Állsz az ablakban és a messzeséget bámulod.
Felszáll a köd, és Őt látod a távolban. Szíved gyorsabb ütemre vált és pislogni sem mersz, nehogy elillanjon a kép.
De lelked fél, segítségért könyörög. Kiabálnál, de a némaság szorítja torkod. Egy múló pillanat és a felkelő nap sugarai eltüntetik újra. Kezdődik minden elölről és várod az újabb éjszakát.
És a sötétséget mindig egy újabb nap követi. És Te minden egyes nap végén kiállsz az ablakba, és várod az alakot a messzeségben.
Aztán múlnak a napok, és Te már máshogy állsz az ablakban. Lelked is simább, és már nincs benne félelem. Szólsz hozzá és Ő közelebb lép,
Felszáll a köd, és Őt látod a távolban. Szíved gyorsabb ütemre vált és pislogni sem mersz, nehogy elillanjon a kép.
De lelked fél, segítségért könyörög. Kiabálnál, de a némaság szorítja torkod. Egy múló pillanat és a felkelő nap sugarai eltüntetik újra. Kezdődik minden elölről és várod az újabb éjszakát.
És a sötétséget mindig egy újabb nap követi. És Te minden egyes nap végén kiállsz az ablakba, és várod az alakot a messzeségben.
Aztán múlnak a napok, és Te már máshogy állsz az ablakban. Lelked is simább, és már nincs benne félelem. Szólsz hozzá és Ő közelebb lép,
kiveszed az arcát,
aztán a tekintetét, a mosolyát,
és már az illatát érzed,
kinyújtod a kezed és megérinted.
Átöleled és többé nem engeded el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése