A Szerelem Kapujában

Nincs zene. Csak mi vagyunk. Táncolunk a csillagok alatt. Összebújva, a lelkünkkel simulva össze. Némán hallgatom szívverésedet. Minden dobbanása az éltető erő számomra.

Értem érez, nekem dobog.

Fülelek és zenét hallok. A lelked szólalt meg, nekem énekel. Felismerem, minden porcikám remeg érte. Még lágyabban simulok és csak hallgatom.

A lelkemmel fogadom a dalt.

Eltollak magamtól és csak szemed fekete pontjára vágyom. Elmerülök benne - szeretném érezni MINDENségével  EGYütt.

Nézem és végtelen messze látok.

Közben a hangod itt tart a lelkednél. Megyek megyek és egy kapuhoz érek. Itt vagy velem. Már csak Fény vagyunk.  Nincs más, csak az elválaszthatatlanság érzése - az örök összetartozás reménye.

Boldogan játszadozunk a fények közt. Cikázunk és hangosan nevetünk. MINDENT LEGYŐZŐ és ÖRÖKRE ÖSSZEKÖTŐ nevetés ez.

Hirtelen megállunk és érezzük, hogy most meg kell szólalni. "Ígérd meg, hogy erre mindig emlékezni fogsz - szólalsz meg. Lesz mikor nem emlékszem rád, és csak te szólíthatsz meg. Elérhetetlen és lehetetlen lesz mindenez, rengeteg kétely és fájdalom szeretné majd elnyomni. De kérlek, higgy az érzésekben, higgy a képekben. Ezek azok, amiket bevéstünk lelkünk legmélyére. Üzenek majd neked dalokban, hangokban, ha ezeket meghallod, érteni fogsz. Ha nem tudod még kihez tartozik, kérlek, keresd majd a szemem. Ha eljön az idő és legyőzted démonjaid, én is az enyémeket - te érezni fogod, akkor légy bátor és szólíts meg. Nézz a szemembe, nézd meg a feketéjét. Ott lesz benne minden válaszod. És nem teszel fel majd több kérdést - felszabadulunk, összeérünk - ezzel az ÖRÖK MINDENT ÁTHATÓ SZERELEMmel."

Visszaszippant a valóság fénye. És újra itt vagyunk. Táncolunk a sötétben, angyalok hangján énekelsz, és szemed feketéje mesél nekem. ÖSSZEKÖTTETETT KÉT FEKETE PONT.

AZ ÖRÖKKÉVALÓNAK.