Az egyik legnagyobb élményeim közé tartozik az Atlantisz-os utazásom. 25 ezer évet repültem vissza az időben. Láttam a lelkemet, ami a tenyeremben elférne. Fehér a fénye, és olyan, mint egy papucsállatka. Boldogságot, nyugalmat éreztem, boldog korszak volt. Aztán egy kristályteremben látom magam és valamin dolgozom. Egy olyan dolgon, ami nagyon sok lélek pusztulásához vezettet. Háborút, veszedelmet és ijedtséget, félelmet éreztem. A mellkasomban olyan erővel tombolt a fájdalom, hogy éreztem, hogy a könnyeim folynak és zokogom. Ezt a fájdalmat szoktam ebben az életemben is érezni. Iszonyúan felerősödött és éreztem, a magányt, a bujdosást, az önmegvetést, amiért a családom, rokonaim és barátaim vesztéhez én is hozzájárultam. Nem tudom pontosan mi módon, de iszonyúan éreztem. Bujkáltam és menekültem onnantól kezdve. És ekkor különös módon, egy férfit láttam, arccal, aki segíteni akart, de nem fogadtam el. Ezt a férfit a héten ismertem meg ebben az életemben. A meditáció vezetője kérte, hogy engedjük el a fájdalmat, vegye át a helyét a nyugalom és a megbocsátás érzése. Nem tudtam elengedni a fájdalmat. Úgy ébredtem meg, hogy még folytak a könnyeim és tisztán emlékeztem rá, hogy mi történt. Ott maradt az érzés, hogy még maradnom kellett volna, még jöttek volna válaszok. A vezető oda jött hozzám és azt mondta, hogy óriási blokkom volt, hadd segítsen elmulasztani a fájdalmat. Rátette a kezét a mellkasomra és a hátamra. Kellett pár perc hozzá, hogy a nyugalom érzése költözzön a fájdalom helyére. Utána még percekig ültem és nem akartam elhinni, hogy ezt éltem át. A rossz érzés, újra és újra előjött. Azt éreztem, hogy a meditáció alatt megjelent férfi keresett telefonon. Bekapcsoltam és nem akartam elhinni, 2-szer is hívott. Írtam neki, hogy hol vagyok és tudtam, hogy keresett. Nem tudtam eldönteni, hogy mi is az oka, hogy ő akart nekem segíteni. Annyira friss az élmény, a vele való találkozás kavart fel így?! A második és a harmadik oldásba már nem tudtam annyira koncentrálni. Nem emlékszem rá annyira részletesen. A másodikban egy úton mentem, teli hátizsákkal, ami a problémáimat szimbolizálta. Tűzet rakok és mindent elégetek, eltűnik minden, nem marad semmi. Egy dzsungelben ülök, a természetet figyelem. Madarak éneke, szellő rezzenése, nap simogató érzése, boldogság járja át a lelkemet. Meztelenre vetkőzöm és nem szégyellem a testem, szeretem magam, mindenem. Vízeséshez sétálok és a lágyan csobogó víz alá állok. Érzem, ahogy kimos belőlem minden rosszat. Aztán a vízesés mögött egy barlang van, besétálok, ahol 3 segítőm vár. Meztelen testemhez érnek, segítenek beszállni a vízbe. Érzem, hogy szeretnek, szépnek találnak. Beleülök a medencébe, becsukom a szemem és csodálatos nyugalom száll meg. Szeretem magam. Egy csodás ruhát öltök magamra. Arany színű váll nélküli, amit fehér lepel fed le. Így sétálok vissza az utamra. Immár békében magammal és a hátizsákom nélkül. A harmadik oldásban ellazulva látom magam, ahol lebegek, majd a Sarkcsillaggal válok eggyé és együtt ragyogunk. Iszonyúan gyönyörű fények vannak, világítok az égbolton. Az egész meditáció alatt többször előfordult, hogy mielőtt kimondta volna a vezető mit képzeljek el, már láttam és aztán mondta ki. Nem tudtam hova tenni ezt a fura érzést. Mintha láttam volna előre a szavait, képekben. A harmadik oldásban az angyalomat látom, akivel az életfeladatomat írjuk éppen. Tisztán beleláttam a könyvbe, ahol az oldal tele volt írva, de olyan szabad erőt éreztem magamban, ami azt diktálta, hogy töröljek ki bátran mindent. Egyetlen egy sort nem tudtam kitörölni, ez pedig az volt, hogy az életemen keresztül segítsek az embereknek. A feladataim közt pedig olyan új terveket éreztem, mint Budapestre költözés, blog írás, és szereplés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése