Vajon egy ilyen lány miért van egyedül?

A napon sütkérezve férfiak suttogását hallottam a hátam mögött. És igen. Ezt a mondatot hallottam. Elgondolkodtatott és megpróbáltam elmagyarázni nekik úgy, hogy már messze jártak…

Számomra sem ismeretlen a kapcsolat fogalma. Csak már nem azt jelenti, mint egykor. Volt, hogy alárendeltem magam a másiknak és úgy éltem, hogy az másoknak megfeleljen. És aztán felébredtem, kimondtam és léptem. Magamat szerettem volna megismerni. Azt a hiányt akartam megszüntetni, ami a lelkemben égett. És belátom, hogy nem választottam könnyű utat, viszont egyre közelebb vagyok önmagamhoz.

Igen, hiányzik a társ. Nem tudom megosztani a bánatom és a mosolyom, a nappalom és az éjszakám. De mikor látok egy párt, nem irigykedem, hanem velük örülök. Mikor egy gyermeket látok, akkor már az enyémet is érzem. Bennem is ott vannak a vágyak. Ezek nélkül nem is tudnék létezni. És nem is akarok. Ettől a hiánytól is tudom még erősebben, mit akarok.

Megélem a belső világomat, és jó megosztani, odaadni, megmutatni. Szeretnék megnyílni és kimondani. Nem elnyomni és félni tőle. Nem bántani akarok vele, csak kimutatni. Igen, fiúk. Ezt máshogy megélni nem lehet. Csak egyedül. Ez nem fáj, ez nem egy boldogtalan élet. Ez pontosan úgy szép, ahogy most érzem. Ezt veszitek ti is észre. Nem egy szomorú lányt láttok, mert ebben nincs magány, csak a felszabadulás érzése. Vannak érzések, amelyek szétszakítanak, de azok mind tanítanak. Tanítanak arra, hogy magamért éljek, és aztán élhessek másért. A lelkemmel a lelkéért.

És amit magamban találok félelmeket, azt bennetek is látom. Menekülünk az érzések elől. Szaladunk magunk elől. Meg akarunk valósítani valamit, aztán közben elveszítjük önmagunkat is. Keresünk valamit a világban, közben mindent magunkban kellene megtalálni. Vissza kellene találni mindahhoz, amik mi vagyunk. Csak félünk, hogy ez nem lesz elég. És ezért nem merünk álmodni, lépni, élni. Így marad a menekülés. Pedig mindez elég lenne, ha meg tudnánk mutatni magunknak, aztán egymásnak. Elég lenne!

Én már nem tudok megalkudni, mert most már tudom, mi vagyok én. Egyszerűen nem kell az, amiben nem látom magamat. Mert most már tudok harcolni magamért, akkor is, ha félek. Mert félek igen. Sokszor csukom be a szemem és könnyebb lenne valaki kezét fogva elviselni. De tudom, hogy az, ami velem ébredt érzés, az nem kitalált. Nem kérem harc nélkül és nem  is hiszek abban a mesében, hogy egyszer csak megérdemlek minden jót. Nem. Ezt nem megérdemelni kell, ezért meg kell harcolni. Magammal. Lehet, hogy hosszú az út, de én egy ilyen lány vagyok…

És Én végig megyek rajta.