Beszélgetni két szív közt

Napok óta egy új kapcsolat megteremtésén gondolkodom. 

Egy őszinte kapcsolaton, ahol merek kérdezni, ahol fel merem vállalni...

Nem csak magamat, azt is, hogy félek a választól, hogy nem azt kapom, amit várok, "csupán" azt, ami van...

Álom az, hogy olyan kapcsolatom legyen, ahol nincs félelem, csak  két őszinte lélek, akik beszélgetnek egymással?

Úgy, ahogy önmagunkkal tennénk...

Ahol úgy tudok megnyilvánulni, mintha önmagammal beszélnék...

Mert ugye magamnak mindent el merek mondani?!

 És mivel Ő Én vagyok - nem félhetek. Nem félhetek, hogy máshogy gondolja, hogy nem érez és nem szeret. 
 Ha én szeretem, ő is szeret. 

Szólhatok és kérdezhetek, ha nincs még ott - Benne - ha még nem érez engem?!

Tehát a kérdés, hogy merek-e, tudom-e vállalni, hogy kérdezzek - Tőle - Magamtól.

És próbálgatom. Beszélek hozzá - hangosan. Nagyokat nevetek. Őrültség. 
Őrültség úgy csinálni, mintha itt lenne? Pedig így van, kérdezek, mesélek, mert itt van...

Egyszerű, mert egy beteljesült érzés van bennem, mintha már ott lennénk, 

ahova tartunk, ahonnan indultunk. 
Egymásban Egymásnál.

Akkor kérdezhetek. 
Egyenlőre csak így két szemközt, két szív közt.