A legnagyobb szerelmek a lelkemben
születtek és a valóság talaját sohasem érintették. De leginkább tőlük fájt elválnom. Mert a
lelkünk érte el egymást. Talán egy másik életben már megélt szerelem volt,
aminek nem kell ma folytatódnia. Ha az érzéseket szeretném látni, akkor
csodálatos képeket tudok társítani hozzájuk. A lelkem fonalát bennük találtam
meg, velük kezdődhetett valami...
Nem egy elképzelt, hanem egy-egy átélt különös kapcsolódás ez. Újra élhetem a kötődés, a biztonság, a szabadság érzését egyszerre. Elvesztem őket, de magamban tovább hordozom őket. És egészen a mai napig itt vannak, hiszen ha újra látom őket, akkor újra élem a boldogságot. Nem az elvesztésüket, hanem a szerelmüket érzem. Már másképp fáj. És erre csak a legnagyobb szerelmek képesek. Átívelnek időt és teret, mert nem kell hozzá a valóság, csak a lelkemet kell hívnom hozzá. A hála és szeretet érzését gyújtják, és örökké fent tartják. Ilyen szerelmek kevésszer születnek és ők elkísérnek életeken át. Ilyen szerelmet keresek ma. Ahol a lélek érinti a másikat, és elkísér bárhová bármeddig. Nem kér, és nem követel. Csak csendesen fogad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése