Annyi minden van bennem és nem találom magamat benne. Néha úgy érzem, hogy szeretném az egészet feladni. Annyit küzdöttem és még mindig azt érzem, hogy messze vagy. Olyan, mintha hiába akarnám nyújtani kezem feléd, sosem érhetnélek el. Keresem az én utamat, de most ez sem megy. Mintha minden csak arról szólna, hogy egyedül kell végig mennem. De nincs már erőm, nincs már más, csak a hiányod. A félelem, hogy sosem érlek el. Nem akarlak elveszíteni, nem akarom, hogy még messzebb lökjelek. Vigyázni akarok minden lépésemre. Figyelem az embereket, és minél hamarabb meg akarom tanulni tőlük, amit kell, hogy jöhessél. Nem engedek senkit közel, mégis mindenkiben azt látom, hogy ő visz közelebb hozzád. Nem tudom ki vagy, nincs arcod, mégis érzem, hogy létezel. Hiszek ebben az érzésben, hiszek benned, mert itt bent érzem. Minden elveszhet körülöttem, de ebben hinnem kell. Mégis kiszakad a lelkem, mégis megőrülök a hiányodtól. Szeretném, ha meghallanál és elérnéd kezemet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése