Akkor...

Elvagy a semmivel, a hiánnyal, csak a belső önmagaddal. Nem bánt, nem feszít, nem kérdez, nem ámít, csak létezik benned. Valami új. Ott van a hited, valahol benned, mélyen. Beépült. Mert hiszed, hogy van kiút... Hogy van valahol... Ő. S hogy majd egyszer... Mikor nincs több görcs és nincs több félelem. Akkor...

Vajon

Vajon hány lecke jön még tőle? Vajon hányszor teszem fel ugyanazt a kérdést magamnak? Vajon melyik válasz jó rá? Vajon mit akar tőlem ez az érzés? Vajon felejtést vagy bízva bízzált? Vajon csak próbára tesz? De melyik az igaz érzés? Lesz az, mikor ki tudjuk mondani egymásnak? Lesz az, mikor szemben áll és már nem menekülünk tovább? Vajon mikor értem meg magam benne?

Megtalálja magát Benned

Végül oda fogsz érni, akkor is ha hiszed, akkor is, ha nem. Nem zárhatod ki magadból. Nem kell hozzá indok, nem kell hozzá semmi más. Csak Ő. Keresheted a jó szavakat, ez annál sokkal többet ér. Múlt a távolból, ami beleégett a lelkedbe. Bevéste önmagát. És végül oda fog érni, mert megtalálja önmagát benned...

Esély a holnapra

Nem tervezheted meg a holnapod, ha nem tudod a mai napodat sem. Ha ma nem mered megtenni, ha ma félsz, akkor a holnap sem lesz más. Csak egy újabb holnap, ami tétlenül telt el. Tele vágyakkal, de félelemmel. Ha ma megteszed, a holnapnak van esélye. Tud más lenni, és újabb reménnyel teli. Minden mában ott a lehetőség, hogy a holnap fénypontja legyen. Te adod meg az esélyt neki, senki más. 

Lelkünk mosolya

Meglátogatott az érzés, éjjel érkezett. Elmentem mellette, mert az arcot kerestem. Közben végig ott volt és követett. Végül megérintett és a mellkasomban éreztem a lelkét. Megmozdult bennem, odaért. Éreztem az érintést, éreztem a boldogság illatát. Nevettem, hiszen végig itt volt bennem, és nem láttam. Nem láttam, mert annyira látni akartam. Ezt csak egyszerűen érezni kell. Nem kell neki arc. Ez anélkül létezik bennünk. Engedni kell eltűnni a képet, hogy egyszer ez a tiszta érzés kaphasson arcot. És együtt nevethessünk lelkünk mosolyával.

Vallomás

Megtalálod magadban, mit rég kerestél. Aztán eszeveszetten elkezded félteni, hogy elveszted. Mert mi van, ha egyszer csak nincs meg, nem jön, nem talál meg többé? Ezért aztán kapaszkodsz belé, kényszeríted, ragaszkodsz, görcsölsz. Fáj is, mert félsz, mert kötelességed van. Adni akarsz, de mi van, ha nincs mit? Ha majd egyszer elfogy... És a sors kényszerít is rá, megállít. Ad fájdalmat, kínt, elvesz időt és minden erőd. Fájjon igazán, hogy érezd milyen elveszni önmagadban. Újra rájössz, hogy a kinti világnak élsz, nem a belsődnek. Rá kell jönnöd, hogy magadnak kell megtenned, nem másoknak. Ha benned ott van, és tudod azt táplálni minden nap, akkor azt majd érzi mindenki körülötted. És akkor már nincs benne görcs, kényszer és kötelesség. Csak egy érzés, ami benned van és ahogy megvan benned, adhatod másnak is...

Lelkek

Meg sem érintheted, meg sem láthatod, meg sem mondhatod neki. Nem. Mert még nem hallhatja, még nem tudja elviselni. Még nincs kész rá, még nincs elég erő benne. Nem tehetsz mást, csak üzenhetsz neki. Üzenhetsz a Lelkeddel. Elég csak rá gondolnod és már érinted is a Lelkét. Talán, ha elég sokszor érinted. Talán egyszer láthatod. Talán egyszer elmondhatod. Mert csak te segíthetsz. Csak te érzed a lelkét. Csak ő érzi lelkedet. Csak Ti érinthetitek egymást. A Lelketekkel.