Attól, hogy nem nézel rám. Tudom, hogy nézel. És sokkal mélyebbről, mint azt a szemeddel tudnád tenni. Nem kell hozzá semmi. Csak egy találkozás, amit megejtett egyszer, ez a két lélek. Igen. Biztosan. Mert ismerem a lelked. Megnyugtat és igen, olykor kétségbe ejt. Mert nem érzem az ölelésed. Csak a lelked. És nekem ez kevés. Már nem tud lélegezni egyedül. A szomj emészti. Azért az egy pillanatért, amikor a karod átfog, a fejemet a válladba fúrom és megnyugszom újra. Mikor tudom, hogy ez megvéd bármitől. Ellenségtől, félelemtől, mindentől. Óv, mert néz engem, és lát is. Látsz, ugye? Akkor ölelj meg, kérlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése