Annyi minden azt sugallja, hogy lépjek túl fájdalmakon és éljek harmóniában önmagammal. Csak azt nem tudja megmondani senki, hogy engedjem el mindezt... Próbálom fejből, akaratból, tudatosan. Mégis itt van. Szeretném szívből, de itt marad a nyoma, mert annyira hiszek benne. Ez lélekben történik. Bennem. Ezeket képeket és érzéseket nem látni és nem érezni... Nem megy. Jó élni ezekben. Olyan álmok és vágyak, amik csak az enyémek. Nem engedhetem el őket, mert a hitemet adnám oda vele. Ha eljön az idő, majd átadom őket a valóságnak, és akkor oda tudom adni magamnak is. Mert ugyan a képek változhatnak, de az érzések, amiket kelt... azok nem tűnnek el, azok változatlanok maradnak... Tehát amikor minden azt sugallja, hogy engedjem meg a fájdalmat magamnak, akkor azt mondja: figyeljek az érzéseimre. Mert így kerülhetek önmagammal harmóniába. Mert ezek az érzéseim, amik fájdalmasan szépek. Nekem. Értem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése