Isten kérdezte Tőlem: Szereted Te úgy magadat, ahogy én szeretlek Téged?
Lesütöttem szememet. És halkan súgtam neki: "Nem, Uram."
Közben a könnyeim peregtek végig arcomon.
Fájt. Fájt kimondanom, de éreztem így van.
"Figyelj rám most Gyermekem" - szólt újra hozzám. "Nézz most rám, nézd, mi van a szememben, láss a szívembe."
Lassan elkezdtem felemelni fejemet. Lassan, nagyon lassan. Féltem, mit látok majd benne.
És ahogy belenéztem, a zokogás már rázta egész lényemet. Ott voltam benne. Ott a kislány - egyedül, magányosan, szomorúan.
"Nézd meg Őt. Ő vár Rád. Szüksége van Rád. Hogy szeresd Őt. Ő meg fog érteni Téged. Hidd el, sosem késő. Ő mindig vár Rád. Ő szeret Téged. Ő ismer Téged. Ő segít Neked. Csak kérd Őt. Csak fogadd vissza Őt. Magadba."
Isten a kezét nyújtja nekem. "Gyere bátran, Én Veled vagyok." Félelmekkel telve, rengeteg súllyal a vállamon, fájdalommal teli szívvel nyújtom én is kezemet neki. Ahogy belesimul a tenyerem a tenyerébe, minden mi nyomott, az érzem, ahogy elenged és hallom Isten szavait:
"Ahogy TE szereted magadat, úgy tud szeretni más is. Ha benned töretlen a szeretet Önmagad felé, amíg végtelenül hiszed minden kétség nélkül és hagyod azt áramolni magadban, akkor az működik kint is. Tudnak feléd jönni, tudsz fogadni is. Amíg Te nem hiszed, hogy Benned ott van, amint ez megszakad Benned, és nem hiszel Magadban, mások felé is bizalmatlan leszel. Ha Te nem szereted magadat, hogy hihetnéd, hogy más képes erre? Amíg kétséged van Magadban, addig nem hiszel mások szeretetében sem. Térj vissza oda, ahol ezt elvesztetted és fogadd vissza Önmagadba. Higgy a Szeretetben, ami Benned van, így hinni fogsz Önmagadban is."
Majd Isten mögül előbújik a kislány. Félénken néz rám. Érzem, tudja ki vagyok. Isten odatartja kezemet hozzá. A kislány felemeli a kezét az én kezemhez. Könnyezem érte. Könnyezem magamért. Még mindig képes Ő nyújtani a kezét, még ott van benne a bizalom. A szeretet.
Megfogom, megszorítom a kis kezét. Behunyom a szemeimet és már érzem, ahogy befogadom magamba. Érzem, ahogy visszatér a szívembe. Érzek. Újra érzek. Öröm és boldogság költözik belém. Érzem a szeretet végtelenségét magamban. Mosolygok. Újra mosolygok.
Kinyitom a szememet, a kislány már nincs ott. A tenyeremet a szívemre szorítom. "Itt van Bennem" - suttogom.
"Mindig itt volt, csak elfedte a sok fájdalom. Most elengedted őket, és Ő, aki Te vagy, visszatérhetett a szeretetbe, az Otthonába, a Szívedbe. Kérlek, ne feledkezz meg róla, egyetlen perce sem. Te vagy a legfontosabb neki. Te vagy a legfontosabb Önmagad számára. Adj magadnak. Szeresd magadat, ahogy Én Szeretlek Téged."
"Köszönöm, hogy így szeretsz engem Drága Istenem." Majd a mosolyát megjegyezve lassan visszatérek. Ide a Földre. Szeretni magamat, szeretni másokat. Most már tudom, hogy kell. Érzem. Megmutatom nekik.
