Várod szüntelen. Várod, hogy betoppanjon. DE megijeszt a kopogás. Még mindig félsz. Még nem tudod mit csinálnál és mit mondanál, hogy mit mernél megmutatni magadból. Mert még mindig tele vagy kétségekkel. Még összerezzensz. De nem is tőle félsz, Magadtól. Mert őt érzed minden rezdülésedben, egészen közel hozzád, a lelkedben. DE magadban még nem hiszel eléggé, még nem...Még mindig ott a félelmed, a megfelelési kényszered... És tudod, ha már nem akarod megtervezni, csak befogadni, szeretni és élni, akkor eljött az idő... Neked és Neki. Kettőtöknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése