Állandó keresésről?
Keressük a pénzt, a biztonságot, hogy megteremthessük a boldogságot, hogy megvehessük a boldogságot. Van egy jó munkahelyünk, van egy otthonunk, van esetleg egy autónk, temérdek kacatunk a gardróbban és számtalan felszínes kapcsolatunk.
Tudod, én mit teszek? Inkább hazamegyek, előtte útba ejtek egy boltot, veszek egy kis szőlőt, sajtot, nah jó - egy pink fánkot is, majd elégedetten bebújok az ágyamba - és van merszem nap, mint nap feltenni magamnak a kérdéseket. Vajon miért jöttem erre a földre, mi a sorsom, mi a célom? Mitől érzem majd, hogy kiteljesedett az életem? Mikor érzem azt, hogy már nem keresem, mert megvan? Mit teszek ezért?
És rájövök, hogy az élet nem csupán abból áll, hogy mindig boldog vagyok és mosolygok kifelé. Azt is ki kell mondanom, ha rosszul vagyok, ha fáj, ha majd belehalok a fájdalomba. Mert ez az igazság. És én az igazságot keresem és azt is szeretném továbbadni.
És mi az igazság? Állandó harcban állunk - Önmagunkkal.
Le kell győznünk. Meg kell ismernünk azt, akik voltunk, akik nem akarunk lenni, hogy tudjuk aztán, kik vagyunk valójában.
És igen, ez nagyon- nagyon tud fájni.
Évekkel ezelőtt, ha valaki azt mondja nekem, hogy itt fogok tartani, ahol most, szembenevetem. Fogalmam sem volt ki vagyok, nem hogy merre tartok. És tényleg ott sírtam (sírok még sokszor ma is), ahol senki sem lát. És mindent egyedül akarok megoldani. Pedig nem kell! Ezt is le kell tenni. Már nem az az ember vagyok, aki bezár, mert mindig elhagyják... Aki megelégszik a felszínnel, mert az kevésbé fájó, ha elveszik...
Vallom, hogy csak boldogan érdemes élni! Élvezni kell az utat a cél felé!
De! Ehhez nem elég csak pozitívan gondolkodni, mantrázni és hinni egy vallásban stb. Tisztítani kell magadat - lelki és szellemi síkon. De vajon elég bátor vagy-e hozzá?
Én az vagyok! Pedig tudom, hogy sokan még ma sem tudják, hogy ki vagyok valójában. Olyan életet éltem, ami ezt nem engedte. Féltem vállalni. Mit mondtak volna, ha azt mondom szellemeket látok, halott emberek jönnek segítséget kérni? Ki hitte volna el, hogy édesapámmal beszélgetek, és segít nekem, mikor a legnagyobb lelki fájdalmakat élem át? Hitték volna, hogy Jézus és Mihály arkangyal segít a gyógyulásomban és abban, hogy másoknak segítsek? Ugyan. Én magam is őrültnek hittem magamat.
Ez van emberek. Megtanuljuk titkolni azt, kik vagyunk valójában. Nem merjük vállalni. Mert ezzel magunkba kell nézni. És igen. Vacak dolgokat találunk. És mindig van új. Olyan, mintha sosem érne véget.
És a rémisztő hírem az, hogy nem is fog. Rengeteg mindent kell kitisztítani. Mert voltunk minden oldalon. Aztán pedig ez az életünk se volt fenékig tejföl. Két hete rettenetes dolgokat kaptam vissza a múltból. De azt is túléltem, mert túl akartam. Aztán azt éreztem csak vagyok és még mindig nem értem mit akarnak ezzel. Pihentettek, mert a történet nem ér véget, mert jön újabb és újabb kép, videó a fejecskémben. Még mindig van. És megint ezernyi gondolat, érzés, üzenet. Igyekszem leírni, átadni, megérteni, elengedni. És lassan megnyugszom. Felfogom milyen szerencsés vagyok. Tisztulhatok és fejlődhetem. Hálás vagyok érte.
És megint egy másik oldalról ismertem meg magamat, az érzéseimet, a szeretteimet. Újabb félelemmel kevesebb, újabb emlék oldódott fel bennem. És jönnek a megerősítések. Emberek jönnek, hogy elmondják bennük mi történik, hogy bennem mit látnak.
És most már magamra ismerek a szavaikban. Már engem látnak. Már nem keresek tovább. Megvagyok. És vállalom. Szeretem magamat Mindennel Együtt. Készen állok arra, hogy holnap és azután és minden nap - legyőzzem magamat.
Mert megéri. Megéri felébredni és ébreszteni.
Cser Melinda
Cser Melinda
