Nagy a súly a vállamon. Néha nem bírom el. Ez a fájdalom hazajár hozzám és nálam lel otthont. Enyém. Van, hogy elvakít és elfelejtek élni. De tudom, hogy csak beszél hozzám, aztán eltűnik. Ezért várom a pillanatot, hogy megszűnjön és újra éljek. Nem adom fel, de nem harcolok. Csak bízom és várok. Elbírom. Súly nélkül, a lelkemmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése