezen meditációm, oldásom hatását az életemre. Szorgalmasan nyitottam a szívemet, de közben nem tudtam, hogyan engedjem be a szeretetet máson keresztül, a szerelmen keresztül szívembe. Nem tudtam, nem mertem, elfelejtettem...
"Ha bezárod magadat, mert ki akarod zárni a fájdalmat, a csalódást, kizárod a szeretetet is."
Sok-sok csalódás és fájdalom rakodott rá. Rengeteg réteg, melyet lépésről lépésre tisztítottam, értettem meg és engedtem tova békével.
Mikor most a párom szemében látom a csodálatot, a szeretetet, a feltételek nélküli elfogadást, érzem, látom, hogy miként vagyunk képesek egymást szeretni.
Most már tudom fogadni...
Most már tudom fogadni...
És ekkor eszembe jut az, ahogy sokszor magamról gondolkoztam, ahogy magamat minősítettem, ahogy ítélkeztem egy-egy érzésemről, gondolatomról, részemről, testemről... És szégyellem magamat miatta. Mert igenis úgy kell szeretnem magamat, minden részememet, gondolatomat és érzésemet, mint ahogy egy anya szereti feltételek nélkül gyermekét vagy ahogy egy szerelmes ember szereti a másikat - csupa megértéssel, elfogadással, áhítattal.
Ilyenkor ismerem fel magamban apám szavait újra: "ENGEDD, hogy szeressen, hogy begyógyítsa sebeid, hogy az ő lelkén, szeretetén át lásd és szeresd te is önmagadat."
Így most, mikor azon kapon magamat, hogy épp magam ellen vagyok, akár csak morgolódom vagy hisztizek, hagyom, hogy kifolyjon, hagyok rá időt magamnak, majd a szeretet által gyógyítom. Megértést tanusítok önmagam felé, úgy kezelem ezt a részemet, mint egy gyermeket, akit most nyugtatni és szeretni kell.
MERT MINDEN RÉSZÜNK, legyen az a testünk, a lelkünk vagy a szellemünk - MEGÉRTÉSRE ÉS SZERETETRE VÁGYIK.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése