2014. május 18., vasárnap

Kép rólad

A legeslegszebb kép az, ami bennem él rólad. Nem elég, hogy hiszek benne, én élni akarok benne és nem elég belőle egy pillanat, az összes kell nekem. Hidd el, én veled leszek már bárhogyan, csak melletted lehessek. Mert Te nem csak egy kép vagy a múltamból. Te vagy a kép a lelkemből. Akit bárhol bármikor felismerek érzéseimmel, mert ez a legeslegszebb kép rólad bennem.

Nem keresek tovább

Nem keresek tovább. Itt van a tiszta érzés bennem. Becsukom szemem, és már lassan érzem, ahogy átkarol tested. Lassan elhiszem, hogy ez a hang itt bennem te vagy. Hiába milliónyi hang, csak téged hallak. Nem keresek tovább. Végleg itt a helyed mellettem. Valamikor így lesz, ez lesz a valóság. Ez rátalál önmagára, nem kell keresnem tovább.

2014. május 17., szombat

Elveszve megtalálni az érzést

Az én életemben a halál mindig egy fájdalmas elvesztést jelent. Félek elveszni és elveszteni, félek elengedni. Az fáj. Nekem. Mert ilyenkor csak én létezem és a fájdalmam. Édesapám halálakor 6 évesen azt mondtam, nem akarok róla beszélni, mert fáj. Húsz évvel később bátyám halálakor egyszerűen úgy tettem egy évig, mintha meg sem történt volna. Vártam minden nap, és nem törődtem a hiánnyal. Mart eszeveszett módon, de némán viseltem a fájdalmat.

Aztán az évek során sok mindent megértettem karmáról, életfeladatról, leckékről, lélekről, fényről, egységről…  Elkezdtem helyére rakni, kinek mi volt a feladata a másik életében. De még mindig fájt. Ha felnéztem a csillagokra és ott láttam őket, még mindig nagyon nagy űr volt. Tudtam, hogy nincs lezárva, nincs meg a fájdalmam gyökere. Még mindig ott volt benne az önmarcangolás, a bűntudat. Nem tudtam megbocsátani önmagamnak, mert nem tudtam nekik segíteni.

Számtalan önmagamba forduláson, könyvön, előadáson, beszélgetésen voltam túl, de még mindig sírva tudtam csak beszélni róla. De legalább már ki tudtam mondani. Csak még mindig mart belülről. Azok a szavak bántottak, amik sosem tudtak utat törni kifelé. Egy meditációban lehetőségem volt újra találkozni velük. Megértettem, hogy életeken át cipeltünk ki nem mondott szavakat és érzéseket. Lehetőségem volt megváltoztatni az eseményt, végre elmondhattam, megbocsáthattam magamnak és nekik, több száz éve hurcolt érzelmeket.

Nem mondhatom, hogy a halál szele ma már nem visel meg. Ember vagyok és érzek. Még ha tudatában vagyok is, hogy ez egy állomás, hogy az élet nem ér végett itt, hogy a lélek visszatér az egészbe, hogy elvégezte feladatát, hogy elérte  lelke kitűzött célját...  Fáj elveszteni egy embert, akit szeretek. De más benne lenni ebben az érzésben, mint régen. A minap egy gyermekkori fontos embert kellett elengednem. Pokoli napjaim voltak. Annyi minden benne volt, ami a múltam. Egy kapocs volt nekem. Köztem és édesapám között. Köztem és a múltam között. Ha őt láttam, akkor olyan közel volt mindez, mintha megérinthetném. Nyugalom és a biztonság. Úgy éreztem megint kiszakadt a múlt egy darabja lelkemből.

Elkezdtem legfőképpen önmagamat sajnálni. A kis Lindikét. Igen, ember vagyok és elmerültem az önsajnálatban, mert nem fog történeteket mesélni, mert nem fog az oltárhoz vezetni, mert nem látom már mosolyát, és nem ölel, puszil meg, mert nem érinthetem puha arcát többé, mert nem mondja, hogy mikor mész már férjhez, mert ha apád ezt megérhette volna… Olyan természetes volt, hogy létezik. Mikor megláttam, mindig mosolygott az egész lelkem. Most így napok után már tisztábban tudok érezni. Mosoly van az arcomon és elfogyott a könny. Felidézem illatát és nevető ráncait.

Hálás vagyok neki, mert megint tanultam valamit általa. És nem csak a burgonya és a krumpli különbségére gondolok. Istenem hányszor játszotta el velem. Gané. Megtanította, hogy ember vagyok, és ebben a testben mulandó, hogy amit ma nem teszek meg, azt már holnap nem is fogom, hogy nem kell félni, csak mosolyogva menni, hogy legyőzhetek minden fájdalmat, mert van erőm, mert van hitem. Mert vannak szavaim, amelyeket ki is mondhatok és legfőképp meg is mutathatok. Nem ettől leszek gyenge és nem kell szégyellni őket. Igen. Még mindig tanulnom kell, hogy mondhatom, hogy érezhetem. Nem attól vagyok erős, hogy nem látszik, hogy fáj. Attól leszek erős, hogy merek érezni, elmerülni benne és osztozni mással rajta.  Mert nem maradhat bent olyan érzés, amit meg kell osztani másokkal. És igen. Van kivel megosztanom. És meg is merem most már mutatni nekik. Bármikor, bárhogyan, állandóan és legfőképpen ma. Igen. MA MA MA. Lajos bácsi, Lindi itt marad érezni a mában.

És igen, megint az iszonyat fájdalom kellett, hogy a lecke utolsó részét felismerjem, hogy lépni tudjak és meg merjek látni magamban dolgokat, amiktől féltem. És tudod mit? Nem vagyok hajlandó félni az érzésektől és megmutatni őket. Sem a múltamat, sem a jövőmet nem titkolom magam és mások előtt. Lajos bácsi elvitte a múltamat, és itt hagyta a napot nekem. Köszönöm!


A halál megmutatja az életet. Azt, ahogy ünnepelni kellene minden nap az életet. Ahogy örülni kellene minden egyes pillanatnak. Ahogy éltetned kellene minden nap önmagadat és másokat. Az élet megmutatja, hogy nincs halál. Csak egy következő ajtó egy újabb találkozáshoz. A lelkek mindegy hol találkoznak. Ahhoz nem kell sem élet, sem halál. Csak egy találkozás. A lelkek találkozása. 

Lelkek találkozása

A halál megmutatja az életet. Azt, ahogy ünnepelni kellene minden nap az életet. Ahogy örülni kellene minden egyes pillanatnak. Ahogy éltetned kellene minden nap önmagadat és másokat. Az élet megmutatja, hogy nincs halál. Csak egy következő ajtó egy újabb találkozáshoz. A lelkek mindegy hol találkoznak. Ahhoz nem kell sem élet, sem halál. Csak egy találkozás. A lelkek találkozása. 

A fájdalom tanít

A fájdalom tanít a mában élni. Akkor nincs holnap és nincs tegnap. Csak a fájdalom van. Nem kell mást tenned, csak elmerülnöd benne. Átjárja belsőd minden zugát. Elemészt és égeti lelkedet. Megismered a fájdalom forró leheletét szívedben. Átmarja magát mindeneden és átírja történetedet. Egy fájdalom után sem leszel már az, aki előtte voltál. Megváltoztat valamit benned. Elindít és tanít. Leckét ad a ma fájdalmas ízéről. Tanulj meg élni vele. Ma. 

2014. május 15., csütörtök

Vissza a köldökzsinórig II.




Parapszichológia
A természettudományos megismerésnek egy olyan szakterülete, amely az élőlények és a környezetük közötti jelenlegi ismereteinkkel nem magyarázható kölcsönhatásokat vizsgálja. A tárgya tulajdonképpen az emberi pszihék illetve a psziché és az anyagi környezet közötti kapcsolat, amelyben a kísérletek tanulságai szerint principiális szinten dőlhetnek meg az oksági viszonyokról alkotott eddigi fogalmink. Egyrészt megismerésünknek egyik felelős határterülete, másrészt munkája a fizikai módszertanok kiterjesztésének nagy erőpróbája is.

„Természetesen az alternatív terápiák befogadásához szükség van a gyógyulni vágyó hitére. Itt nem feltétlenül az ezotériában való hit a lényeg, inkább a hagyományos módszerekben való csalódásról lehet szó” – vázolja a mai korképet Czakó Gabriella parapszichológus. „A segítséget kérők zöme már megjárta a hadak útját pszichológusoknál, pszichiátereknél, hagyományos orvosoknál, és nem értek el olyan mértékű eredményt, amellyel meg lennének elégedve. Ez nem azt jelenti, hogy a nyugati orvoslás vagy pszichológia, ne lenne jó. Inkább azt mutatja, hogy más módon közelítik meg a problémát, és eltérő eszközöket használnak a megoldás keresésében, mint amire a hozzám fordulóknak szüksége lenne. Van az a mélység - még a szkeptikusok életében is -, amikor úgy érzi az ember, hogy segítséget kell kérni valakitől, aki ígérni mer nekünk bármiféle pozitív változást.”


Újjászületés
Az eredeti nevén rebirthing-, mint lélekgyógyító módszer, ami egy speciális, biztonságos légzéstechnikát alkalmaz, az úgynevezett transzállapot (mély meditáció) eléréséhez. A légzés során az egyén olyan állapotba kerül, amelyben a logikus agyfélteke elcsendesül, ezzel lehetővé téve az „elfeledett” információk felszínre kerülését. Valódi magzati érzéseket, gondolatokat, képszerű élményeket élhet át az ember. A fogantatás pillanatától egészen a megszületésig, a köldökzsinór elvágásáig jutunk el. A mély meditáció alatt a kliens végig tudatánál van és képes válaszolni a feltett kérdésekre. Ez a kommunikáció segít abban, hogy a kapott információk alapján, egy következő kezelés során, megváltoztassuk a negatív élményeket, vagyis átstrukturáljuk azokat, pozitív érzésekké.


 Fogantatásunk pillanatában az is eldől, milyen neműek leszünk. Gyakran a szüleinknek konkrét elképzelései vannak arról, hogy fiút vagy lányt szeretnének. Máris elvárásokkal vannak gyermekük iránt, aki ezt érzékelve tudat alatt elkezd azonosulni ezzel. Életünkben már olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel magunkat, hogy „hasonlítsunk” az elvárt képhez. Ha lányként fiút várnak, akkor férfias energiákkal ruházzák fel. Keményebb, harciasabb, értelem központúak, olykor külső megjelenésben is azonosul, és mozgásában, felépítésében és beszédében is a férfias erők dominálnak. 

„Egy hölgy keresett meg azzal a problémával, hogy nehezen alakít ki kapcsolatokat, párkapcsolatai hamar tönkremennek” – mesél el egy esetet ezzel kapcsolatban Czakó Gabriella. „A beszélgetés alatt arra a megállapításra jutottam, hogy pácienst valószínűleg édesapja fiúnak várta. Viselkedése, stílusa és külseje is egyfajta fiús elvárásnak próbál megfelelni. Ebből kifolyólag a férfiakkal való viszonya sem lehet optimális. Első kezelésként újra élte magzati létét, ahol beigazolódott a következtetésem. Ráadásul kiderült, hogy a szülők egyáltalán nem akartak gyermeket. Ez az új információ megváltoztatta az eredeti terápia tervét, hiszen a nőiesség megfelelő megélése mellett, már az önbizalomhiánnyal és megfelelési kényszerrel is foglalkozni kellett.”

Ellenkező esetben is igaz, mikor a fiú kezd el a női jelleggel azonosulni. Érzékenyebb, érzelmesebb lesz, akinek külseje is lágyabb és nőiesebb vonalakat követi. Ha felnőttként megértjük, hogy ezek a szüleink félelmei, elvárásai, mely egy megfelelési kényszerré vált tudat alatt, akkor ezeket az energiákat fokozatosan megértjük, és el tudjuk fogadni önmagunkat.
 
A születés pillanata

A születés idejét jobb esetben a baba dönti el. A nehéz szülés az önmagába, a világba vetett hitének a hiányát jelenti. Minél később szeretne jönni, annál nagyobb a félelme. Nem akar kibújni, mert ott bent van biztonságban, ott nem kell szembenéznie az idekint váró fájdalmakkal. Ha az édesanya dolgozik önmagán, elfogadja a születés szépségét, elengedi félelmeit, akkor egy csodálatos születésben lehet részük. 

Ha a baba előbb szeretne érkezni, az azt jelenti, hogy már képtelen tovább elviselni a félelmeit. A túl korai azt is jelezheti, hogy meggondolta magát és képtelen felvállalni életében ezeket az érzéseket. 

Fenn áll még az a lehetőség is, hogy az orvos indítja be a szülést. Ez azt az érzést erősíti a babában, hogy nincs kihatása a világra, a döntésekre, így nincs is választása az életben. Császármetszésnél az orvos működik közre, így a baba nem küzdi át magát a szülés nehézségein, nincs meg a végső katarzis érzés. Tehát az életben majd mindig külső segítségre számít majd, hogy megvalósítsa önmagát, a terveit, a vágyait. Nem tanulja meg önállóan leküzdeni az akadályokat. A megerősítésre vár egész életében. Ha a baba farfekvéses, az egész pontosan azt jelenti, hogy hátat fordít a világnak. Eredhet önbizalomhiányból, félelemből, hogy nem tudja legyőzni a kinti világ akadályait. Elutasítja a változás lehetőségét, ahelyett, hogy szembe nézne azzal, hogy a változás mindenképp bekövetkezik. 

A köldökzsinór köti össze a gyermeket és az édesanyát, ez az éltető oxigén a baba számára. Sokszor egyszerűen túl hamar vágják el, és sokkot kap a baba, felsír ijedtében. Ha a szülés után megvárják, hogy megtanuljon önállóan lélegezni, akkor egy boldog mosolygó gyermeket ölelhet magához az édesanya.  A túl korán elvágott köldökzsinór lelki vetülete a szülőtől való elszakadás nehézsége, és az élethelyzetek megváltozása miatt túlzott stressz.

Gondoljunk csak bele: hogyan is kezdődik az életünk? Természetesen a fogantatásunkkal. Azért, mert tudatosan nem vagyunk képesek visszaemlékezni magzati létünk momentumaira, tudatalattink tökéletesen elraktározta azt. Minden jóval és rossz élménnyel egyaránt. Ezek a tapasztalások pedig folyamatosan formálják, befolyásolják életünket, negatív impulzusok esetén, számunkra rossz irányba. Miért ne szabadulnánk meg ezektől, ha van rá lehetőség? Életünk során bekövetkezett fizikai traumák, stressz, lelki sérülések, sejtszinten kódolva rögzülnek. Ha feldolgozatlanul hagyjuk őket, blokkokat képeznek testünkben, amik a későbbiekben fizikai és lelki betegségként jelennek meg.

A születés egy gyönyörű folyamat, amely fájdalmasan, küzdelmesen kezdődik, majd az anya szerető karjaiban teljesedik ki.  A nyomás nagyon erős az édesanyán, de minden belőle indul ki, sokat tehet önmaga és a baba érdekében. A harmónia megteremtése, és a félelmeiknek legyőzése mindkettőjük számára szebb időszakot, és szebb életet eredményez. 


Cser Melinda


2014. május 14., szerda

Vissza a köldökzsinórig

Fogantatásunk, magzati korunk, születésünk. Élmény, melynek minden mozzanata érzelmekkel átszőtt. Lenyomatot hagy személyiségünkben, és meghatározza életünket. Misztikusan hangozhat, de pontosan meghatározott céllal választunk magunknak szülőket és helyzeteket. Éppen ezért fontos milyen körülmények között foganunk meg. Félelem, szorongás vagy öröm, boldogság, mind-mind rányomja bélyegét személyiségünk fejlődésére.


Ma már vizsgálatok is bizonyítják, hogy az a gyermek, akit nem vártak, esetleg a szülőt valamilyen hosszan tartó negatív érzés kerítette hatalmába, hamarabb szembesül önelfogadási problémákkal, és kevésbé tud bízni önmagában. Már elültették benne a magot, hogy „nem vagyok elég jó, kevés vagyok ehhez” érzést. Mivel nem kapta meg szüleitől a megerősítést, hogy jó vagy, ahogy vagy, és a lehető legtöbb vagy, akit szeretnek, ezért ezeket a biztatásokat életében, kívülről szeretné alátámasztani.

Önbizalmunk alapjai

Önelfogadásunk, ősbizalmunk a létben és a boldogságban, előrejutásunk, önfelvállalásunk, mind összefüggésben állnak azzal, hogy miként és milyen körülmények között fejlődünk a fizikai síkon, már a kezdetektől. Egy fel nem vállalt kapcsolatban fogant gyermek, akinek édesanyja végül egyedül maradt áldott-áldatlan állapotában, később, nagy eséllyel, önbizalom hiánnyal, ön és testkép-zavarral, kapcsolati problémákkal fog küzdeni. Szégyen, fel nem vállalás, szeretetlenség érzetének láthatatlan bélyegét hordva magán.



Bárki életében eljöhet az a pont, hogy egy szakadék szélén állva, elgondolkodik, hogy vajon át tud-e ugrani a túlpartra. Ha nem látja reálisan a helyzetét - nincs tudatában képességeinek, esetleg hibásan méri fel azokat - abból bizony zuhanás lehet.  „Amikor valaki útra kell, hogy saját életét jobbá tegye, hátán cipeli batyuját, mely tele van félelmekkel és vágyakkal, jól bevált és ismert eszköztárral megtömve. A térkép egésze ott van a tudattalan rejtekében, aminek hologramjai és mozaikjai feljönnek a tudat szintjére” – fejti ki Petre Anett kineziológus. „A kineziológia komplex rendszerével abban segít, hogy az ember még jobban megismerje és használni tudja saját eszközeit és forrásait. Majd ezekhez újabbakat szerezzen, és bátran szembe tudjon nézni mindazzal, ami blokkot képez az életében.”



Kineziológia
Sokrétű, teljességre törekvő, holisztikus gyógyító rendszer. A kezelés első lépése az anamnézis, állapotfelmérés, majd az izomteszt nagy segítséget nyújt abban, hogy megtudjuk, mikor, milyen gondokkal nézett szembe a kliens, ki okozhatott a múltban stresszt, traumát. Segítségével hatékonyan lehet felderíteni a gócpontokat, ami a panaszt létrehozta. Az őszinte megértés által a szervezet öngyógyító folyamatai beindulnak, a tünetek megszűnnek, a lelki egyensúly visszaáll, és a betegség eltűnik.
A természetgyógyász kineziológus a kezelés során a páciens jelenbeli problémájával kapcsolatban az izomtesztelés segítségével megkeresi azokat a múltbeli élethelyzeteket, melyeknek során a létrejött energetikai elváltozások hozzájárultak a jelenbeli probléma kialakulásához. A kiegyensúlyozatlanságok megszüntetése mozgásgyakorlatokkal, energetikai korrekciókkal, vizualizációs gyakorlatokkal és más speciális kineziológiai módszerekkel történik.






 „Egész lényünk mindent kódol, megőriz, ami valaha is történt, történik velünk, s ami minket ér a külvilág által, az generál bennünk érzést, gondolatot, reakciót. Az élmény tárolódik. Fizikai valónk megtestesülésekor is így van ez” - fogalmaz Petre Anett.



„Legegyszerűbben úgy lehetne leírni: ha egy magot elültetsz, akkor fontos, hogy minden a rendelkezésére álljon a fejlődéséhez. Megfelelő talaj, tápanyag, víz, hőmérséklet, napfény, gondoskodás, szeretet. Bármely tényező nem léte vagy elégtelen mivolta, esetleg hirtelen megváltozása, tartós károkat okozhat.”


Jelenleg negyven kineziológiai rendszer működik. Az egyik a Three in One Concept, amit akkor használnak, ha a probléma kialakulásának oka maga a szülés. Ekkor az egyén hipnózis nélkül, korregresszióban újra átéli az eseményt. Az élmény átírható, korrigálható, pozitív megerősítéssel rögzíthető. Fontos hangsúlyozni, hogy egy folyamatról beszélünk, így a kliens megerősítő gyakorlatokat, házi feladatokat kap, amit meghatározott ideig javasolt elvégezni.

„A tapasztalatom az, hogy már első alkalommal, az anamnézis felvétele során is oldódnak a kliensek. A feloldás-beszélgetés pozitív folyamatokat indítanak el bennük. Gondolatokat és érzéseket. A tényleges kezelés ezeket még mélyebbé teszik. Volt egy páciensem, aki miután szembesült a valódi problémával, nem akart, nem mert szembe nézni vele. Ő döntött, ezt el kell fogadni”.


H. Helga évek óta keresi a megfelelő módszereket különböző testi és lelki problémáira. Megemlíti az önbizalomhiányt, a szülőktől való elszakadást, az ételallergiát és az evészavarát is. Barátnője ugyanezekkel küzdött és nála óriási változásokat indított el a kineziológia. Megtalálták problémáinak gyökerét, majd a pozitív töltetű újjá születés után, hatalmas fordulatok következtek életében. El tudott szakadni édesanyjától, elkezdett hinni önmagában, megvalósította álmait, és a szerelem is rátalált.

 „Mivel közelről éltem meg barátnőm sikereit, én is felkerestem a kineziológust. Rám semmilyen hatással nem volt, még ellazulni sem tudtam a kezelés alatt. Semmi változást nem tapasztaltam az életemben” – mesélte Helga. „Egyszerűen nem tudtam hinni ebben az egészben. Barátnőm élményei után mást vártam.”  


Gondolhatjuk, hogy ugyanazokra a problémákra, ugyanazok a megoldások is. Pedig nem. Ne feledkezzünk meg róla, hogy különböző személyiségek vagyunk, járhatunk más-más szakaszban a változás útján. Egyikünk készen áll rá, másikunk még nem. Ugyanaz a szakember vele megtalálja a közös rezgést, velünk nem. Fontos, hogy felismerjük, hogy számunkra melyik módszer a leghatékonyabb. Ha valamelyik nem hozza meg számunkra a megoldást, egyszerűen tovább kell keresni.

Cser Melinda