Végül minden Tiéd lesz, mi benned él

Voltál már lent és voltál már fent. 

Leszel még itt és leszel még ott. 

De mindig van út, és az mindig visz tovább. Közben elveszítesz, közben nyersz- annyi mindent átélsz, hogy sokszor érzed - a bánat egy jó barát. 

De lesz újra győztes az a harc. Álmodj még, mert ez a lelkedben él. Csak menj és küzdj a vágyaidért. 

Végül minden Tiéd lesz, mi benned él.

Nézd meg az életed egy másik szemmel

Nézd meg az életed egy másik szemmel. 

Sosincs olyan, hogy nem tudsz változtatni valamin, ami nem oda való az életedbe. Mert minden csak a játszótered egy kis darabja, egy olyan körülmény, ami módosítható, átírható, törölhető. 

Minden megváltoztatható. 

Tudod, kin múlik az egész? Csak rajtad. 

Ezért kezd el ma, nézd más szemmel azt, ami nem működik az életedben.

 És változtass rajta.

Fénylámpásod leszek

Fényt gyújtok neked, hogy hozzám találj. Világítok a lelkemben, hogy láss, hogy gyere egyre közelebb. 

A fénylámpásod leszek. Ami mindig ott van az úton, és nem hagy el soha. 

Gyere közelebb és a lelkedbe világítok, hogy lángra gyúlj, hogy Eggyé válj. Velem.

Mind Egy vagyunk

Megnyugodtam. Több vagyok, mint pár pillanatból álló boldogság. 

Én vagyok az, aki dühös, aki haragos, aki tud szenvedni és sírni. Lázadni és nem hagyni, hogy áttiporjak rajtam. A lelkemnek van hangja, ami már meg is szólal.

Nem félek már ettől sem. Elfogadtam emberségemet.

Én vagyok az, aki segít, aki mosolyogva ad és kellő alázattal áll ki emberek elé. Képes vagyok hallgatni is, odaadni lelkem tapasztalatait. 

Nem félek már ettől sem. Elfogadtam fényemet.

Mind többarcúak vagyunk, több szereppel, 

nagy érzelemmel és óriás lélekkel.

Megfér benne emberi mivoltunk és fényi lényünk. 

Egy vagyunk vele. Mind Egy vagyunk.

IGAZ SZERELEM

Az IGAZ SZERELMET nem kell keresni, 

az TALÁL meg Minket.

A SZERELEM

A SZERELEMNEK nincs arca vagy képe. 

Létezik.

Létezik önmagában. 

Benned. 

Nem függ mástól, nem vár viszonzásra és nem kérlel. 

Szabadságot ad. 

Szárnyakat. 

 Elfogad mindent feltételek nélkül.

Befogadóvá válik és odaadóvá. 

Benned.

Az elmúlt hetekben megváltozott valami. És ma vált világossá mi az. Egyedül szerettem volna lenni, és felfedeztem, hogy már teljesen mindegy hogy vagyok. Egyszerűen vagyok. Boldog vagyok. Rábíztam magam az áramlásra, jön és megy, aminek, akinek kell. Elengedem és fogadom. És mindeközben kinyíltam és párban lettem önmagammal. Szerelemes lettem újra. Szerelmes lettem magamba, abba a szerelembe, ami bennem van. Szeretek. Máshogy. Másként. És ez a szerelem tesz boldoggá. Teljesen mindegy ki az, van-e, létezik-e, viszonozzák-e... Mert nem kint van - Itt van Bennem. Szárnyakat ad és a magasba repít. És tudod mit? Látszik, észreveszik, és gratulálnak - nevetek és boldog vagyok. Igen, tudjátok meg, SZERELMES vagyok. Magamba, a Bennem lévőbe, a MAGomba. Értitek? Itt voltak rajtam a szárnyak, csak nem tudtam vele repülni. Most felfedeztem magamban és újra szállok... Fel-fel a magasba...

