Valaha mikor Egy voltunk. Érzem összeolvadt testünket, összeolvadt lelkünket. Érzem, ahogy úszom benne, bennünk. Elmerülök és boldogan adom át önmagamat a létnek.
De a tiszta, finom létbe egy másik érzés kezd el belekúszni - a félelem, a sötét árny. Eluralkodik bennünk. A veszedelem érzete már nem csak körülvesz, bennünk él tovább. Védekezünk, harcolunk, egymásért. Gerincben összeforrva, Egyként harcolva. Egymást védve hajolunk el a kardok elől, majd a vérző sebét látom izzani önmagamon. Vérét látva, a félelem csap le lelkemre. Óvni vágyom, s a leszakadást választom. Leszakadok, fél lelkemmel szorítom magam alá. Zokogok, most veszett el belőlem Ő. Döntöttem és most belehalok. Értünk tetted - súgja belém. Mellkasomat a fájdalom szorítja, a hiány rész üvölt bennem.
De a tiszta, finom létbe egy másik érzés kezd el belekúszni - a félelem, a sötét árny. Eluralkodik bennünk. A veszedelem érzete már nem csak körülvesz, bennünk él tovább. Védekezünk, harcolunk, egymásért. Gerincben összeforrva, Egyként harcolva. Egymást védve hajolunk el a kardok elől, majd a vérző sebét látom izzani önmagamon. Vérét látva, a félelem csap le lelkemre. Óvni vágyom, s a leszakadást választom. Leszakadok, fél lelkemmel szorítom magam alá. Zokogok, most veszett el belőlem Ő. Döntöttem és most belehalok. Értünk tetted - súgja belém. Mellkasomat a fájdalom szorítja, a hiány rész üvölt bennem.
Elveszett belőlem, eltűnt mellőlem. Hiába keresem, nem lelem többé. Bolyongok, bujdosom önmagam elől. A puszta lét fájdalma szétszorítja lelkemet. A hiánya elviselhetetlen, a megtalálása lehetetlen. Csak a messzeségbe bámulok, megszabadulni vágyom önmagamtól, a fájdalomtól, a kíntól - lelépek a magas szikláról és átlépek...
Életeken át kutatva és keresve, magamat, Őt, az ŐsEgyemet.
Életeken át kutatva és keresve, magamat, Őt, az ŐsEgyemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése