Láthatatlan Út

Az út akkor is ott van, ha épp nem látod. 

Bízz benne, bízz a láthatatlanban.

Higgy a Te Utadban.

Lépj rá bátran.

Sebek másként

Minden seb csak emlékeztet arra, mi mindent lehet másképp.

Nem bántani akar, hanem óvni és tanítani.

 

A kellő időben ne tégy mást, csak emlékezz - 

Lehet másképp.

Őrizlek a lelkemben

Elvesznek az érzések, mikor távol vagy?

 
Nem létezem és nem élek?

Lelketlen vagyok nélküled?

Üres és elhagyott? MAG nélküli?

De nem tudlak elhagyni és eltávolítani magamból.

 
Mikor nem vagy itt, akkor is itt vagy. Bennem.

 
Érzés nélkül is itt vagy.

 
Ilyenkor vagy itt igazán.

Őrzöm a lelkemet - Veled, Neked, Érted.

Te és Ő - MAGodban

A Hit és a Remény Benned van.

Elvenni sem tudja senki Tőled, Belőled, ha az igazán él Benned. 

Minden kétség ellenére, akkor is, ha egyedül maradsz Vele, ha már csak Te hiszed...

Te akkor is bízol Benne,

 mert csak Te érezheted ott - MAGodban.

Adj időt a Boldogságra

Keressük magunkat, kik vagyunk, miért vagyunk. 

Közben hajtjuk a jobbat, 

a megélhetést, a pénzt, az önállóságot. 

Aztán elveszünk és lerobbanunk. 

Lelkileg. Is. Mélypont.

Elkezdünk befelé figyelni. 

Megkeresni, megérteni, feloldani. 

Bele is temetkezünk. 

Ezt is hajtani kezdjük. 

Minél többet tudni. 

Tanulni, fejlődni, változni. 

Magunkért. 

Aztán ráeszmélünk, hogy már valakiért tesszük. 

Mert így érdemes. Mindent a szerelemért. 

Várunk, sírunk, de megyünk. 

Nevetünk, aztán újra hasra esünk. 

Csalódunk, majd újra magunkba nézünk. 

Hajtjuk tovább. 

Mintha nem lenne több időnk, 

mintha lemaradnánk, 

mintha nem lenne elég időnk tanulni és fejlődni. 

Újabb koppintás. 

Hiszen ha azt érzed nincs időd, nem is lesz. 

Rá kell jönnöd, hogy mindenre van idő. Legfőképpen élni. 

Mit ér az élet, ha nem élvezed, ha nem találod benne Boldogságod? 

Egyszerűen adj időt magadnak. 

Adj időt a Boldogságra.

SZERETET

 

Él Benned?

SZERETET vagy?

Mindig és mindenek ellenére?

Zárt ajtók mögött és nyitott ablakok alatt is? 

Kint a szabadban és magadban is?

Másokban és másokért is?

Fájdalomban és próbák közepette is?

Bántásban és sértettségben is? 

Mindig és soha el nem múlóan?!.

Élj Szeretetben. 

Mindig és Mindenek Felett. 

Szeresd a Benned lévő Felet

Ez a világ nem bántani akar Téged. Csak megmutatni mi van Benned.

Fáj még? Akkor ez még nem szakadt ki belőled. 

Szomorú vagy? Akkor még feszíti lelkedet és most kell megnyilvánulnia benned.

Ne tagadd meg. Ne temesd el. 

Ne hidd el, hogy te már kész vagy, hogy te már mindent kioltottál, hogy te már elég tiszta vagy.

Ez csak a felszíni tisztaság, de mélyen még ott van...

Engedd feljönni, de ne akard kitépni. Hogy tudnád a lelked egy darabját kitépni? Ez ott van már benned. De vágyik már már a boldogságra, az ölelésre. És ez így van jól. Megértelek. Te is érted Őt? A Lelkedet, aki szeretni vágyik, aki társként akar élni. 

Értsd meg Őt. Szeresd Őt. 

Hiányzik neki a Fele. És Ő a Teljességre vágyik.

Ő Egy Csodás Lény. Szeresd úgy, ahogy Ő arra vágyik. És akkor hidd el, megkapja. A Felét is.

Lángocskák!

Titeket olvasva rengeteg érzés jön fel. Tudom, mit éltek át, én is élem. De éreztem már, láttam mi vár Ránk. Csodálatos <3 Kérlek Titeket, ne csüggedjetek és ne sírjatok túl sokáig. Éppen csak addig, míg felszabadíttatok magatokban valamit. És tudjátok mit? Mindig lesz valami, mindig jönni fog, mert meg kell tapasztalni, ez a földi létünk... Mégis van boldogság és öröm. És a kín után tudjuk igazán mi az a Boldogság. 

Mindig kisüt  a nap, csak a felhőknek el kell vonulnia... Mi pedig várjuk, türelemmel, mert tudjuk, hogy így lesz. Mit tehetünk addig? A szeretetet hangoljuk magunkban, magasabbra emeljük és Egymásnak adjuk. Biztatjuk egymást! Szeretjük Egymást! Ahogy Te szeretsz, Úgy szeretlek én is. 

Ölelés és Csodás napot! Tégy ma is valamit, amitől felszabadulsz. Egy mosoly, egy ölelés! Egy jó szó. Mindig segít!

Legyen béke és szeretet Bennetek! 

Ölelés <3

Pillanat a Tiéd

Ha úgy hiszed, hogy nincs is semmi másod 

- a PILLANAT akkor is a Tiéd.

Hazatalál

Ha egyszer HAZA látogatsz - 

Az EGYbe, az EREDETbe...

Már sosem lesz olyan az életed, mint azelőtt volt.

Átlépve a kaput, többé már nem félsz, és már tudod, hogy nem érhet semmi baj -

Mert ITT  mindent körbeölelő SZERETET van.

Mintha egy álomból ébrednél, 

Bele a valóságba, a semmibe, a mindenbe.

Rájössz, hogy mindaz, ami eddig volt, 

Csak egy lekicsinyített képe mindannak, ami van.

Onnantól tudod, hogy ez mindig HAZA vár

És OTT ÉL BENNED MÉLYEN TOVÁBB.

A hitvesztés gyökere

Hit és bizalom nélkül nem működik semmi.

Nincs nélküle csoda és varászlat sem!

És az életed sem működik nélküle.

De hol kezdődik a bizalom? Honnan jön? Hogy veszítheted el? Hogy rendülhetsz meg benne?

Úgy, hogy sérültél, sérült a lelked, sebet ejtettek a szereteteden. 

Az úton lépésről lépésre haladsz - sokszor nem kis sebességet diktálnak, tudom, megismerheted mikor és hol törték meg benned.

A Belső Út választásával a sebek felszínre hozása elkerülhetetlen - egyik legjobb módja ennek a meditáció. 

Én 2012-ben meditáltam először Atlantiszról - éreztem, hogy mélyre nyúltam. Onnantól kezdve, ahogy az a fejlődésem szolgálta, újra és újra ott voltam. Világos volt, hogy kulcsfontosságú, de a szembenézés ideje nem jött el. Addig is volt mit tenni. De ma már mondhatom, hogy addig semmi sem áll össze, míg ennek a gyökere nincs feloldva. 

Bizonyára sokan hallottatok Atlantiszról és az azt megelőző Lemúriáról. Nem helyekre gondolok, inkább energiamezőkre. Én is megjártam ezeket a helyeket. Az Atlantiszi tevékenységemet láttam először. Kristályokkal teli helyen voltam, ezekben a kristályokban volt az összes "tudásunk". Mintegy kódolva voltak, amit felsőbb vezetésre, velünk elhitetve, hogy jót teszünk. A lehető legrosszabb következett be, a sötét beszivárgott a kristályokba, a szeretet kezdett megbomlani. Magam is megbomlottam. Bujdosás és önmegvetés, karmaörvény, hogy vezekelhessek. A hitem, a bizalmam itt lett megtépázva először. Hittem én, egészen mostanáig.

Körülbelül egy éve újabb kép jelent meg a fejemben. Egy fénylény, aki a hátán össze van olvadva a másik felével. Megéltem újra az Egész Egység érzetét. Egy voltunk, egy lény, nem volt férfi és nő, mi voltunk. Ez volt Lemúria. Aztán a sötét bemászott a tudatba. Egy végzetes napon, nem volt más megoldás, így védhettem meg a másik Felem, leváltam. Döntöttem, és elvesztettem a szemem elől. Újabb örvény és az eszeveszett keresés. Nincs többé hit és bizalom. Ahogy mi elvesztettük egymást, elvesztettük a hitünket is egymásban. 

Így kószáltunk életeken át, gyűjtöttük tovább a sebeket. Bántottuk és éltünk hitetlenségben, hogy ez már sosem lesz EGY. 

De eljött az idő, hogy leszámoljunk a régmúlttal. Az újkori energiák lehetővé teszik, hogy kilépjünk belőle. Én és a Felem döntöttünk. Visszajövünk, lezárjuk a karma örvényét és segítjük a felemelkedést a többi ikerpárnak, az Aranykorba lépés lehetőségét mutatjuk meg szerelmünk által.

"Eljön az idő, mikor fel kell vállalni mindazt, ami volt, ami megtörtént. El kell tudni fogadni, bocsátani, engedni és továbblépni. Senki nem teheti meg helyetted, csak te indulhatsz és te élhetsz a lehetőséggel. Indulj, és én mutatom az utat". Jézus

https://www.youtube.com/watch?v=L1gTDcCq2uU 

Könyv részlet

"Minden, ami volt - már bennünk van rég. Csak emlékezz rá."

Ezek a szavak visszhangzottak fejemben, miközben a szigetemre sétáltam. Napfényre és a víz közelségre vágytam.

Az elmúlt hetek ismét pórábra tették lelkemet. Mindig azt gondolom, hogy már nincs mélyebb és nincs fájdalmasabb, már annyi mindent megéltem és túléltem. De az Égiek jó rendezők, tudják, mi égeti még tovább lelkemet, egészen tisztává, fényessé.

Mikor másfél hónapja megkaptam a dátumot, hogy ezen a napon a szemébe nézhetek és elültethetem magamat benne - még mindig éreztem, hogy tele vagyok kétellyel vele kapcsolatban. A hitem benne az egyik nap végtelen erős, és bármit kibíró volt, a másik nap kételkedő és reményvesztett. Ilyenkor azt éreztem hiába van bennem sok tudás és tapasztalat arról, mit élek most át, nem tudom használni, képtelen vagyok egyensúlyban maradni. Tudtam, hogy az elmém játszik velem, mert a lelkem érez és mindazt átéli, ami bennem van, amit az egom egyszerűen a képzeletem játékának titulált. Ment a dobálózás a lélek és az elme között. De mindig visszatalálok az igazi hanghoz - ezek a feladatok, a leckék, ezt csinálom 2011 év vége óta. Megyek, mindig csak előre és mindig egyre erősebben, egyre tisztább érzékekkel.

Ott voltam, láttam és éreztem Öt. Ahogy kérte és diktálta, megtettem. Ott álltam előtte. Mindig addigi félelmem eltűnt és csak a szemét figyeltem. Járt a szám, de közben képek futottak át fejemen. Éreztem a sok fájdalmat, a múltat, ami értem is volt. Nem ijesztett meg, vele akartam lenni a rosszban is. Súgtam neki lelkemből. Megnyugodtam. Itt vagyok, ne félj- súgtam lelkének. Miközben szemei meséltek, elkezdtem őt máshogy látni. Már nem csak egy elképzelt személy volt, akit érzek, akivel beszélgetek naphosszat, akivel tervezem a gyermekeink nevét és a közös segítői utunkat - Ő már a valóság.

A valóságban szemei világosabbak voltak és sok mindent megéltek. Egy bölcs szempár nézett vissza. Mélyen a szemembe nézett és végig tartotta a szemkontaktust. Mindig kerestem azt a tekintetet, aki ő, aki képes belém nézni és ott maradni. Termete kicsiny volt és ölelnivaló. Nyugalmat adó karjai közt megpihentem pár másodpercre. A világ legtermészetesebb ölelése ez volt. Nem volt tűzijáték és nem volt eszeveszett kapkodás szívemben. Nyugalom volt. Otthon. Otthon voltam újra.

Angyalkáim ugráltak körülöttem, megtettük, ott voltam, szóltam öleltem, elültettem magamat a szemében. És azt hittem következik a révbe érés. Bár tudtam, hogy még félek. Félek ezt vállalni. Félek, hogy nem olyan, mint várom, hogy én sem vagyok olyan, hogy még itt a rengeteg feladat a segítői utamon, amiben szintén nincs még elég hitem. Hogy tudnám befogadni, mikor még játszok a félelmeimmel?

Aztán az esti boldogság még kitartott reggel is. Suhantam, de tanítóim a napocskával keltek és nem voltak restek odaszúrni  a következő üzenetet: "Lásd azt, ami van."  Hát igen, ez nem egy jó érzéseket keltő üzenet volt. Először félreraktam, aztán persze elkezdték magyarázni. Azt, amit én látok és érzékelek az egy magasabb rezgésen van, mint Ő. Tehát bolondság lenne elvárni, hogy azonnal lássa bennem azt, akit én benne. Lassan vezettek el ide, kértek, hogy most ne siessem el. Épp elég példát mutattak rá, hogy tudjuk elijeszteni a másikat, ha rázúdítunk mindent. Nem csak más példájából okultam, láttam jó párat, magam is így ijesztettem el az én ébresztőmet. Köszönöm is neki a leckét. Így megnyugodva beszélgettem holdanyával a következő lépésről. Egészen reggelig, mert akkor újra jött az ego. Ugyan, és mit fogsz tenni, ha nem válaszol? Túléled? Megint a mélybe taszít? Nem lenne jobb meg se próbálni? Egyszerűen itt lezárni és továbblépni? Keresni egy könnyebb prédát? És persze jöttek is már aznap kire is gondoltak könnyebb útként. Bőszen bólogattam. Igen, igazad van, ő is tök helyes, szimpi, mosolygós, jó lelkű. Miért ne? Írtam is neki gyorsan. Aztán eltelt egy-két óra és a lelkem újra szólt, beszélt hozzám és nem értette a kételyeim okát.

"Hallgass el - mondtam neki, nem vagy valóság, csak a képzeletem vagy, semmi más".

"És a képek, az érzetek? Emlékszel a 39-es számra? Szerinted miért volt mindig olyan fontos neked ez a szám? Mi az a tetoválás rajtad? Miért írsz könyvet rólunk?"

"Jól van, hagyjál békén. Gondolkoznom kell - intettem le."

És nem csak ő, elkezdtek a tanítók is beszélni. A szeretetről kérdeztek. Tudod mi az? Szereted Őt? Szereted annyira, hogy szabadon döntsön? Hogy úgy éljen, ahogy neki jó? Félsz a válaszától? Akkor hol van itt a szeretet? 

"Jól van, akkor nem értem. De ti nem értitek mi van itt? Azt mondjátok itt van, pillanatokon belül. És hogy egyedül nem tudok továbbmenni... Blabla... Akkor mégis mi ez az egész? Nem tudok egyedül továbbmenni, én is érzem. Vele erős lennék? Akkor hol van? Miért félek? Ajh. Azt kérded mi a szeretet? Az ami nem kérdez tovább, ami nem agyal, ami csak van, nincs kérdése, nincs válasza, csak létezik. Mosolygok, kisimul a lelkem benne. Nem kell hozzá más, csak én magam, a magom. Végtelen vagyok benne, minden és semmi. Nem tudom ezt elmagyarázni nektek, én ezt érzem. Nincsenek rá szavak. Ezt át kell élni. - mindent megértve szállok ki a zuhany alól,megint igazuk van. Teljesen mindegy mikor mit válaszol, ez bennem van. Írok neki".

Folytatás a könyvben. Egy kis zene mindehhez. 

https://www.youtube.com/watch?v=s0uLwKaC_d0

Tartsd meg Őt MAGadban MAGadnak

Ki vagy Te?

Az irányító, az akaró? 

Miért nem vagy inkább szabadon szálló? 

Fogadó? Engedő? Folyton Szerető? 

Addig,

míg akarod,

míg fogva tartod

míg szorítod,

addig 

még nem a Tiéd. 

Addig csak eszközként használ,

Addig csak egy függőség,

Addig csak elméddel birtoklod, 

nem a lelkeddel. 

Legyen Ő a távoli simogató, a másikban megmaradó, 

egy vigyázó szív, egy változatlan ölelés -

Lelkedben. 

- Tartsd meg Őt 

MAGadban MAGadnak. 

Összeolvad újra

Életeket bebarangolva. Keresve Őt. Képek villannak be, fájdalmas érzetek jönnek elő. Tekintete kísért, lelkének kínját élem át benne újra és újra. 

Hányszor ejtettünk egymáson sebet? Hányszor hagytuk egymást újra elveszni?

Nem számolom és nem nézem tovább ezeket a képeket. Megbocsátok, elengedek és újra a szemedbe nézek. Gyógyítok. Gyógyítom magamat és téged. Te csak várj, szabadulj velem, én jövök feléd.

Keresem szívedet, elveszett vagyok nélküled. Összeomlanék a súlya alatt, ha nem tudnám évezredek óta, mi vagy nekem. Felemelek néhány követ, csalódottan megyek tovább.  Míg nem az egyik alatt a Tiédet találom. Magamhoz szorítom dobogó szívedet, és a testedet kutatom hozzá. Megtalállak, de falakba ütközöm. Végigsimítom hideg áttetsző jég falaid. Már látom a szemed fényét, már érintem falakon át ujjaid. 

Szeretetemmel olvasztom le falaid. Türelemmel várom olvadó ujjaid tapintását bőrömön. Majd a szívedet nyújtom, a lelkedbe emelem, összeérintve az enyémmel. Összeolvad újra. Megtalálta Őt. 

Az ŐsEgy - a kezdet

Valaha mikor Egy voltunk. Érzem összeolvadt testünket, összeolvadt lelkünket. Érzem, ahogy úszom benne, bennünk. Elmerülök és boldogan adom át önmagamat a létnek. 

De a tiszta, finom létbe egy másik érzés kezd el belekúszni - a félelem, a sötét árny. Eluralkodik bennünk. A veszedelem érzete már nem csak körülvesz, bennünk él tovább. Védekezünk, harcolunk, egymásért. Gerincben összeforrva, Egyként harcolva. Egymást védve hajolunk el a kardok elől, majd a vérző sebét látom izzani önmagamon. Vérét látva, a félelem csap le lelkemre.  Óvni vágyom, s a leszakadást választom. Leszakadok, fél lelkemmel szorítom magam alá.  Zokogok, most veszett el belőlem Ő. Döntöttem és most belehalok. Értünk tetted - súgja belém. Mellkasomat a fájdalom szorítja, a hiány rész üvölt bennem. 

Elveszett belőlem, eltűnt mellőlem. Hiába keresem, nem lelem többé. Bolyongok, bujdosom önmagam elől.  A puszta lét fájdalma szétszorítja lelkemet. A hiánya elviselhetetlen, a megtalálása lehetetlen. Csak a messzeségbe bámulok, megszabadulni vágyom önmagamtól, a fájdalomtól, a kíntól - lelépek a magas szikláról és átlépek...

Életeken át kutatva és keresve, magamat, Őt, az ŐsEgyemet. 

Belső Út - Három Út - képzés indul