Az én Bástyám

1998. szeptember

Túlságosan nagy a csend. Sötét van és valami készül. Felfelé veszem az irányt, megállok  szobájának ajtajában. Nagyon sötét van, talán még ijesztő is. Megfogom a kilincset és lenyomom. Lassan kinyílik az ajtó és látom, ahogy a földön ül. Előre görnyed, a lámpa drótjait fogja kezei közt. Mintha a hátát nyomná, mintha húzná valami - át a másik oldalra. Nem tudok szólni. Nézem. Felegyenesedik és felém fordítja arcát. A szemébe nézek és nem látom őt, elveszett. Ez már nem ő. Kérlelem, hívom vissza szemeimmel, de nem jön, egyre csak távolodik. Visszafordítja fejét és összerakja két kezét. Hatalmas durranás, talán a lelkem is eltűnt ezzel együtt. Elkezd vonaglani  a teste, majd hátrazuhan. Sikoltok, üvöltök, sírok. Nem-nem. Megszakad a film. Azt sem tudom, hol vagyok. A következő képben már kint kiabálok az utcán. Segítség! Valaki segítsen. A bátyám... Anyu is itt van. Együtt üvöltünk. "Mentse meg valaki." A szomszédból futnak át... Én nem tudom, mi történik. Mentők. A nappaliban látom újra. Él. Magánál van, de ő nem ő. Ő meg akar halni. Nem. Képtelenség, hogy elveszítsem. Nem-nem lehet. A mentős csúnyán bánik vele. Bántja. Szavakkal. Azt mondja neki, hogy a legközelebb sikerülni fog. Ez már hányadik? Nem tud válaszolni. És csak mondja neki. "Hagyja őt békén, ne bántsa. Hagyja! Nem érti? Ő a bátyám, nem bánthatja".

Valamikor régen

Egy öreg, kopott faház a semmi közepén. Egy gazdaság rajzolódik ki körülötte. Anyukámat látom, én egy régi autóval száguldok a kijárt úton. Az út csak úgy porzik utánam. Baj van, nagy baj. Anyu üvölt, sír. Én próbálom tartani magamat. A pince felé mutogat. Ott van lent, bezárkózott. Fájdalmas hangok jönnek fel, halálhörgések. Mint, aki készül elmenni, de nem tud. Valami nem engedi, fogva tartja. Megpróbálok lejutni a pincébe, nem látom őt, mégis pontosan tudom mi fog fogadni. És tudom, hogy nem segíthetek, itt a vége. Látom őt, foltokban látszik már csak a bőre. Kivan a húsa, leégett a bőre. Felgyújtotta magát, el akart égni. Végleges halált akart. Esélyt sem akart adni az életnek. A szemei hozzám könyörögtek a halálért. Értettem, mit üzen. Bármi volt ez, fogadalom vagy ígéret, vagy éppen a feladat, amit vállalt, ez volt - el kell mennie. Önként vetni végett életének. Megértettem, miért próbálta annyiszor és hogy, miért maradt annyiszor mégis itt. Erőmet veszítve rogyok össze. "Miattam nem mentél el. Miattam vállaltad újra és újra. Tudtad, hogy menned kell, de azt is tudtad, hogy képtelen vagyok még elengedni. Miattam jöttél vissza mindannyiszor. És végig néma voltál, a hallgatásba burkolóztál. Vártad, hogy elég mérges legyek, hogy vádoljalak, hogy gyengének lássalak. És én elhittem. Azt is, hogy te  nem halhatsz meg. És most itt vagyunk. Hozzám könyörögsz, hogy beteljesíthesd a feladatod. És rajtam áll - képes vagyok-e elengedni, kibírni - itt maradni nélküled..." 

2015. február

Képes vagyok rá. Megteszem, és te már itt maradsz velem örökre. 

A legnagyobb Hősöm a világon. Az én védelmezőm - az én Bástyám. Köszönöm. Hála. Szeretlek.