Mikor már számtalan pofont kaptál és azt gondolod, hogy ennél nagyobbat már nem lehet, most már csak jó jöhet. Nah akkor kapsz egy akkorát, hogy padlót fogsz. Két választásod van. Vagy hagyod, hogy legyűrjön vagy felállsz, akárhogy is fáj. Mert amikor fáj, akkor élsz igazán! Honnan is tudnád mi a jó neked, ha nem tudod, mi az ami a földbe döngöl? Fáj? Sírjál, dühöngjél, add ki magadból. Erre igaz a régi közmondás: ott sírsz, ahol senki se lát. Megvívod a saját harcod, magaddal. Esténként rád jön a kétségbe esés, hogy nem bírod már. De reggel újra felkel a nap és kezdődik a színjáték újabb felvonása. Mosolyogsz, ne lássák, hogy fáj. Nincs kinek elmond, magad vagy. Próbálsz kapaszkodni emberekbe, menekülsz önmagad elől. Aztán eljön a nap, hogy felismered, egy valaki mindig ott lesz veled, önmagad! Így menekülni nem tudsz, mindhiába. Elkezded megfejteni létedet. Rájössz, hogy máris erősebb vagy, mint előtte. Elkezdesz jóban lenni magaddal és elkezdesz tenni magadért. Elkezded beragyogni az emberek mindennapjait. Megszűnnek a belső korlátok, szabad kezdesz lenni. Félelmek tűnnek el és kinyílik a világ. Egy belső hang visz előre és megéled a rosszabb napokat is, hogy aztán jöhessen egy jobb. Minden egyes fájdalmas nappal közelebb vagy a jóhoz. Lásd a célt és élvezd az oda vezető utat. A végén ott van a boldogságod. Az élet, amit megálomdtál magadnak. Immár nem illuzió! Ez a valóság! Hinni, hinni, hinni és tenni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése