Hogy tudnék szerelem nélkül létezni?

Hogy mi is a szerelem? Kell hozzá két ember. Hmm.  Rájöttem, hogy számomra nem is kell egy másik ember. Én egyfolytában tudok szerelmes lenni, anélkül, hogy ott lenne a másik. Erre szokták egyszerűen azt mondani, hogy szerelemes vagyok a szerelembe. Vagy egyszerűen csak érzek valakit a lelkemben?

Azt tudom, hogy hajt valaki felé a sorsom, mert ki vagyunk választva már egymásnak. Kiválasztott egy kis lélek, és nevetve nézi, hogy mit küzdök, hiszen ő pontosan tudja kikhez fog jönni. Játékos kis angyalkám van nekem.

Mindig kapcsolatfüggőnek tituláltam magam, mert inkább benne maradtam kapcsolatokban, csak tartozzak valakihez és nehogy egyedül legyek. Ehhez képest két éve vagyok egyedül és kikérem magamnak a kapcsolatfüggő kifejezést. Eddig. Mert rájöttem, hogy a kapcsolatfüggőség nem abban mutatkozik meg, amit én gondolok róla. Hiszen el sem tudom engedni az érzést. Mindig van férfi vagy inkább egy érzés, ami után vágyakozom. Aztán meg szüntelen el akarom engedni és görcsölök rajta, hogy még mindig van tárgya a szerelmemnek.

Nem tudom, hogy kell úgy létezni, hogy nem vársz valakire. Megkaptam nem egyszer, hogy az érzést keressem, ne a pasit. De kérem! Hogy a túróba? Én az érzést várom, de rögtön látom is valakiben. Kivetítek? Igen. Az is előfordult már. Aztán rájöttem, hogy mindazt a jót, amit benne láttam, az leginkább bennem van meg és pont. Nem kell tovább ragozni. Szeretnék valakit és nem tudom elengedni az érzést. Mindig kell kapaszkodó. Ebben élek harminc éve. Éreznem kell, hogy szerethetek.

Hogy mi a karma ebben, azt is tudom már. Megértettem és már hányszor engedtem el. Már meg sem merem számolni. Számtalan leckén vagyok túl. Kimondani még mindig tanulom, de azt hiszem, hogy a sok hármasomnak (számmisztika) köszönhetően ez egy egész életes feladat lesz. A minap elértem már, hogy önmagamban teljes boldogságot éreztem. Elégedett voltam az életemmel. Minden éppen úgy zajlik, ahogy azt belül érzem. Kiteljesedtem és elengedtem az önmagam felé való görcsösséget. És ekkor az jutott eszembe, hogy akkor lassan megérdemlem a szerelemet és vártam, hogy majd holnap betoppanjon. Megérdemlem? Eljött az idő? Mi ez már? Milyen vágyak még mindig? Mi ez a kettősség? Ikrek vagyok tudom. (asztrológia) De ennyire?

Aztán rájöttem, hogy még mindig itt van a görcs, csak épp egy ismeretlen felé. Tehát az érzést még mindig nem tudom elengedni. Remek. Vártam, hogy bekövetkezzen és megint a hülye felismerés, hogy az égadta világon nem vagy előbbre. Hiszen itt a csalódás, mert nincs tárgya az érzésnek. Tehát még mindig ott az utolsó lépés. Az elengedése az „azt hiszem elengedtem” érzésnek. Hmm. Kicsit ambivalensnek érzem, hogy elengedjek valamit, amit itt érzek bent, elég erősen évek óta. Elengedjem azt, amiben hiszek. De ugye csak abban tudok hinni, amit nem hiszek el igazán…

Szóval arra jutottam, hogy lépés választ el attól, hogy ne az emberbe kapaszkodjam, hanem az érzésbe. Aztán meg az érzést kell elengednem és kész is van. Ahhh… Azt hiszem, ma is merengek egy kicsit, hogy tudnék a szerelem nélkül létezni. J