A Mostani energiák fényében

Ahogy haladunk előre - egyre több kérdés merül fel bennünk... 

És egyre többet akarunk, egyre jobbat, egyre gyorsabban. 

Teremtünk is, minden egyes pillanatban formáljuk életünket. Néha így, néha úgy sikerül... 

Behúzunk magunknak tükröket, feladatokat, aztán értetlenkedünk és bosszankodunk, hárítunk és hálátlankodunk. Majd eszeveszetten tőrjük a fejünket a megoldásokon - még mit kell - hogyan kell? 

Közben magunk sem tudjuk épp mit - kit érzünk. Időt sem hagyunk arra, hogy a szívben is megtörténjenek a transzformációk. 

Fénysebességgel utazunk - igen hamar tudunk oldani, hihetetlen gyorsan tapasztalni, mindeközben már nagyon oda akarunk érni, és így aztán egyre messzebbre is kerülünk Tőle... a Szívünktől. 

Persze ez magával hozza, hogy nem tetszenek a helyzetek, a szituációk sem. Bár rámondjuk, hogy történjen, aminek történnie kell, de az igazi önátadás szívben nem történik meg. Aztán nézzük a másikat, ki hol tart, én mennyit tettem, ő mennyit tett, neki van, nekem nincs méricskélés... Egy kis irigység, minősítés is belefér, amolyan egosan...

Nem ismerjük fel, hogy tulajdonképpen irányítani akarjuk az életünket, az embereket, a helyzeteket, és mikor nem úgy történik, ahogy mi akarjuk, megtörik bennünk megint valami - a tökéletesnek szánt alkotásunk elkezd önálló életre kelni és fájdalmasan zúzni minket belülről.  Magunkba fordulunk és onnan kukucskálunk ki, a most már még mélyebb sebünk legmélyéről, ezzel párhuzamosan elzárva önMagunkat a világtól.

Mi a megoldás?

Hagyjunk időt Magunknak!!! 

Hogy az elme és a szív összeérjen, találkozzon, egyensúlyba kerüljön és békére leljen. 

Mert egy nagyon lényeges dolgot felejtünk el - átvezetni elméleti tudásunkat a szívünkbe, ahol is békére lelnénk önMagunkkal, a Sorsunkkal, a Világgal...

Túl gyorsan akarunk - túl sok Mindent! 

Dolgozzunk, csináljuk, tegyük, hagyjuk, hogy összeálljon, aztán lépjünk még egyet és még egyet... Türelemmel, kellő alázattal, igaz hittel!

Ha vajon most tudnád minden kérdésedre a választ, tetszene? Meg tudnád élni teljes szívből minden részletét? Vagy hagyod, hogy minden lépés után világosabbá váljon?

Tudod mit? Most inkább figyelj! Lassíts! Várj!

Ismered azt a régi indián közmondást, hogy akkor most hagyjuk, hogy a lelkünk utolérje a testünket?

Akkor most agyalás helyett ideje érezned, és az irányítást nem csak fejben átadnod a Teremtőnek, Szívben is! 

Nincs más hátra - Érezd a Sorsod a Szívedben!