Az élet már sosem lesz olyan, mint előtte volt.
Megváltoztatott,
mert sosem szerettem így.
mert sosem szerettem így.
Ahogy egyre többre emlékszik lelkem,
egyre erősebb az érzés bennem...
Nem tudom elszakítani - a múlt ezer szála fűz már hozzá.
Fájdalmaim közt gyakran érzem, hogy nem bírom tovább, de valami mégis mindig az úton tart.
Sokszor nem értem, hova tűnik az emlék belőlünk és miért felejtjük el a boldogságot.
A pergő könnyek között próbálok érezni, emlékezni,
és már tudom - nem fakul belőlem.
és már tudom - nem fakul belőlem.
Az első és az utolsó lélegzetem is HOZZÁ KÖT.
Már tudom, ki vagyok, kire várok.
Ott lapul a lelkemben.
A mélyemben ott van már Ő is.
Ott lapul a lelkemben.
A mélyemben ott van már Ő is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése