A nyugalmat kerestem egy padon ülve a napsütésben. Szememet behunyva csak az érzésekre figyeltem. Aztán társaságot kaptam magam mellé. Szememet becsukva tartva csak a nyugtalanság, zaklatottság és a düh uralt, hogy egyedül lehessek. Zavart a hang, csak a csendre vágytam. Kinyitottam szemem és mellettem volt két ember, akik talán egymás társaságát sem kívánták. Hamar távoztak. Gondoltam fogadok még ide a padra társakat, így érezve át más érzéseit. Egy ápolt hölgy foglalt helyet. Egy ideig kereste a helyét, kellő távolságban tőlem. Méregetve, mégis mosolyogva. Finom, ápolt külső és magányos, de mosolyos lélek. Évek óta egyedül lehet. De boldog élete volt. Sokat van egyedül, de elégedett. Gyerekei, unokái felnőttek és boldog életet élnek. Ő maga már nem kíván társat magának, boldog volt párjával, nem kíván helyette már mást. Majd az égi világban újra vele. Mosolyogva távozott. A következő társ a padon egy öreg hölgy volt, aztán jött hozzá az ő párja. Csodás együtt megöregedés. A meghittség illata csapta meg orromat. Az egymás iránti tisztelet lengte be a teret. Ismerve és szeretve lenni. A megbecsülés és a tisztelet érzése. Most nem vágytam rá, hogy más társaim legyenek ezen a padon. Most nem vágytam a csendre, a hangukat akartam hallani, ahogy összesimulva mosolyognak. Érezni ezt az összetartozást és a nyugalmat. Már nem ők ültek mellettem, hanem én mellettük. Csodás érzéseket kaphattam. Hálám érte és még sok boldog évet!
Néha meg kell állni és csak érezni a körülöttünk lévőket. Így nem csak őket érezzük majd jobban, hanem önmagunkat is. Ha érted a másikat, megérted magadat is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése