Beszélgetés az Angyalommal
Nagyon izgultam a személyes találkozó előtt. Az első találkozás is komoly benyomást tett rám. Olyan érzésem volt, hogy ismerem őt, megnyugtató volt a jelenléte. Buddha jutott eszembe róla :) Leültünk kényelmesen. Elmondta, hogy összekötettésben van az angyalokkal és rajta keresztül tudok tőle kérdezni. A kételyek dolgoztak bennem rendesen. Megmondtam a születési dátumom, becsukta a szemét és néha elmosolyodott, aztán meg komoly lett. Végül elkezdte mondani az utolsó pár évem történéseit. Zokogtam, folytak a könnyeim. Nem akartam elhinni, amit hallok. Egyszerűen olyan dolgokról beszélt, amit csak én tudhatok. Az érzéseim, a félelmeim, mind mind igaz volt. Azt mondta, hogy ideje, hogy túllépjek érzelmileg is ezeken a dolgokon, mert erős vagyok és túl vagyok rajta, de el is kell engedni, hogy újat kezdhessek. Azt üzente Mihály arkangyalom, hogy büszke rám, hogy mindezt végig csináltam és jó úton haladok. A fura érzések voltak. Olyanok, hogy nem vagyok a megfelelő helyen és a kapcsolataim sem megfelelőek, hogy hivatott vagyok valamire. Ezeket mind megerősítette. Erőt kaptam, hogy nem képzelem be, nem vagyok őrült. Nagyon kellett ez nekem, hogy tovább tudjak lépni. Beszélt a szerelmekről az életemben. Beszélt a 8 éves kapcsolatomról, hogy azt le is zártam tavaly, azzal már nincs több dolgom. A mostani exemhez viszont karmikus kapcsolat fűz. Több életemben is próbált megkapni, de sosem tudott. Most már olyan erős ragaszkodása van, hogy megfojt vele. El akar nyomni, elvinni az utamról. Spirituális képességeimben nem hisz és mivel azt érzi, hogy ezzel távolodom tőle, le is akar róla beszélni. És ez tényleg így van! Egy oldást javasolt rá. Az életfeladatomról azt mondta, hogy az írás, beszéd minden életemben meghatározó volt, hiszen sok életemben szerepeltem színpadon. Biztos volt benne, hogy ebben az életemben is vonz ez a világ, de most úgy kellene az életemben megjelennie, hogy az embereket tanítsam, adjak át nekik valamit. Fényküldött vagyok, akik hozzá jönnek, feladatuk van. Angyalom kérte, hogy olvassam el a Beszélgetések Istennel című könyvet és kezdjek el meditálni és blogot írni. Egy óra alatt nagyon sok megerősítést kaptam, ugyanakkor akkora bizonytalanság és félelem jött rám estére, hogy csak sírtam... Szó szerint fizikai fájdalmat éreztem. A gyakori görcs a gyomromban, a nyomás újra előjött. Elindult a tisztulás folyamata...És ez még csak a kezdet ;) Köszönöm Viki <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése