2015. február 23., hétfő

A Siker-napja 2015

A Siker-nap nagyszerű lehetőséget adott, hogy betekintsünk sokféle sikerbe, elgondolásba, tapasztalásba. Egy biztos, a sikerhez nincs kulcs, nem terem meg, nem adják könnyen, sőt, mint később kiderül, fájnia is kell, de ha elég kitartóak vagyunk és rendíthetetlenül hiszünk benne, s képesek vagyunk minden nap dolgozni érte, akkor előbb-utóbb beérik az a bizonyos gyümölcs.

Rakonczay Gábor a legfontosabb célunknak az önbizalom megteremtését tartja. Hiszen, aki tisztában van saját értékeivel és önmagával, az a céljaiban is biztos. Azt mondja, a feladatokat egyszerűen kell megoldani, a kételyeket kell kizárni. A döntéseinket minden esetben felelős felnőttként hozzuk meg, mert saját  magunkért csakis mi felelünk. Azt, hogy kitől, mit engedünk be, bármi is legyen az, csak tőlünk függ. Felhívta a figyelmet, hogy harcainkat ne halasztgassunk, harcoljunk meg ma azzal, amivel meg kell. A saját óceánunkon nekünk kell megvívni harcainkat, csak mi láthatjuk a  célt, és csak mi találhatjuk meg rajta a helyes irányt. És nincs mese, ezért nap, mint nap tenni kell. Munkás az út, de így érdemes az életünket és az álmainkat élni.

Számos élsportoló, olimpikon is elmondta legfontosabb gondolatait a sikerről. Mind egyetértettek abban, hogy pusztán a tehetség nagyon kevés, ha ahhoz nem párosul mérhetetlenül nagy szorgalom. Az arány így alakult: a tehetség 10% a szorgalom 90% - így a munkát már biztosan nem úszhatjuk meg, ha sikeressé szeretnénk válni. Olyan fontos kulcsszavak hangzottak el emellett, mint a család - a lelki támogatás, a háttér, a szeretet - óriási hajtóerő mindannyiunk számára. A belső tűz, a harmónia, a béke is szerepet kapott a pontos célmeghatározás, a tettek, a kitartás, a motiváció, az alázat, az önbizalom, a hit és a türelem mellett. A sportolók a legszebb gondolatot a beszélgetés végére tartogatták: A pontos terv és cél, s a sok cselekedet mind kevés, ha nincs benne szív. 

Varga Róbert és Vészi Gábor, a Benned Rejlő Vezető alapítói is nagyon sok értékes dologra hívta a fel a figyelmünket. Olyan hívó szavak hangzottak el, mint a tudatosság és az önmegvalósítás. Az életünket egy játszótér, ahol mi magunk is játszunk, de fontos eldönteni, hogy vezetünk, vagy éppen félrevezetünk. Mintát adunk gyermekeinknek, így felelősek is vagyunk viselkedésünkért, tetteinkért. Érdemes egy hiteles embertől tanulni, aki képes kihozni belőlünk azt, ami bennünk van. Egy nagyon fontos mondat itt is elhangzott: Sosem tudhatod, mikor adsz valakinek valami olyat, ami elindítja az úton, és általad találja meg a boldogságot, a sikert, ezért mindig figyelj, mit adsz, mit közvetítesz másoknak.

Kemény Dénes a nagy cél meghatározásáról beszélt, amelyet pillanatnyi célokkal kell kikövezni. Ő is legfontosabb tényezőként a munkát, az önbizalmat és a folyamatos fejlődést említette. Az úgynevezett hozott anyag és a belső tűz mellett az út kijelölését tartja elengedhetetlennek, hiszen tudnunk kell honnan hova tartunk. Mindezek mellett a vízilabda válogatott kapcsán a közös út és a vagányság is szóba került. A csapat egymáshoz való hozzáállásáról az a szeretet beszél a legtöbbet, ami a másik hibáinak az elengedéséről szól. 

Benkő Vilmos arra a példára, mintára helyezte a hangsúlyt. Arra, akire érdemes felnézni, aki motivál, és aki után bátran mehetünk. A folyamatos fejlesztés is elengedhetetlen, hiszen ezeket a mintákat naponta kell beépíteni önmagunkba. És, mint tudjuk, a jó munkához idő kell, a fejlődéshez nem különben, így a türelem a legfontosabb erényünk az út során. A visszacsatolás, a bátorítás sokat ad önbizalmunknak, de a tartalmas élethez kevés a siker. Szenvedéllyel és szeretettel kell csinálnunk, azt amit csinálunk. És ha mindez megvan, akkor ott van erő bennünk, hogy azt másoknak is átadjuk, hogy elindítsunk egy folyamatot másban is, hogy aztán majd ő is továbbadhassa, és egyszer hozzánk is visszaérhessen. Légy te a szikra, aki tűzbe hozza a többieket. És mindezt hogy teremtsd meg? Kellő alázattal és belső késztetéssel. Vedd el a mintákból azt, ami neked kell, kombináld a sajátoddal és add tovább!

Tonk Emil szerint a siker a hátad mögött születik meg. Mikor azt mondják a hátunk mögött, hogy "Ő az, akiről beszéltem" - noh akkor vagy sikeres. Az önbizalom az alapkő, de szerénységben megtartva. Hasznos, ha mindig a saját portánk a legtisztább. Amit csinálsz, azt csináld jól. És a legfontosabb, ami a sikeres embert sikeressé teszi, ami kiemeli a tömegből: "Ő akkor is megteszi, megcsinálja, amikor nincs kedve hozzá, sőt akkor is, ha azt más nem is látja". Sosem az ideális körülmények tesznek valakit sikeressé. Nem várni kell a csodát, hanem a nap 24 óráját kihasználni és tenni érte. Tegyük fel magunknak bátran a kérdést: Komolyan gondolom a célom? Ha igen, és nem megy, akkor egyszerűen megpróbálod másképpen, máshogyan. A hozzáállásunktól, a gondolkodásunktól függ a megoldás. Keményen kell dolgozni és példát mutatni másoknak - az eredményt továbbadni másoknak, hogyha lepörög életed filmje... Elégedett légy és büszke. A lojalitás az, ami a bizalmat felépíti, a felkészültség mutatja az elhivatottságot,  és a pontosságod adja a tiszteletet. Fontos, hogy mások sikerére sose légy irigy! Tapasztalj te is, vesd össze az eddigiekkel és fejlődj tovább. Soha ne feledkezz meg a támaszaidról: a családról és csapatodról. 

Kósa Erika azokról az akadályokról beszél, amik le akarnak téríteni a tervezett útról. A siker tud fájni, a sikernek ára van, de mindezekkel együtt is hiszel benne. Mindenkiben ott van, a finom süteményt alkotó barátban, a sálat horgoló nagymamában. Egyszerűen észre kell venni, hogy a hétköznapokban, mi okoz örömet, és elindulni arra, azt tenni sikerré. Mindenkinek eljön az idő, amikor megtalálja ezt az örömet az életében, és értékként tudja azt továbbadni. Segítsük egymást, hogy észrevegyük, hogy felismerjük, mi a mi sikerünk, s örömünk.

Szabó Péter az önbecsülést, az öntiszteletet, az önelfogadást említi elsőként. Érezd, hogy értékes vagy, hogy bármit meg tudsz csinálni. Nincs lehetetlen, hiszen a lehetségest mi választjuk meg. Ismerjük fel, mit képviselünk, és higgyük is azt, amik mi vagyunk. Adj erőt ezzel másoknak és hidd el, hogy amit át akarsz adni, az jó. Ne befolyásoljon a negatív ember, egyszerűen lépj odébb, mert 10% csupán a körülmény és 90%, ahogy reagálunk rá. Légy mindenkor hálás, és minden helyzetben pozitív. Hogyan csináld? Beszélgess a kapcsolataidban, szeress. Szeress úgy, ahogy te vágysz arra. Add azt, amire te vágysz. És merj szeretni! Önmagadat és másokat is. 

Mindezen emberek és gondolatok megerősíthetik bennünk: a siker önmagában kevés, szív nélkül, ez sem működik, ahogy mi sem. A szeretet átadása és a boldogság megélése legyen a mi legnagyobb sikerünk.

Cser Melinda 
https://www.facebook.com/UtazasALelkemKorul?ref=hl


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése