Egy különös üzenetet kaptam:
"Érkezik egy Lélektársad, aki nem úgy néz ki, ahogy azt te elképzelted, de ne a külsőségekre figyelj!" Fintorogva vettem tudomásul. Az első érzésem az volt, hogy megint egy leckét kapok, hogy mennyire erős bennem a hit, hogy kitartok-e Gabriel mellett. Jött egy makacs érzés, nem akarom elveszteni a bizonyosságomat és a szeretetemet Gabrielben. Nem adom oda senkiért, megvédem magunkat.
Ezzel a védelmi hálóval felszerelkezve indultam neki a következő napoknak, de egyre csak hallottam a hangokat. "Kérlek, fogalmazd meg, mit is jelent neked a lelki társ és mit az ikerláng szerelem." Mindegyikhez egy különös kapcsolati fonalat fűztem, de az ikremet mindent legyőzőnek éreztem. Annyira erős volt a ragaszkodásom, hogy azt éreztem, nem tudok beengedni más érzést.
De próbáltam összeszedni az elmúlt években magamba engedett tudást ezekről. Ahogy végig gondoltam, egész mást jelentett még pár éve, mint most. Tágult a tudatom, bővült az ismeretem benne - a tapasztalásokkal, az új ismeretekkel alakult bennem. Az ikerszerelemről kezdetben nem is tudtam - csak volt egy állandó hiány, ami olykor elhalkult, olykor elcsendesedett bennem, de éreztem, bármikor robbanhat. Olyan érzés, mintha hiányozna valami, amit nem tudok megfogalmazni, de megtalálni sem. Keresem, de hiába, nincs meg másban és más által. Önmagam börtönének éreztem az egészet - és azt vártam, mikor léphetek ki rajta.
Újra és újra felejteni akartam, még mindig egy másik ember segítségével. Aztán rájöttem hiába keresem másban, először magamban kell megtalálni. És jó úton indultam, mert az biztos, hogy csakis a lelkem másik felével tudom egyesíteni ezt az érzést. Egy olyan magasztos érzést találtam meg benne, ami elkezdett vinni és gyógyítani. Felfedeztem és nem tudtam többé elengedni és más irányt venni. Húz magához töretlenül.
A lelki társ egész más vonalon indult el bennem, mint az ikerlélek. Itt is egy érzelmi kötődést érzek, de egészen más a kettő. Nem akarom felmagasztalni az egyiket és lekicsinyelni a másikat - egyszerűen csak más. Olyan, mintha vele egy közös célt tűztünk volna ki, mintha felismernénk egymásban valamit, ami az önmagunk (tehát a másik felünk) felé visz. Segítjük, támogatjuk egymást, felvállaltuk a célért. Egy közös fejlődés, egy őszinte lélekkapcsolat, amit a szellemi-lelki fejlődésünk érdekében tettünk. Egy olyan lélekközösség, ahol a tiszta szeretet fényében lehetek boldog. Nem töltheti be az ikerpárom szerepét az életemben, de adhat olyan boldogságot, amit érdemes elfogadni és megélni.
Miközben fejtegettem magamban mindezt, egy rég hallott ismerős jelentkezett be. Különös érzés fogott el és a napfonatomhoz rándult a kezem. Felfigyeltem az érzésre, mert hasonlót Gabrielnél szoktam érezni. Megmagyarázhatatlan érzések jöttek elő. Mintha nem is telt volna el egy perc sem, mióta utoljára beszéltünk. Nem beszéltünk szavakkal, de azt éreztem lelkeink szólítják egymást. Izgalom lett úrrá rajtam. Elkezdtem vágyni rá, a találkozásra, az ölelésére, a szeretetére.
És ezzel egy időben jöttek az ostorozó érzések:
"Akkor mégsem Gabrielt szereted? El is felejted? Így félre tudod tenni?"
"Van itt valami, amit nem értesz. Én már nem megyek bele akármibe. Sokat voltam önmagamban, de megtanultam a leckét. Ő nem akármilyen férfi, egy lelki társ. Nekünk feladatunk van egymással, még azelőtt, hogy Gabriellel összeolvadnánk. Ez az út pontosan oda vezet. Nem tudok eltévedni rajta. Hidd el, nem vesztem el szem elől, csak itt vár rám valami. Olyan érzés, amit meg kell élnem, amire szükségem van, amit szeretek, amit kapnom kell és visszaadnom. Viszonzás van benne, és ez boldoggá tesz. Miért akarod elvenni tőlem? Miért akarod lekicsinyíteni bennem az érzést Gabriel iránt? Tudod, mi a legfantasztikusabb ebben? Ettől az érzéstől is Gabrielt erősítem magamban. Egy cseppet sem érzem, hogy elvesztem Őt, hogy mást választok. Ez is értünk van. Sőt azt érzem nem függők már Gabrieltől, távolabb tudom engedni és mégis egyre közelebb van. Hagyom újra és újra fejlődni, nem görcsölök már rajta, hol van, mikor ébred fel. Tudom, hogy neki is tapasztalnia kell ugyanezeket, hogy ő is ugyanezt éli meg most mással. De nem irigykedem és nincs bennem féltékenység, mert nem félek, hogy ezzel elvesztem. Mi nem felejthetjük el egymást, mert nem tudjuk, mert ezt képtelenség mással pótolni. Ha ez itt van bennünk, annak oka van és célja."
"Értem. De kérlek nézz magadba, mikor itt van ő, ahogy te nevezed, a lelki társad, akkor is Gabrielt érzed a másik felednek?"
"Most én kérlek, hogy figyelj, ez nem választás kérdése. Ez olyan érzés, aminek nincs mértéke és nem szabályozható. Őt nem szerethetem jobban és kevésbé sem egy másik ember miatt. Bár tudod mit - az érzés az, hogy ettől Gabriel erősebb bennem, az is a mi összetartozásunkat erősíti. Ha megkérdezem önmagamat, ahogy azt kéred, akkor egyértelmű választ kapok: Gabriel az. Gyerekkoromtól kezdve itt van bennem, minden röpke kép és érzésfoszlány már őrá emlékeztetett. Ha őszintén a mélyembe nézek, nincs kétségem, Gabriel a másik felem."
"De akkor nem csapod be ezt az embert? Lehetsz vele boldog, vagy a hiány ott fog égni Benned? Minden kapcsolat "hiányos" lesz, ami nem vele van, hiszen Gabriel a részed."
"Tudom, miről beszélsz. Voltam már szerelmes, mindent felejteni akaró, szenvedélyes és szerető, de egy idő után elmúlt és maradt a hiány érzete, hogy ez nem az, hogy ez nem elég. De egy csodálatos tapasztalás volt, egy minta a szerelemre, a szeretetre. És ettől ismertem meg még jobban magamban Gabrielt. Rengeteg félelmemet és leckét tártam fel. Fejlődtem és erősített, hogy tartsam az irányt. Becsapás? Erről szó sincs, ez egy bevállalt feladat a másikért, önmagunk fejlődésért. Ez nem áldozat, egy csodálatos felvállalás. Lehet, hogy akkor ott, nem is tudjuk mit csinálunk, de olyan régi sebeket, érzéseket tárunk fel, ami még erősebbé és tisztábbá tesz minket az igazi égi szerelem megéléséhez. Ez is most egy ilyen történet, azért hogy Gabriellel a Fényben tudjuk megélni Önmagunkat Egymásban. Minden Értünk van."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése