Magányra ítélt a sors. Elvesztettél minden kapaszkodót. Elmentek, elhagytak. Magadra maradtál a fájdalommal. Bezártál, nem akarsz többet szenvedni. Mástól már nem. Szenvedsz magadban, aztán megtanulsz élni vele. Magaddal. Pokoljárás és felhők között is jársz. Egyedül. Megtanulod egyedül megoldani. Mindent. Már bármit. És akkor a sors megint közbeszól. Hozza a próbatételt, de hozza hozzá a leckét is. Van olyan ki odaállna melléd. De már nem akarod észrevenni. Nem akarsz engedni. Megoldod egyedül. Old is meg. Meg tudod. De lehet ott melletted. Nem kell átvennie, nem kell átadnod, nem kell megosztanod. Most még nem. Haladj lépésenként. Bújj oda hozzá, aztán mikor az érzések szavakat kapnak, és már el is tudod mondani, mi van a lelkedben. Akkor adtad neki a bizalmadat is... Haladj szépen. Nyílj meg úgy, annyira amennyire most tudsz. A lényeg, hogy kezd el! Mert a sors nem ítélt magányra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése