Igen, ma is kíváncsian nyitom résnyire szívem kapuját...
Aztán ijedten csukom be, mikor látom ott áll valaki.
Szemem behunyva, fáradtan dőlök a kapunak. Hagyom, hogy a könnyek végig peregjenek arcomon. Érzem, ahogy elfogy az erőm és lehuppanok a földre. Sírva temetem kezembe arcom.
Egy újabb esély, amit elszalasztottam...
"Miért? Miért félsz még mindig?" - kérdezem magamtól.
Ahogy szánakozom magamon, ezernyi emlék szalad át rajtam.
Kicsi lányként, ahogy ülök a kerítésen... Emberek sírnak körülöttem. "Hogy mondjuk el, mi legyen? Őt ki viszi el magához?" - hallom a kérdéseket. Aztán látom anyut megjönni. Látom az értetlenséget, majd az ijedt tekintetét és a teljes kétségbeesését. Aztán hallom az őrjöngését. Befognám a fülem, de képtelen vagyok bármilyen mozdulatra. Csak ülök tovább. Megbénultam, mint, aki megfagyott. Talán nem is létezem többé.
"Nem, ez nem történhet meg! Mi lesz velünk nélküle? Neeeem. Én ezt nem élem túl. Neeem!" Hallom az eszeveszett kiabálását.
Behunyom a szemem. Ez tényleg nem történhet meg. Az én apukám nem hagyhat itt engem. Odamennék anyuhoz, de nem megy. Mit mondhatnék neki? Hogy nem értem ezt az egészet és különben is, miért hagy itt apu minket? Nem szeret már engem? Rossz voltam? Ígérem, többé nem leszek az.
És a képek, csak jönnek és jönnek. Emlékek sokasága, szenvedések sora, milliónyi érzés nyomora.
Ígéretek és fogadalmak repkednek bennem. Mit tettem, Jézusom? Mit tettem magammal?
Nem engedek többé közel ennyire senkit, akkor nem okozhat ekkora fájdalmat.
Nem leszek sosem szerelemes, akkor nem kell félnem, hogy megbántanak.
Ezentúl nagyon jó kislány leszek. Az anyukám miattam ne szenvedhet. Eleget szenved már így is.
Majd én megoldok mindent egyedül, nincs szükségem senkire.
....
És a lista csak gyűlt és gyűt az évek alatt. Ezernyi kis emlékfoszlány, ami szépen egymásra épült és sosem hagyta, hogy az a kapu teljesen kinyíljon...
Ahogy ezek a képek toldulnak belém, a szívem szakad meg. Újra élem minden egyes rezdülését. A mellkasom remeg, a szívemhez kapom a kezem és szorítom a lelkem. Kapkodom a levegőt, de megpróbálok a légzésemre figyelni. "Minden rendben van, ez már a múlt. Meg kell most értenem. El kell engednem és meg kell bocsátanom. Itt vannak az Angyalkáim, segítenek." Érzem a fényük melegét, először a vállamon, majd a karomon és már érzem, ahogy az ujjaim melegednek a fényben. Fogja a tenyerem és öleli a lelkemet. A mellkasom lassan megnyugszik. Kinyitom a szemem és édesapámat látom magam előtt. Meleg szemei egyenesen belenéznek az enyéimbe.
"Úgy féltelek itt hagyni" - szólal meg. "Nem tudtam, hogy elbírod-e. Annyira féltettelek. Úgy sajnálom. Szeretlek drága kislányom. "
Újra pörögnek a könnyeim, és kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy újra látom. Megszorítom a kezét, itt van velem, istenem.
"Jaj édesapám. Annyira vágytam rá, hogy megölelj, hogy azt mond, nincs semmi baj és, hogy itt vagy, hogy maradsz. Annyira fájt. Annyira kevés emlék maradt belőled. Egyedül maradtam. Szörnyű dolgok történtek. Bántottak. És nem mondhattam el senkinek. Annyira magamra maradtam. Féltem nagyon, de megcsináltam. Most itt vagyok. Annyira erős lettem, de még most is félek. Félek szeretni és magamhoz engedni a szerelmet. Pedig annyira vágyom rá." - a szavak és a könnyek is csak folynak-folynak belőlem.
"Nagyon büszke vagyok rád drágám. Már látom, mennyire erős vagy. Tudom mennyit szenvedtél. Annyira fájt látnom. De mindig itt voltam. Figyeltem rád, amennyire csak engedte az utad. Üzentem neked, és te olyan okosan értetted. Én drága okos és szép kislányom. Nekem kell elengednem téged, most már látom. Bíznom kell benned. Olyan csodálatos ember lettél. Az én drága kincsem." - és magához ölel, pont úgy, ahogy azt mindig vágytam.
És újra érzem. Igen, az én drága édesapám ölelését. Behunyom a szemem és szorítom. Szorítom magamhoz. Emlékezni szeretnék erre a pillanatra. Emlékezni a lelkemmel és a szívemmel is.
"Édes kislányom, engedd meg, hogy most a szívedbe költözzek, hogy onnan segítsek neked ezentúl. Megengeded?"
"Igen, drága édesapám, költözz ide a szívembe" - és a kezemet a szívemre teszem. "Itt a helyed bennem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése