Az elmúlt év nagyon sok vívódásokat okozott a lelkemben. Mindig is kicsit másnak éreztem magam, mintha valami ott belül mindig próbált volna más irányba vinni. Nevezhetjük ezeket érzéseknek, amiket mindig felül írt az eszem. El akarta őket nyomni, de örök harc dúlt itt bent. Nem tudtam sosem jól megfogalmazni, még magamnak se. Csak azt éreztem, hogy nem jó helyen vagyok és nem azt csinálom, amit kellene. Az önértékelésemmel viszont mindig nagy gondjaim voltak. Nem gondoltam, hogy érdemes vagyok arra, hogy adjak valamit az embereknek magamból. Hogy aztán ők többek legyenek egy kicsit általam. Az ezoterikus világ mindig vonzott. Jósló álmaim, megérzéseim mindig voltak. Bejöttek, de az egóm ezeket is megpróbálta elnyomni. Az emberek mindig különös módon viszonyultak hozzám, megnyílnak és olyan dolgokat mondanak el, amiket talán másnak és maguknak sem mernek. Szeretek hallgatni, de a kommunikáció is jól megy :) Nagy változás az életemben múlt év nyarán volt. Lezártam egy meghatározó szakaszt, aztán pedig még egyet. Sokat tanultam magamról és az emberekről. Újabb csalódások és újbóli felkapaszkodások a gödör mélyéről. Rájöttem az erőmre, és már kezdek pozitívan nézni magamra. Még nagy út van előttem is, de az út már jó! Érzem minden porcikámban. Hatalmas érzés érezni, hogy öntudatomra ébredek. Mint, aki megszabadul láncaitól és korlátaitól. Pezsgek, vibrálok és a legnagyobb dolog, hogy ezt észreveszik emberek. Megállítanak akár és nem bírják ki megjegyzés nélkül. Úgy adok, hogy magam sem veszem észre. Csodálatos dolog!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
-
Tégy ma mindent hálás szívvel. Csak köszönd meg mindazt, ami most történik Veled. Még ha nem is értesz mindent, csak köszön...
-
Két Lélek, akik összetartoznak - Elválaszthatatlanok Egymástól. Nem szakítja szét őket sem Isten, sem ember. Csak türe...
-
A gyökércsakra a fizikai biztonságérzettel, bizalommal áll kapcsolatban. A biztonság, a pénz, az otthon, a munkánkkal teremthető lét...
Ebben segíthetnél nekem is, hogyan is érjem el ezt az állapotot.
VálaszTörlés