2016. május 30., hétfő

Mi következik most?



Szembe jön mindaz, amire vágytál, ami vagy, ami  Te vagy...

És megkérdi befogadsz-e? Látsz-e engem? Látsz-e úgy, ahogy én látlak Téged?

És igen. Megmérettetik hol tartasz a belső utazásban, az Önmagadhoz vezető úton. 

Akármennyit is dolgoztál az elmúlt években, hónapokban, hetekben, napokban magadon - az csak egy része volt a Nagynak, az Egésznek. Mindennek pontosan ott volt a helye az életedben. Ezt választottad. Ezt így kell elfogadnod és megélned.

Bármilyen sérülést is szereztél, annak emlékét a szíved magja őrzi. Meg kell találnod újra magadban azt a tisztaságot, azt az örömet, ami kezdetek óta ott van. Játékosan és gyermekien boldognak lenni újra. Felszabadulni és érezni a lét örömét. 

Nem reménykedni, hogy ez létezik, élni azt - MOST!

És ezért tenned kell. Kapsz hozzá helyzeteket és embereket. Hidd el, rajtad múlik mit látsz meg benne, mit mutat és hogy tudod azt önmagad gyógyítására fordítani.

Mert MINDEN RÓLAD SZÓL.

Csakis Önmagadat gyógyíthatod, és ezzel gyógyul Benned az is, aki a Te részed. 

Mit tegyél? Figyeld magadat és cselekedj.

Figyeld magadat minden pillanatban. Mit mutat az adott pillanat? Benned van? Megérint? Kivált belőled bármit? Ha igen, akkor tedd fel magadnak a kérdést. Honnan jön? Majd figyelj befelé, mit súg a lelked? Milyen arcok, érések, képek jönnek fel. Kié? Lehet nem is te érzésed, hanem hozod valakitől? Régi családi minták? Tedd bele egy vödörbe mindent, ami feljön, majd erezd le a kútba, add át Földanyának, alakítsa szeretetté - vagy láss egy fénygömböt, tegyél bele mindent és engedd fel a Forrásba, alakítsa szeretetté és fénnyé - majd mindezeket kapd vissza arany porként, borítsa be a bőrödet, jusson el a sejtekig és tisztítson át Téged.

Gyakorold, minden érzéssel, ami feljön. Legyen az apai vagy anyai ágon, legyen az még ősibb, vagy legyen párkapcsolati csalódás vagy bármilyen hitrendszer, ami szerint élsz és felismered, hogy akadályoz téged. 

Az apához való kapcsolat a férfihez való kapcsolódásodat és az anyagi javaidat jelképezi. Anyai mintáid mindazt hordozzák, ahogy te Nőként, Társként, Anyaként megnyilvánulsz. Ezek a lehető legerősebb szálak, amikkel igenis szembe kell nézni. 

Nem akarsz az anyukádra hasonlítani? Nem akarod azt, amit apád elkövetett? Akkor tegyél érte, fogadd el, és Te tedd máshogy.

Tudod, mikor leszel az arany középúton? Mikor ez a figyelem már ösztönös, a gondolataid, az érzéseid felett ott áll a lelked és figyel. Mikor meghallod, meglátod, mert érzékeled mi van kint, másokban a világban, de nem húz le. Észrevételezed, nem hat rád, elfogadod, hogy ő itt tart és mész tovább. Áramolsz, mint egy folyó...

Kívánok Nektek felismerésekkel teli, örömökben és boldogságban gazdag napokat, heteket...

Figyeld magadat és tanulj befogadni a szíveddel!

Ölelés: Melinda


2016. május 24., kedd

VELED történik! TÜKÖR!!!



MINDEN, AMI TÖRTÉNIK

NEM MIATTAD TÖRTÉNIK, 

HANEM VELED TÖRTÉNIK!

Te mit gondolsz MAGadról???




Ha sosem feszegeted a határaidat, 

akkor sosem ismered meg Magadat.

Ha csak olyat csinálsz, 

amit tudsz

sosem leszel annál több, 

mint amit most gondolsz MAGadról.

Tedd MAGADAT azzá!!!


TUDOD, MI A TE FELADATOD?

TEDD MAGADAT AZZÁ, AKI VAGY!

Szagolj bele a pillanatba!



Ne rohanj!

Állj meg és Éld meg a pillanatokat MOST. 

Ne türelmetlenkedj!

Helyette élvezd, ami van.

Ne akarj átugrani, elhagyni pillanatokat!

Ezek visznek MIND ODA, ahol a helyed van.

Ezekkel EGYÜTT tudod majd átélni MINDAZT, amire vágysz.

A tél után sem a nyár jön egyből. 

Kellenek a tavasz illatai...

Szagolj bele a pillanataiba MOST és ÉLD ÁT azt, amit AD!

A Te világod milyen?



Hogy mi van a világban - fontos, mert az életed ebben éled.

De még fontosabbhogy a Te saját világod milyen,

és mit tudsz belerakni a közösbe.

Ez csak Rajtad múlik, nem a világon.

2016. május 20., péntek

Május 21.- Tízmilliószoros teremtő - Telihold



Avagy engedd el a RÉGI NŐT, és engedd útjára az ÚJAT!

Milyen egy NŐ?

Nagyon erős. Mindent kibír és még annál is többet. Lehet ezerszer törik össze, és abból ezeregyszer áll fel. Mert mindig feláll. Előbb-utóbb és mindig erősebben, tapasztaltabban. Egy NŐ a tapasztalatai ellenére nyitott marad és inkább a sajátjából tanul, mint máséból, de így hiteles önmaga számára. Lehetséges, hogy az erős nőt nem könnyű megközelíteni, eljutni a szívéig... Türelem kell hozzá, segíteni kell leolvasztani a jeget a szívéről. Mert igen. Van jég, aztán van ott fal is, vár is. Sok minden. Gyógyítja magát folyamatosan. Harcol és dolgozik magán. Keresi magában a kislányt, a játékost, a szabadot. Az erős nő sokszor hiszi azt, hogy nem elég jó, hogy túl kemény, mégis vágyik a szeretetre, a szerelemre, az érintésre, a gyengédségre. Az erős nő büszkévé válik és ezáltal vonzóvá. Ahogy ragyog belül, úgy ragyog kint is. Nem panaszkodik. Dolgozik. Kitartóan és türelmesen. Tudja, hogy Önmagában a kulcs. Hogy valakinek Ő nagy ajándék lesz, hogy van, aki kivárja, aki legyőzi a távolságtartását és hagyja, hogy belesimuljon a karjaiba, a szívébe, a lelkébe...

Egy NŐ nagyon sok milyen. Sok mindent cipel magán. Rengeteg teher nyomja, amit le kell tennie. Ideje megtennie. Rá kell jönnie, hogy a legnagyobb bírálójává vált Önmagának. Ítélkezik maga felett. Tökéletesnek kell lennie, csak így tudja magát elfogadni. De vajon lesz-e olyan pillanat, mikor annak látja magát? Lesznek-e valaha olyanok a körülmények? Nem Ő maga. A körülmények. Engedi-e az ego, hogy a NŐ tökéletessé váljon?

Mert sok mindenből áll a nő. Ott a múltja. A sajátja. Ott vannak a "hibák", amiket elkövetett. Aztán ott vannak a sebek, amiket rajta ejtettek. Mások. A család, a generáció, a szocializáció, a szerelmek, a barátok, az emberek, a szituációk...

Aztán ott van a régmúlt, ami előző életekből hozott mély sebek. Saját és kollektív sebek. Átszivárgó érzések, emlékek. Bántalmazások, megalázások, testkihasználások és lélekölések. Csalódások és ígéretek. Szerződések és fekete mágia. 

Nézz ma bele a tükörbe. Rajzold fel rá: 157! És SZERESD MAGADAT!

Engedj el mindent, ami eddig volt. Csukd be a szemedet és képzeld, ahogy a tükörben ott van az, aki tegnap és az aki, az előtt és az aki 12 napja, az aki 3 hónapja, 1 éve, 5 és 12 éve, az aki 19 és az aki 25 éve voltál stb. Egészen menj vissza gyermekkorodig. Lásd magad a tükrökben kislányként, 4 éves, majd 3, 2 és 1 éves vagy. Majd csecsemő vagy, és már a magzatkorban vagy. Szépen visszaintegrálódik beléd minden olyan részed, ahol ezen az idővonalon sérültél NŐként, szeretet lényként. Fény érkezik erre a vonalra és kitisztul a saját életed minden pillanata, ahol a szeretetlenséget élte meg a NŐ. Minden részed tisztul, az anya, a társ és a szerető részed is. Majd a tükörben megjelennek mögötted a felmenőid, az őseid, anyáid, ősanyáid, apáid, ősapáid. Minden, amit tőlük hoztál, minden elképzelés és hiedelem, amit tőlük hoztál vagy átvettél megoldásra, azt most leveszik a hátadról és súlytalanná válsz. Engedd el egy mély levegővel. Majd megnyílik minden olyan életed is, ahol sérültél Nőként, anyaként, szeretőként. Minden lenyomat és seb, aminek a maradványait  őrzi a lelked, azt most leveted magadról. Vesd le magadról, mint egy ruhát, lépj ki belőle és dobd a tűzbe, Égjen el, váljon most semmivé és porrá. Majd ölts magadra egy új ruhát. Olyat, amilyet Te szeretnél, legyen tele mindennel, ami a Nőt jelenti, testesíti meg számodra. Nézz a szemedbe a tükörbe. Ismered el, tiszteld meg és légy büszke arra, akit látsz. Te vagy! Te Csodás! Érintsd meg a tükröt, érintsd meg jobb tenyereddel a tükrödet. Bocsásd meg magadnak, hogy eddig messzebb voltál Önmagadtól. Most már itt vagy. Nyisd a szíved Önmagadra, engedd be magadat. Bontsd le a falakat és lépj be a szívedbe. Szeresd szeresd magadat! Majd lassan nyisd ki a szemedet és légy a NŐ - MOST!

Áldott elengedést és teremtést ezen a csodálatos napon! Ölelés!

Ahol a helye van




Ne aggódj, akit melléd rendelt az ég, akinek Veled kell lennie... 

Azt nem tudod elrontani, azt nem tudod elveszíteni... 

Mert ha megtette a saját köreit és persze Te is... 

Pont ott lesz, ahol a helye van - Benned - Melletted - Örökre.


2016. május 18., szerda

Avagy a Pünkösdi energiák nálam - Könyv részlet is

Mindig úgy éreztem, akkor vagyok hiteles, ha példát mutatok, ha abban adok "tanácsot", amit magam is átéltem. Mert én ezeken mind átmegyek. Jönnek hozzám, segítek, átadom, amiért jönnek, becsukom az ajtót mögötte és zajlik az én életem. Mindig van üzenete azoknak, akik jönnek. Én is megtudom, én hol tartok adott ügyekben, hogy azon még kell-e dolgozni, vagy már szeretetben van, egyensúlyban bennem, vagy még megérint?!
Gyakran kapom a kérdést, hogy Te most ebben biztos elfáradtál, mert neki jókora adag jutott az oldáson. A válaszom: nem. Már nem. Megtanultam ezt kezelni, nem bennem történik mindez, hanem rajtam kívül, Benned és a Forrás közt, ha úgy tetszik, én csak a teret adom, tartom, mondom, teszem, amit érzek, látok. ( Vagy van még mit dolgozni ezen is?) És igen, nekem is kell, hogy kapjak máshol, másoktól energiát, hogy töltődjek. Ember vagyok. Nekem is vannak segítőim. Nekem kell a zene, a mozgás, a tánc, a természet, a filmek, a könyvek és számtalan más, hogy töltsem magamat. Mikor megkérdik hányszor kell jönnöm szerinted, hogy ez helyre jöjjön? Tudod, hogy én hányszor oldok magamon egy nap? Tudod, hány éve dolgozok magamon? És mennyit fogok... :D Míg itt vagyok???? Ezért vagyok itt? :) Nofene. Szeretlek élet! És tényleg!!!! Nem volt ez mindig így. Büntetés?! Igen, így éltem meg. Nem értettem miért vagyok annyira más? Nem értettem miért nem érzik, amit én?a Ők nem érzik, hogy valami nincs rendben? Fájt. Nem tudtam mi, de iszonyat fájt. Sokszor jártam a "pokolban". A magaméban. Ilyen helyen jártam most Pünkösdkor is. Tudod, ez úgy működik, hogy leírok dolgokat, mert érzem, mert az üzenet valakinek. Persze magamnak is. Leírom, hogy most a "pokol" mélyére mehetünk, hogy szembenézhetünk a félelmeinkkel, a fájdalmainkkal, amik jó mélyen gyökeredzenek. Transzformálhatunk és jobb lesz. Igen! Megint más minőségben lehetünk itt. Egyre jobban. És én is lemegyek a magam poklába... Olaszország nekem nagyon sok mindent adott már, két nap ott. Áldás érte. Olyan boldogan mentem, hogy csuda. Persze voltak intő dolgok. "Öltözz fel, meg ne fázz stb." Ohh dehogy jó idő lesz, jó így nekem. "Védd magadat, figyelj." Ohh hát megcsináltam, nincs ok parázni. Majdnem lekéssük a buszt. Nincs para. Ha ott kell lenni, ott vagyunk. És így van. A buszon az első 1-2 óra zökkenőmentes. Érzem az energiákat, az embereket. DE hát én le vagyok védve, mi bajom lehet? Aztán elkezdek fázni, nagyon. Kényelmetlen, rossz. Nem tetszik az útvonal. Én nem erre szoktam jönni, nem szép. Mi ez? Fáj a gyomrom, hányinger, fáj a fejem, másnapos vagyok? Fáj a torkom. Beteg vagyok? Mi ez? Barátnőm megkérdi, hogy őtőle is átveszek dolgokat? Ő is negatív? Ohh dehogy, hangzik a válaszom. De mikor letisztítom magamat, ott a fejfájás és a gyomorbaj nála. Átvettem, igen. Kérek Mindenkit, hogy segítsen, hogy tisztítsuk, hogy védjük, hogy ne engedjük be, ne tovább... De mintha süllyednék, mintha húznának lefelé. És nincs erőm tiltakozni. Még kérek, de megjelenik bennem, hogy kértem és nem működik, akkor minek? De összeszedem magamat. Hallom az idegenvezetőt és Jézusról beszél. Vörös fényeket érzékelek. Itt van. Kérem segítsen. Kitisztul a fejem, eltűnik a hányinger. A fázás, a fizikai megfázást már érzem. Nem esek kétségbe. Évek óta nem voltam beteg. Vagy legalábbis egy-két nap alatt meggyógyítottam magam egy ilyenből. Megnéztem mi az oka, mi nem tetszett, min változtassak, kezeltem a fizikai testet és visszaállt a rend. Gondoltam ez lesz majd most is. Velencén kilépve a hajóról. Minden okés lett. Elfogadtam, hogy ez van. Nem vagyok felöltözve, vacogok, kérek magamnak meleget, aztán lesz, ami lesz. Elindultunk a csoporttal, hogy a főbb nevezettségeket megnézzük együtt. Voltam már többször itt, de mindig önállóan. Gondoltam itt az ideje, hogy egy hozzáértő vezessen. 51 ember plusz az idegenvezető. 52 ember. A buszon kaptam egy kádnyi löketett belőlük. És most folytatom. Rohanás, morgolódás, panaszkodás, semmisejóholajóidő... Minden volt! Nem kellett sok idő. A lábaim súlyosak lettek, és kezdtem széthullani. Pontosan érzékeltem melyik csakráim esnek szét. Aztán be a templomba. Ott egy jókora saját emlékcsomag, és érzékelések, hogy kik mik maradtak ott, milyen megrekedésben vannak stb. Kértem kértem kértem. De a lábaim egyre nehezebbek, a bal bokám kimegy. Tisztítom, engedem. Folytat. Mintha már húznám magamat. A bal talpam is megmerevedik. Aztán félre lépek, hátraesek és minden, ami csak jöhet. Nevetek magamon. Mi ez? Segítsetek. Közben azt érzem, itt is vesztettem el a bizalmamból, a hitemből, hogy oldjak, hogy hagyjam itt, hogy bocsássak meg. Megállok egy kör közepén a templomban. Kérek Mindent, hogy helyezzenek vissza az egyensúlyba. Nem megy. Nincs meg. Érzem, hogy rengeteg minden van bennem már, súlya van, cipelem, nem csak az enyémet. Megint átvettem. Könyörgöm az Isteni kegyelemért. De mintha egyedül maradtam volna. Körülöttem senki, aki értene, aki tudná, hogy mi zajlik bennem, aki tudna segíteni. Annyira lent vagyok, hogy azt érzem én magam ebből nem tudok kijönni. De nem tudok kérni segítséget, egy világ választ el tőle, hogy kérjem. (Nem vagyok otthon? Más ország és nem kérhetek? Milyen hitrendszer ez?) Sírni szeretnék a sok fájdalomtól, érzem a részeimben a lelki fájdalmakat, érzem a fizikai testemben a betegséget, a gyengeséget, hogy nincs erőm, de ott a barátnőm, aki most van itt először. Neki élmény kell. Neki kapnia kell. Befogom a szám és tűrök. Pedig csak arra a helyre vágyom, ahol múltkor is kiültem a fák alá a tengerpartra és lógattam a lábam nyugalomban és békében. Nyugtattam magam, hogy oda is megyünk... Nincs étvágyam, nincs kedvem, nincs életerőm, de megyek. Nem bírom tovább. Egyre csak a kommunikáció kommunikáció szó jön. Őszinte kommunikáció. Kimondom, hogy én nem bírom tovább a csoporttal. Nem megy. Még egy templom, oda érzem. menni kell. Szentelt víz. Segít, jobban vagyok. Elválunk a csoporttól, hatalmas könnyebbség. Éhes is vagyok. Enni kell. Erő kell. Barátnőmnek élmény kell. (Hol vagyok én? Nekem mi a jó? Nekem ki a legfontosabb? Önmagam? Nem mondhatom ki, hogy nekem mi a jó?) Eszünk. Kezd visszatérni az élet. DE naagyon hideg van. Hogy lehettem ekkora birka? Még mondják is és cseszek rá? Megérdemlem, ez van. Csak túlélem. Persze árnyékos helyen eszünk, szétfagyva keressük a napot. Aztán a fázás egyre jobban ural, a lábaim, a testem egyre nehezebb. Nem tudom uralni magamat. Esik szét a belső rendszerem is. Újra. Szakrális csakra. Szív csakra. Torok csakra. Harmadik szem. Nyíllal, fáj, ismét gyors képek peregnek, érzések. Mintha elevenen élne bennem minden, mindenki. Alig tudok menni, de még mindig az utcákat nyomjuk. Kimennék a partra, leülnék, meditálnék, merengenék, tisztítanék, töltenék... De a barátnőmnek élmény kell. Ő nem spiri. Nem is érti mi van bennem. Próbálom elmondani. Nem érti, nem megy át. Hagyom. Megyünk tovább. Tisztítom. Hol jobb, hol azt érzem itt meghalok. Innen nem megyek haza élve. Én itt esek össze. Csalódást is okozok és még rossz barátnő is vagyok. Rémes összegzés. Egy valaki tud segíteni. Egy valaki tud kihozni a poklomból, de nincs itt. Ki is mondom. Sértődés. Én vele akarok itt lenni. Nem. Csak jól akarok lenni. Azt csinálni, amit én akarok, amit én tudok. (Eszembe se jut, hogy van egy telefon is a világon. SMS, hívás? Miben voltam? Kik voltak ott bennem, hogy ennyi nem jött fel? Mennyivel könnyebb lett volna, ha segítséget kérek? Felismertem, hogy nem tudok kijönni, hogy visszaesek minduntalan, de nem kértem.) És a barátnőm oda is "szúrta", hogy egyedül is helyt kell állnom, nem lehet mindig ott valaki, aki segít. Nah bumm. Ez betalált. Nem. Nem lehet. Egyedül is meg lehet oldani. Meg kell. Képes vagyok rá. Miért hiszek jobban abban, aki nekem segít, mint magamban. Én is tudom azt, amit ő. Kérek egy kis időt a parton. Leülünk. Becsukom a szemem és kérem a segítőimet, Arkangyalok seregét, Jézust, Máriát, Isteneket és Istennőket, hogy most nyilvánuljon meg bennem számomra is érthető módon, hogy mivel tudom a lelki fájdalmakat oldani. A kezemet a csakráimra rakom és hagyom, hogy az energia dolgozzon. Majd szimbólumok jelennek meg. Elől hátul. Összeérnek a fényben és oldódnak a fájdalmak. Még egy szimbólum és még egy. Érzem, hogy pillanatok alatt eltűnnek a fájdalmak. Tisztább a fejem, a csakráim körül forognak a gyógyító szimbólumok. Megkönnyebbülök. Én is képes vagyok megcsinálni, működik. Akármilyen mélyen vagyok. Működik. Készen állok, menjünk tovább. De a ott a fizikai érzet. Fázom, vacogok, nyelni sem tudok. Menni is alig. A betegség terjed testi szinten. Ég a testem, az arcom, lázas vagyok. Csodálatos. Sejtszinten dolgozom. Kiég minden. A lelki sík gyógyul, forognak a szimbólumok, a fizikai test romokban. Innen tuti nem jutok haza. Itt vagyok egy csodálatos helyen, amit imádok. De képtelen vagyok úgy élvezni, ahogy szeretném, ahogy elképzeltem. Tudtam, hogy transzformálódni fognak dolgok, hogy biztos oka van, hogy pont Pünkösd idején vagyok itt... De így élem meg? Azt érzem, hogy meghalok, hogy nem élem túl? Most ez komoly? Vánszorogtak az órák. Én már leülni se tudtam, az is fájt. Fájt a nyakam, a derekam. A 10 órás busz szétvágott fizikailag. Nem is aludtam. Már ott pörögtek a képek, és az érzések tapadtak rám másoktól. Folyamatos munka volt. Meg is fagytam. Itt a vég. Nincs melegség, nincs kiolvadás. Végre a hajóra várunk. Míg várunk kérem Jézust, hogy segítsen haza jutni, a 10 órást buszt, ülést kibírni. Derék, nyak téren leginkább. Csodás dolgot kaptam. Jézus beleolvadt a gerincével, testével az enyémmel. Egy lettünk. Mintha a vázammal egyesült volna, hogy segítsen. Onnantól semmi más nem volt bennem, csakis az egyenes tartás és a hit, hogy hazaérek és meggyógyítom magamat fizikailag és megnézem miért vitt le ennyire mélyre ez az egész. Nyelni már alig tudtam. Inni, enni képtelenség. Csak alvásra és a hazaérésre tudtam gondolni. Nem tudtam a gyertyáimat meggyújtani, így a tengerbe dobtam egyet, és elküldtem Mindent, amit ma, a napokban dolgoztam ki magamból. A szavak, hogy őszinte kommunikáció ott cikáztak. És hozzá a párkapcsolat. Abban. Értem. Dolgoznom kell vele. Ez a következő. A buszon ülve, szálfaegyenesen, fájdalom nélkül vártam, hogy hazaérjünk. A nyakam hanyatlott meg párszor. Valahogy az a kép jelent meg, mikor Jézus ki volt feszítve a keresztre és a nyaka lehanyatlik. Épp ezt éreztem. Tartva vagyok, tart a hit, a bizalom benne, de a nyakam lehanyatlik. Le kell szállnom újra majd erről a keresztről. Mikor már csak egy óra választott el, hogy otthon legyek. A hangom is elment szint. Fájt megszólalni. A testem alig bírta, de a lábaim vittek haza. Zuhany, forró tea, ágy. Égett a testem a láztól már egy napja. Nem vágyom másra, csak az egyedüllétre, hogy segítsek magamon, hogy segítsenek az otthonomban visszaállítani a rendet Önmagamban. Viszem a kristályaimat. Gyertyát gyújtok kérem be a megoldásokat. Sírnom kell a fájdalomtól. Nincs hangom. Nem jön ki hang. Elment. Elvették. Mit akar? Mit mutat? Mi nem működik? Párkapcsolat. Őszinte kommunikáció. Érzem. Nem megy. Bezárás. Falak. Bevehetetlen. De elég, nem akarom. Én nem akarok falakat. Egész nap alvás és ébrenlét közt vagyok. Képek, események a múltból, oldások, tisztulások. Leveszem magam a keresztről, mert a nyakamon még mindig ott vannak a terhek. Másoké is. Van végre estefelé annyi erőm, hogy elmenjek mentolos cukorért. Végre jön egy ihlet, hogy bár nem vagyok éhes, a forró leves jó lesz. Van a mélyhűtőben. Áldás érte. Egyre jobb. És a legjobb, hogy tudom, hogy holnapra semmi bajom. Érzem. Tudom. Rettenetes éjszaka. Rengeteg kép megint. Párkapcsolatok, elcsúszások. Kétszer felkelek lezuhanyozni. A Testem lázas. Úgy izzadok, mintha benne lennék egy vizes ágyban. Csorog mindenemből. Ruha le, zuhany, csere. Újra. A torkom rettenet. Sírok a nyelés fájdalmától. Ha hangot próbálok formálni, nem nyílik ki a szám nagyobbra, nem megy. Valami megjelenik a torkomban és lezár. Nincs hang. Reggel felébredek. Még nehéz vagyok, a lelkemben is vannak dolgok, de a torkom az huhhh. Iszonyat fáj. És hang továbbra sincs. Csörög a telefonom. Ő a segítőm, akit vártam kint. Fel kell vennem. Tartom, fogom, tudom. Próbálok nyelni, de nem megy. Fáj, könnyek jönnek elő a fájdalomtól. Erőt veszek. Felveszem. Nem megy. Sírok, könnyezem. Fáj. Végül kijön valami. Próbálgatom. Egyre jobb. menni fog. A vonal másik végén: "Nem hittem, hogy ekkora a baj. Miért nem szóltál?"

2016. május 14., szombat

Dönts és szállj fel!



Dönts szabadon! 

Dönts úgy, hogy mostantól boldog leszel.

Hogy minden, ami történik Veled, az Téged szolgál, Téged segít és emel.

Lásd meg mindenben a tanítást. 

Ismerd fel Bennük!

Benned!

Dönts és szállj fel! Most!

Pünkösdi felszabadulás



A Pünkösdi energiák most levisznek a lelked legmélyére. 

Talán a lelked poklát is megismered most!?...

Nyomaszt, fáj. Talán el is fáradtál már. Megállnál, leülnél és csak hagynád, hogy csak történjen, aminek kell. 

Már harcolni sincs erőd. Megadod MAGadat.

És ebben az állapotban tud áttranszformálódni Benned az, amit rég eltemettél. Mert többé nem tudod elnyomni. Most fel kell hoznod. Csakis így tudsz továbbmenni. Nincs más út. Csak a lemerülés - a belemerülés.

Hidd el, szerethetsz, áramolhat az életedben. Megnyithatod. Mindazok ellenére, amit tapasztaltál... Ez nem törhet meg Benned.

A múltat fel hozni a tudatba, felismerni, elismerni, megtisztelni kell. Felvállalni azt az életet, amit Te választottál. Elfogadni azt, amit kaphattál. Ítélkezés nélkül. Minősítés nélkül. Engedd el a haragot, a dühöt. Nem szolgál téged. Nem az visz előre.

Csakis a SZERETET visz előre. A megbocsátás. Az Önmegbocsátás.

A múlt már megtörtént. Okkal. Ezt akartad megtapasztalni. De nem élhetsz benne már úgy, ahogy eddig.

Dönthetsz úgy, hogy mostantól más lesz, hogy most felszabadítod magadat. Hogy boldog lehess. Hogy szerethess, hogy tudd azt fogadni is. Hogy áramolj benne. Azokkal, akik most vesznek téged körbe. Azokkal, akikkel tudsz emelkedni. Akik visznek előre.

Válaszd ez az Utat! A SZERETET MEGBOCSÁTÓ ÚTJÁT!

Csak ez oldoz fel, csak ez tud felemelni és vinni.

Ülj rá, áramolj vele, ahogy a víz áramlik. Ahogy belesimul és egybeolvad a Mindenséggel...


Érezd, folyj vele, benne, általa, érte, miatta...

Merülj bele és tisztítson ki.


Áldott Pünkösdi felszabadulást!