Igen, talán egy hosszú pillanatra azt hittem elveszett minden, hogy elvesztem én is. Aztán rájöttem, hogy ez most kellett. Mert így az elvesztésben éreztem mi a fontos, hogy mit akarok és ki vagyok. Ugyanazt szeretném, ami a sorsom, csak kicsit másképp, más sorrendben, mint azt mások hiszik. És nem elvesztem, hanem erőt kaptam újra. Már nem engedem, hogy kihúzzák alólam önmagamat. Vagyok, itt vagyok és nem hagyom magamat. Nem vesztem el! Épp most vagyok meg. Nem lefelé vagy felfelé vagyok, hanem befelé, magamban. De nem elzárva, nyitva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése